A tovább gombra kattintva kiderül, miért nem szeretik egymást az örmények és az azeriek, hol van Hegyi-Karabah, mi történt ott, és mi köze mindennek az örmény elnökválasztáshoz.

Az örmények és az azeriek nem szeretik egymást. Hogy mennyire nem, azt négy éve nálunk is demonstrálta Ramil Safrov, egy Budapesten tanuló azeri katonatiszt, aki a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kollégiumában egy baltával gyakorlatilag kivégezte alvó örmény társát. Itthon életfogytiglant kapott, Azerbajdzsánban bizottságok alakultak a megmentésére, és még az év embere díjjal is megjutalmazták tettéért. Nem valamelyik azeri radikális portál, hanem egy volt belügyminiszter, az Örményországot már atomcsapással is fenyegető Iskander Hamidov, a Nemzeti Demokrata Párt képviseletében.


A látszólag kibékíthetetlen ellentétek alapja a Hegyi-Karabah státuszáról szóló vita. A Kaukázus déli részén fekvő, senki által el nem ismert államot többségében örmények lakják, azonban a terület az azeri határokon belül fekszik. Hegyi-Karabah tartozott már perzsa és orosz fennhatóság alá is, majd az 1917-es orosz forradalom után része lett egy rövid életű, Transzkaukázusi Demokratikus Föderatív Köztársaság nevű államalakulatnak. Ilyen hosszú és semmitmondó névvel nem létezhet sokáig egyetlen állam sem, a TDFK három hónap alatt fel is oszlott, és megalakult a helyén Azerbajdzsán, Grúzia és Örményország. A következő két évben több fegyveres konfliktus is lezajlott Örményország, és az örményekkel szintén barátságtalan viszonyt ápoló törökök által támogatott Azerbajdzsán között a területekért. Eközben Hegyi-Karabah különböző önjelölt nemzetgyűlései felváltva vetették alá magukat azeri fennhatóságnak, kiáltották ki függetlenségüket, vagy egyesülésüket Örményországgal. Aztán jöttek a bolsevikok, és egy időre lezárták a terület hovatartozásáról szóló kérdést. Bár eredetileg az örményeknek ígérték a területet, Sztálin, aki akkor még csak a szovjet nemzetiségek komisszárja címet viselte, egy gesztust téve a törökök felé Azerbajdzsánhoz csatolta Hegyi-Karabahot.

 

A következő évtizedek politikai környezete nem teremtett sok lehetőséget az örmények számára, hogy ezt a kérdést újra elővegyék, de ők a szocializmus építése közben sem feledkeztek meg arról, hogy mi történt a század elején. A 80-as évek végén, a Szovjetunió széthullása közben aztán úgy érezték, eljött az ő idejük. 1988. február 20-án Hegyi-Karabah nemzeti tanácsa megszavazta az egyesülést az Örmény Tagköztársasággal. Tiltakozásul az azeriek egy csoportja megindult az örmények lakta Askeran városa felé, ahol összecsaptak a helyiekkel és a rendőrökkel. A zavargásoknak két halálos áldozata és több mint 50 sebesültje volt. Az események után mindkét államban súlyos támadások érték a másik félhez tartozó kissebséget, sokan menekülni kényszerültek. 1991. december 10-én Hegyi-Karabah örmény lakossága egy referendumon megszavazta egy független állam létrehozását, és e tettükkel kirobbantották az örmény-azeri háborút. A háborúnak majdnem húszezer áldozata volt, köztük Safrov, az azeri baltás gyilkos több családtagja. Ezt, mint kiderült, egy évtized elteltével sem sikerült megbocsátania. A harcok során az örmények nemcsak Hegyi-Karabahot foglalták el, megszállták Azerbajdzsán kb. egyharmadát. 1992. február 25-én az általuk támogatott önálló karabahi hadsereg, mely többségében szintén örményekből állt, betört egy Hodzsáli nevű, azeriek lakta kisvárosba, és lemészárolt több mint 600 embert. A másik oldalon sem szentek harcoltak, a parancsnokok között találhatjuk a fentebb már említett Iskander Hamidovot, valamint a hírhedt csecsen hadurat, Szamil Baszajevet. Az ilyen figurák akár életük végéig is tudnának különösen kegyetlen, etnikai tisztogatásoktól sem mentes háborúkat folytatni, nem csoda, hogy Oroszország megunta a dolgot, és 1994-ben tető alá hozott egy máig tartó tűzszüneti megállapodást. A konfliktust azonban ezzel nem sikerült megnyugtatóan rendezni.

