A vasárnapi litvániai választásokból egyelőre egyvalamit lehet leszűrni: a kormány fő erejét jelentő szociáldemokraták vesztettek. Ennek ellenére ha ügyesek, és a második forduló is bejön, kormányon maradhatnak. A választást az ellenzéki Anyaföld Szövetség (a konzervatív párt) nyerte, de nem eléggé. A litván választási rendszer ugyanis a miénkhez hasonlóan összetett és kétfordulós. Annyi a különbség, hogy nincsen kompenzációs lista és csak az első kettő jut tovább az egyéni választókerületes ág második fordulójába. Itt pedig csak négy körzet dőlt el (a hetvenegyből) az első körben, háromban szocdem győztest hirdettek, egyben a kisebbségi lengyel jelölt nyert, ami pedig a többit illeti, a konzervatívok negyvenhárom körzetben maradtak állva, de csak huszonötben vezetnek. A potenciális koalíciós partner liberális pártok pedig épp, hogy becsúsztak a listás ágon a parlamentbe, szóval rájuk nemigen lehet támaszkodni a későbbiekben.
Ha a 141 tagú parlamentben összesen 60-65 helye lesz a konzervatívoknak és liberálisoknak összesen, az elég kínos (és könnyen lehetséges). Ebben az esetben a lengyel kisebbség győzködése is kb. annyit ér, mint halottnak a csók. A konzervatívok pedig még így is elmondhatják, ők tényleg mindent megtettek. Magasan nyerték a listás ágat, a szavazótáboruk nagy része el is ment szavazni (ami ritkaság Litvániában, a részvétel idén is 50% alatt maradt, mint az előző választáson), ráadásul az orosz-grúz háború utáni kemény oroszellenes retorika is vonzóan cseng a litván fülekben. Csak éppen nincsenek elegen, és a többi párttal kötött koalíció sem túlságosan vonzó.
Mert hát kik alkotják a baloldalt? Ha eufemizálni akarnék, azt mondanám, hogy színes társaság, de hívhatnánk őket paprikajancsiknak is. Itt van először is a Szociáldemokrata Párt, amelynek elnöke – miniszterelnöke – Gediminas Kirkilas már évekkel ezelőtt arra ítéltetett, hogy elveszítse ezt a választást. Kirkilas 2006-ban került egy kisebbségi kormány élére, miután a szocdemek összevesztek a Munkáspárttal, kirugdalták a munkáspárti minisztereket a kormányból és úgy kormányoztak tovább, egyben lecserélve a nagy öreget, Algirdas Brazauskast egy fiatal tanítványra. Kirkilast már 2007-ben dicsérte az Economist, „elfeledett hősnek” nevezve, aki gazdaságilag minden elvárást túlteljesített a kisebbségi kabinettel – és ugye azt tudjuk, hogy a Gorbacsov-modell alapján az ilyen emberek bukásra vannak ítélve.
Nem is volt kérdés, hogy Kirkilast nem sokan szeretik, de az már sokkal kínosabb volt, hogy a pártjában sem nagyon tudta fenntartani a reformer vezető image-et. A választások előtti lista-összeállításnál pl. alig akarták a listavezetői helyet megszavazni neki a helyi szervezetek. Érthető, hogy sokan gyanakodnak arra, hogy a szenvedélyes dohányos Kirkilas, ha nem folytathatja miniszterelnökként, vissza is vonul – mondjuk az új atomerőmű építésének finanszírozására kitalált Leo LT vállalat elnökségébe (A választással egyidőben népszavazást is tartottak arról, elhalasszák-e az ignalinai atomerőmű, az ország egyetlen saját energiaforrásának az EU által sürgetett bezárását – közel 90% szavazott igennel, de az EU előtt ez valószínűleg nem sokat ér majd). Az energiaiparba való átülés nem lenne meglepő, a kormányfőnek egész jó (és néha egész gyanús) energiapolitikai kapcsolatai vannak, és tényleg úgy néz ki, hogy nem lesz miniszterelnök: balról beelőzték, a jobboldal pedig, abban az extrém esetben, ha nagykoalíciót fontolgatnának, biztosan ragaszkodna egy saját miniszterelnökhöz, még ha – amint Kirkilas elmondta – nincs is kormány a szocdemek nélkül.
Ide kerülhetnek be a litván nép kegyeit elnyerő tisztes honatyák/honanyák
De ki is előzte be Kirkilast? A „Nemzeti Megújhodás Pártja” fellengzős nevet viselő szerveződés, amelyet mindössze egy-két hónappal a választás előtt alapított néhány médiaszemélyiség, és amely tegnap óta, mióta megszerezte a második helyet a listás ágon, hüledezésre készteti a litván politológusokat, pedig igazából előre lehetett látni, hogy ebből siker lesz. Arunas Valinskas, a párt elnöke egy tehetségkutató műsor házigazdája volt (képzeljük csak el Stólbucit pártelnöki szerepben!), és több hasonszőrű „politikus” is szerepel a pártban. A legviccesebb azonban mégis a pártprogram, amelyet szintén nyugodtan tehetnénk idézőjelbe, mert mindössze tíz mondatból áll, ráadásul olyanokból, amelyeket akár kínai szerencsesütikben is találhattunk volna. Mindez összevetve a kiábrándultsággal, a gazdasági válsággal plusz a litván választók gazdasági protestszavazataival garantált siker. Valinskast egyébként kis-Kirkilasnak szokás gúnyolni, nem véletlen, hogy ő jöhet szóba a szocdemek egyik koalíciós partnereként, ők viszont Dalia Gribauskaite EU-biztost hozták szóba, mint miniszterelnököt.