 

A terület felett ma a független, saját hadsereggel rendelkező hegyi-karabahi kormány gyakorolja az ellenőrzést, amit azonban a világon senki nem ismer el. További problémát jelent, hogy az örmények Hegyi-Karabahon kívül is birtokolnak még azeri területeket. Az azeriek előálltak néhány autonómia-tervezettel, biztosítva gyakorlatilag minden szükséges jogot az ott élő örményeknek, de a területről teljesen nem hajlandóak lemondani. Többször hangoztatták azt a véleményuket, mely szerint az örmények valójában nem függetlenséget akarnak a területnek, hanem magukhoz akarják azt csatolni, annak ellenére, hogy az a nemzetközileg elismert azeri határokon belül fekszik. Az örmények szerint viszont a területnek jár a függetlenség, és ebből az álláspontjukból eddig nem engedtek.

 

Valamiféle rendezési terv elfogadásához a legközelebb 1997-ben jártak, amikor is az azerieknek, és az akkori örmény elnöknek, Levon Ter-Petroszjánnak legalább abban sikerült megegyeznie, hogyan indítsák el a békefolyamatot. A terv az lett volna, hogy az örmények először kivonják a katonáikat a Karabah környéki azeri területekről, majd mindkét ország újra lehetővé teszi az átkelést az örmény-azeri határon. A Karabah státuszáról szóló vitát csak ezután vették volna elő. Ter-Petroszján kormányának tagjai viszont nem voltak elragadtatva az ötlettől. Az akkori miniszterelnök (jelenlegi elnök) Robert Kocsarján, valamint a védelmi miniszter Vazgen Szarkiszján (aki harcolt a háborúban, és akit később, már miniszterelnökként a parlamentben meggyilkoltak) túl kockázatosnak találta a tervet, mely szerintük aláássa Örményország biztonságát, és nem biztosította volna Hegyi-Karabah státuszának számukra megnyugtató rendezését. Ők egy olyan tervet szerettek volna, amely azonnal és egyszerre rendezi az összes kérdést, beleértve Hegyi-Karabah helyzetét is. Ebbe azonban az azeriek nem mentek volna bele. Másrészt sok kormánytag attól tartott, hogy Ter-Petroszján később hajlandó lett volna beleegyezni egy olyan megoldásba, mely révén a terület azeri fennhatóság alatt marad, nagyfokú autonómiával. Kocsarjánéknak kormánybeli befolyásuk és az ellenzék segítségével sikerült megfúrni a tervet, és lemondásra kényszeríteni Ter-Petroszjánt, aki aztán évekre eltűnt a közéletből. Miután azonban Kocsarján az azóta eltelt tíz évben semmivel sem került közelebb a megoldáshoz, Ter-Petroszján elérkezettnek látta az időt, hogy visszatérjen a politika színpadára. E lépésének a korrupció mellett egyik fő oka az volt, hogy szerinte Kocsarján, és kijelölt utódja, a Hegyi-Karabah területéről származó Szerzs Szarkiszján keményvonalas politikája további bizonytalanságban tartja a régiót, mely árt az ország gazdasági érdekeinek, és előbb-utóbb egy újabb örmény-azeri háborúhoz vezethet.

 

Szerző: buranszki_g  2008.02.18. 09:47 28 komment

Címkék: történelem zavargás háború elnökválasztás örményország

A bejegyzés trackback címe:

http://kinyerma.blog.hu/api/trackback/id/tr39343799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2008.02.18. 11:27:50

Ki és miért rakta a két szerencsétlent egy szobába, azt mondaná meg nekem valaki, ezt már akkor se értettem, mikor friss volt a hír.

Denus 2008.02.18. 11:31:52

Nekem anno volt 3 grúz munkatársam. Eléggé agresszív egy népség, és elmaradott gondolkodásúak. Persze, verik a mellüket, hogy majd csatlakoznak az EU-hoz, de ez messze van még, mint Makó Jeruzsálemtől.

kössabetonba 2008.02.18. 11:55:01

azért agresszív és elmaradott gondolkodású egyedekért nem kell Grúziáig menni, csak a mieinknek szerencsére (még) nincs tele fegyverekkel az ágyneműtartójuk

kakamátyás · http://rezegarezega.blog.hu/ 2008.02.18. 12:27:25

a közép-ázsiai politikai folyamatok kapcsán eddig voltak számomra sötét foltok, köszönöm, ez a post kicsit segített :)

Dekatlon 2008.02.18. 12:37:24

Gondolom az az inkompetens cinikus sötét gyalog, aki egy szobába rakta őket, vígan röhög a markába, és maradt a posztján. Nagyon meglepne az ellenkezője.

kenyszerjogasz 2008.02.18. 12:40:44

kakamátyás · www.rezegarezega.blog.hu 2008.02.18. 12:27:25
a közép-ázsiai politikai folyamatok kapcsán eddig voltak számomra sötét foltok, köszönöm, ez a post kicsit segített :)

ha ez a cikk segített KÖZÉP-ÁZSIA sötét foltjainak felderítésében, az jó, bár szerintem földrajzból is akad még sötét folt :)

Sharky 2008.02.18. 12:46:32

Nem voltak egy szobába rakva.

blogart · http://blogart.blog.hu 2008.02.18. 12:48:37

Denus!
Nem tudom, miért kevered össze a grúzokat az örményekkel. Ezzel az erővel keverhetnéd a románokat is a magyarokkal, vagy az olaszokat az albánokkal. Karabah kérdése egy picit olyan, mint Erdély és Magyarország helyzete. A dolog azért kényesebb mert ott egy keresztény és egy iszlám kultúrkör találkozik, aminek előzménye az első világháború leple alatt lezajlott örményirtás. Azt törökök csinálták, az azeriek pedig gyakorlatilag hasonló eszközökkel oldanák meg a kérdést... Erről van szó.

kakamátyás · http://rezegarezega.blog.hu/ 2008.02.18. 12:53:56

kényszerjogász, ez roppant elmés volt, te mennyire jó fej vagy basszus, lécci még, mondj ilyeneket, de kérlek, ha ennyire telik, inkább a fütyiddel játszál, azt legalább te élvezed.

paloc 2008.02.18. 12:57:07

Az örmények holocustaja, nem csak török, muzulmán bün is.Az örmények keresztény ország a végváron. Nagy multu nép. Ezenkvül okos nép. Az oroszok azt mondják " 1 zsidó felér 7 orosszal, 1 örmény meg 7 zsidóval".. Ezért cseszegetik muszlimok. Az örmény ott ma a " gyaur ". Remélem tulélik a szoknyas muszlimokat.

Sharky 2008.02.18. 13:05:04

Az örmény áldozat szobatársa Kuti Balázs volt, míg Safarovnak ukrán szobatársa volt, aki akkor épp szabadságát töltötte, így nem tűnt fel senkinek, hogy Safarovnál kés illetve balta van.

Íme a jegyzőkönyvek:
budapest.sumgait.info/case.htm

kenyszerjogasz 2008.02.18. 13:12:45

kakamátyás · www.rezegarezega.blog.hu 2008.02.18. 12:53:56
kényszerjogász, ez roppant elmés volt, te mennyire jó fej vagy basszus, lécci még, mondj ilyeneket, de kérlek, ha ennyire telik, inkább a fütyiddel játszál, azt legalább te élvezed.

a végén szmájli volt, amit inteligencs ember afféle játékos ugratásnak tud be, és válaszát hasonló stílben küldi.