A litván baloldalt egyébként gyakran vádolják azzal (főleg a jobboldalról), hogy az oroszok irányítják őket. Nos, a választások harmadik és ötödik helyezettje ezt szinte esszenciaként mutatja be. Először is itt van az egykori műrepülő Rolandas Paksas, a „Rend és Igazságosság” koalíció vezetője, aki egy személyben testesíti meg mindazt, amit egy politikusban utálni szokás. Törtető, pökhendi, populista, igen valószínű hogy csalt és lopott is, nem is keveset. Mindazonáltal mindent elért, amit Torgyán József nem: volt miniszterelnök, államelnök, főpolgármester, és ami a lényeg, nem szalámizták le a pártját, ami a mai napig tényező a fővárosban, ők adják pl. a jelenlegi főpolgármestert is. Ezzel együtt nincs a legjobb helyzetben. A miniszterelnöki poszton rövid időt töltött (igaz, azt kétszer is), az államelnöki kaland pedig csúfos véget ért, mikor kiderült, hogy államtitkokat szivárogtatott ki és jó barátságban áll gyanús orosz üzletemberekkel. Így néhány hónap elnökösködés után az első államfő lett Európában, akit jogerősen felelősségre vontak (ld. impeachment), és ezek után nem is indulhatott semmilyen eskühöz kötött közhivatalért. Ez több, mint négy éve történt, azóta a párt gyakorlatilag azért küzd, hogy ez ne így legyen.
Paksas tehát nem került be a parlamentbe, a pártja viszont igen, miután egy igen vonzó (és eléggé lehetetlen) ígéretcsomagot állítottak össze, kreatívan alkalmazva a szociális és egyéb demagógiát. A gond csak az, hogy ez az a párt, amellyel senki nem akar összeállni (kivéve talán a hasonló kvalitásokkal büszkélkedő Munkáspártot), tehát egy esetleges baloldali-populista koalícióból is szinte biztos, hogy kimaradnak. Paksas a választások éjszakáján értetlenkedett emiatt egy sort, de valószínűleg hiába.
A fiatalokkal nyomuló, az előző választásokhoz képest szépen leszereplő Munkáspárt hasonló téma: ahhoz, hogy őket az orosz befolyáshoz kössük, nem kell túlzottan okosnak lenni, a párt elnöke, Viktor Uspaskich ugyanis orosz. Itt leszögezném, hogy Litvániában az orosz kisebbség nem jelent akkora problémát, mint a másik két balti államban, de a litvánok ettől függetlenül félnek az oroszoktól, akik a függetlenség kikiáltásakor még be is vonultak néhány napra, ráadásul fontos energiaszállítók. Uspaskich pontosan erről a térfélről, a gázimport oldaláról került képbe, és hihetetlen gyorsan fel is emelkedett gazdasági miniszterré, hogy aztán két évvel később bukjon egy nagyot, mikor szakadt a szocdemekkel kötött koalíció. Ráadásul nem tiszta az sem, a pártot pontosan milyen forrásokból finanszírozzák és hogy Uspaskich rendesen fizet-e adót. 2006-ban emiatt még Oroszországba is menekült, aztán pedig Litvániában is volt házi őrizetben. Nemrég Lengyelországban fogták le a rendőrök. Emellett kimondottan dicséretes (vagy épp a választókat minősíti), hogy sikerült összeszednie több, mint 9%-ot, s ezzel tényezővé válhat, ha a szocdemekkel sikerül felmelegíteni az együttműködést, ami egyszer már kudarcba fulladt.
Végül itt vannak a liberálisok, akik két kisebb párttal képviseltetik magukat az új parlamentben, s szóba jöhetnek a jobboldal számára, mint koalíciós partnerek. Azonban a konzervatívok családi értékeket hangsúlyozó programjától eléggé távol állnak a liberális pártok, tehát a megegyezés is nehéz lesz, ha lesz. A választás nagy vesztese egyértelműen a szociálliberális „Új Szövetség”, amely kormányzó pártként 9% körüli eredményeket hozott a közvélemény-kutatásokban, de végül még a 4%-ot sem érte el élesben. A szocdemek számára ez egy potenciális koalíciós partnerrel kevesebbet jelent, ráadásul nem érte el a küszöböt a Parasztszövetség sem (ez viszont nem meglepő).
by EDIGEJ