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.02.18. 13:21:01

kenyszerjogasz,

nem kell messzire menni grúzokért, örményekért. :)

kakamátyás · http://rezegarezega.blog.hu/ 2008.02.18. 14:08:50

elnézést kérek, akkor pontosítok:

kényszerjogász, ez roppant elmés volt, te mennyire jó fej vagy basszus, lécci még, mondj ilyeneket, de kérlek, ha ennyire telik, inkább a fütyiddel játszál, azt legalább te élvezed :)

ennyi, befejeztem mára, én csak gratulálni szerettem volna a szerzőknek a bloghoz, nem a szokásos hüülye játékokat játszani, dehát nem jöhet minden össze. ja, és :))))

egy ormeny 2008.02.19. 14:55:10

Beveto szovegbol kimaradt a 1988 februar 27 Szumgait, Baku varosokban, nem hivatalos adatok szerint tobb szaz ormeny meggyilkolasa, ami kirobbantotta a haborut.

Azeri baltas gyilkos...ez hosszu tema..vegig reszt vettem a bunteto targyalasokon...(sok kitalalt dolog van benne)

Ami gruzokra vonatkozik.....nem lehet elitelni egy nepet 3 munkatars peldaval..

Napokban hallotam egy magyartol: " magyarok multban keresik az, mi nem volt; jelenben dicsekednek azzal, ami nincs; jovoben varjak az, ami nem lesz!!!" ...milyen keseru es igaz....

egy azeri · http://en.wikipedia.org/wiki/Khojaly_Massacre 2008.02.19. 21:39:47

A sok szaz ormeny meggyilkolasa ilyen formaban nem igaz! Egyszerűen csak vissza lettek küldve örményországba, miután az örmények előálltak azzal hogy Karabah az ővéké. Viszont Khojali faluban 600 azerit öltek meg az örmények, fotók és videók: www.khojaly.net/
Amik ott történtek azok az igazi barbár cselekedettek, ilyenek lennének a civilizált ős keresztények?:)

egy ormeny 2008.02.20. 20:13:16

Egy hasznos link
www.armeniaforeignministry.com/pr_04/040227sumgait.html
Egyet ertek hogy mi tortent Khojali faluban, de ugye az mar 1992-ben volt. Kicsit gondolkozni kell hogy miert tortent ez.. mi volt a forras..inditeka...

egy azeri · http://kinyerma.blog.hu/2008/02/18/miert_gyilkol_baltaval_ormenyt_az_azeri 2008.02.21. 14:47:01

Arra ami Khojaliban tortent nincs mentseg, azeriek nem csinaltak olyat egy neppel sem amit az ormenyek tettek Khojaliban. Ezen kivul meg ugye volt terror merenylet a bakui metroban is, ahol szinten rengeteg artatlan civilt oltek meg az ormenyek.
Gyava, jellemtelen nepseg vagytok! Ezen gondolkozzal
el inkabb.

egy azeri 2008.02.21. 14:54:51

Es a topik-ra reagalva. Azert gyilkolt ormenyt szegeny Safarov, mert az ormeny folyamatosan provokalta (mindennap beletorolte a labat az azeri zaszloba, megjegyzeseket tett a csaladjara, stb...) Ot.
Mondjuk nem igy kellet volna elinteznie, eleg lett volna csak egy kiados veres is, de mivel a csalad tagjainak az elvesztese mely nyomott hagyott benne ezert, kicsit tul reagalta a dolgot.

Canada · http://www.zerbaijan.com 2008.02.21. 16:23:34

What "egy ormeny" writes is complete bullshit! Just like their entire history. Nagorno Karabakh is the historical Azeri land. Armenians were settled there following the Turkmanchay Treaty of 1828 (Article 15). And in the 1980s they were first tos tart violence. In 1987, long before Sumgait, they killed scores of Azeris in Armenia.
So, my dear "egy ormeny", stop misleading the Hungarian public with your loads of lies and historical falsifications!
Hungarians, don't forget that your enemy number one of the Hungarian nation - Szalasi - was Armenian!

Azerbaijan 2008.02.21. 21:31:34

The Azeri officer Ramil Safarov rightfully punished the Armenian war criminal Margaryan when the latter tried to desecrate the Azeri national flag - the national symbol under which the heroic ancestors were fighting for freedom and independence of Azerbaijan. For this action he is considered hero! Any hand that is raised against the Azeri flag will be cut off! Let this be a good lesson to the rest of Armenians.
Officer Ramil Safarov sacrificed his personal freedom till the end of his life to defend the dignity and honor of Azeri nation! Very well done!

Azerbaijan 2008.02.21. 22:02:16

Well, I checked the site provided by "egy ormeny". Old bullshit! Just see what it says: "IT STARTED WITH SUMGAIT"...
What a lie! Just like the whole Armenian history - full of misery and distortions. It is a historical fact that the first acts of violence started several months before Sumgait - in November 1987, when thousands of ethnic Azeris were expelled from Kafan, Axuryan, Masis and Amasiya, the regions of Armenia. These were the first ever refugees!
And the first victims were also Azeris - two men killed by Armenian mobs in Askeran.
This is a better site to consult:
www.human.az/

So, My. Egy ormeny, please stop misleading Hungarian public. No one buys your lies here.

Egy ormeny 2008.02.22. 12:47:02

Hiaba itt irogatni, ugy se lehet nektek megmagyarazni, mert vegig nem kaptatok valos informaciokat, hogy mi tortenik 2 orszag kozott. Ugya ugy mint Torokok se ismerik a nepirtas... Ti pedig azok maradvanyai vagytok....hosszu..

Szafarov: hat igen jobb lett volna egy kiados veres, ahogy irtal...
De o, mint legutolso gyava rohadek...kivarta a hajnali orakat, amikor az ember legmelyebben alszik, es az elso utes hason fekvo alvo emberre celzott...utana meg cigizett es ra nyomta a csikot... "tiszta hos", ahogy ti miniszteretek es mondta: "Szafarov: egy pelda a mai azerbadzani fiatalok szamara"...szegyeljetek magukat...
Az hogy o rokonait oltek az o szeme elott...az is egy jo mese volt, ami azeri es torok nagykovetseg irta neki..(foleg, hogy akkoriba o nem is tartozkodot Khojaliban).

Fejezunk be ....ugyse fogunk egymast erteni....

egy azeri 2008.02.22. 12:58:49

A ti népirtásaitok, Safarov család tagjainak a gyilkossága, meg a török diplomata elleni merénylet Amerikában, stb... mind valós bizonyitékokkal alátamasztott tények, hiába probáljátok tagadni, beadni a közvéleménynek hogy nem történtek meg. Olyan nép vgytok mint a cigányok, nincsen saját földetek, ezért másokén probáltok élősködni, mai örmény ország területe is Azerbajdzsáné volt, tőlünk kaptátok, de ti férgek vgytok ezért visszaéltek vele. Nembaj amilyen jó most ott a gazdasági helyzet, nem kell már sok idő, hogy éhen haljatok.

sevendeadlysins 2008.05.28. 00:05:05

Szeretnék erről a topicról megemlékezni, mint az Örmény-Azeri netháború egyik véres csatájáól.


.
.
.
.

free press is a good thing.

szalaj21 2012.09.05. 03:52:47

@borzash: Az akkori magyar honvédelmi vezetés volt nagyon ostoba hogy két egymással ellenséges katonát Magyarországra hívott továbbképzésre. Mi szükség volt erre! Úgy hogy Mesterházy úr a gyilkos kiadatását jobb ha nem kommentálja.

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2012.09.05. 08:50:21

@szalaj21: úgy van. amúgy nem voltak egy szobában, azóta már tudom, de egy épületbe vagy kurzusba rakni őket sem volt éppen okos dolog.