23 millió regisztrált választó majdnem 20 ezer szavazóhelyiség előtt – folyik a választás a sokszínű és demokratikus Dél-Afrikában.

Annyira izgulunk, hogy a világhálón csüngve kapkodunk levegő és információfoszlányok után.

  • Kinek a pártja győz? A 67 éves zuhanyfejű zulu Jacob Zumáé, akit korábban nemi erőszakkal vádoltak, és aki most mászott ki a korrupciós slamasztikából? A válasz borítékolható: igen, a rendszerváltás óta kormányzó párt, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) lesz a győztes, de teret veszthet.
     
  • Kinek a pártja nyer ugyanakkor teret a fokvárosi parlamentben? A világ legtökösebb polgármestere Helen Zilléé (DA), vagy inkább a kormánypártból 4 hónapja leváló ex-védelmi miniszter Mosiuoa Lekotáé (COPE)?


Ami lényes, az a komoly ellenzéki pártok – a Demokratikus Szövetség (DA) és a Népi Kongresszus (COPE) térnyerése. Mindketten 15-15%-ot kaphatnak, s megakadályozhatják, hogy az állandóan géppuskáról éneklő Zuma pártja, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) megtartsa 2/3-os többségét a dél-afrikai parlamentben.

A Demokratikus Szövetség elnöke, az erős fehér hölgy Helen Zille attól tart, hogy a 2/3-os ANC-többség megmaradása esetén Zuma belenyúl a demokratikus alkotmányba.

Az ismert politikusok – Zuma (ANC pártvezér), Motlanthe (az ország elnöke), Mandela (dél-afrika közelmúltjának élő hőse) és Helen Zille (Fokváros polgármestere) – már meglátogatták az urnákat. Sokan azonban még hátravannak.

Mi feszülten figyelünk.

Olvassanak modernkedő lírát a választásokról!
Nézzék meg, miért jó Dél-Afrikában élni a napi 50 gyilkosság és 150 megerőszakolás ellenére (adatok: mai BBC).
 



Kinyerma update, április 23., hajnal:

Pár szóban. Hogy zajlottak le az április 22-i választások Dél-Afrikában?

  • magas részvétel! A BBC-s Peter Biles szerint a 80%-ot is elérheti.
     
  • hosszú sorok Gauteng tartományban, valamint a tengerparti nagyvárosokban Fokvárosban és Port Elizabeth-ben. békés lefolyás, komoly szabálytalanság nélkül.
     
  • néhány helyen kifogytak a szavazólapok. Ok: a néha random helyen szavazó dél-afrikaiak. Helen Zille, Fokváros polgármestere dühös.
     
  • érdekesség, amit elkaptunk a médián keresztül? Helen Zille beszólása, aki még a voksolás napján is támadott: a BBC riporterének kérdésére elmondta, hogy nem ő negatív, hanem Jacob Zuma, aki Zille szerint egy "alkotmányt tönkretevő gépezet".
    + A tiszteletreméltó Desmond Tutu érsek kis örömködése a szavazóhelyiségben.
     
  • a választók ujját itt is tintával jelölték meg; ezt korábban Zimbabwéban láttuk. Dél-Afrikában a tinta a hüvelykujjra került, amely a BBC szerint a választás szimbóluma lett.
     
  • dél-afrikai idő (GMT+2) szerint reggel 7-kor nyitottak és hivatalosan este 9-kor zártak a szavazóhelyiségek, de az este 9-kor esetleg még sorban állókat engedték voksolni.
     

Eredmények még nincsenek.
Forrás: BBC percről-percre, Reuters, New York Times

Szerző: Gezanguz  2009.04.22. 13:45 6 komment

Címkék: lapszemle választások urna dél afrika parlamenti választás zuma tintás ujj helen zille

A bejegyzés trackback címe:

https://kinyerma.blog.hu/api/trackback/id/tr401076612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2009.04.22. 14:56:11

Jesszu, a Cope-ot hogy gyuloli az osszes fekete, akivel szoba kerultek. Meg indiai. Meg coloured. Egyik ismeros eufemisztikusan csak "ok a kapzsi sracok, akik tobbet akarnak lopni, mint amennyit az ANC-ben lehetseges" szerkezettel illette oket, ami onmagaban is baromi beszedes. :D

Fokvarosban ellenben mindenki tisztaban van a DA erejevel, es nem taplalnak ANC-s illuziokat, aztan a fene sem tudja. Zumat meg azzal vadolni, hogy bele akar nyulkalni az alkotmanyba, miutan eppen o volt az, aki Mbeki nyujtozkodasaba belelepett (akarva vagy akartlanul) rem vicces, persze majd a tortenelem majd lehet maskepp itel. Szoval Zille szerintem kicsit olyan SZDSZ-es (illetve altaluk is hasznalt) sablonokkal kommunikal, persze neki is megvan a lelkes kozonsege.

Gezanguz · http://kinyerma.blog.hu 2009.04.23. 05:06:48

Szia! Igen, valószínűtlen, hogy az ANC épp most - hogy jól az előtérbe került a téma - változtatna majd alkotmányt. Amúgy annak ellenére, hogy az ANC igen belterjesnek tűnik, a párt azt hiszem tényleg komolyan gondolja ezt az anti-rasszista, demokrata dolgot, és - talán túlzottan is - még mindig az apartheid végére hivatkozik ... mint egy pontra (rendszerváltás), amelynél érdemeit nem kérdőjelezik meg.

Megmondom őszintén, nekem Zille kampányának egyes elemei - amik a szemem elére kerültek - Obama kampányára emlékeztettek. Pl.: a kampánylogó. mindkettőn (Democratic Party + Democratic Alliance) egy felkelő nap volt.

GaceTillerro · http://www.mindennapiafrika.info 2009.04.23. 19:42:57

Na, ahogy látom a frissülő információkat, úgy tűnik az ANC az előrejelzéseknek megfelelően simán behúzza a választásokat, sőt a kétharmad is meglesz nekik..bár amekkora támogatottságuk van-volt, akár egy drogfüggő hajléktalannal is jó esélyeik lennének, nem pedig Zumával, akit a botrányai ellenére nagyon sokan szeretnek.

OFF: Gezanguz, akartam írni egy mailt, de visszapattantam.

Gezanguz · http://kinyerma.blog.hu 2009.04.24. 05:19:40

Hello! Igen, még nincs végleges eredmény. 53%-os feldolgozottság mellett az ANC az összes voksok 66%-át, a Helen Zillés DA a 16%-át, a Cope pedig 8%-át zsebelte be. (forrás: IEC)

OFF, GaceTillerro: Mármint hogy nem engedte elküldeni az e-mailt? Aham. Akkor írok én neked.

KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2009.04.25. 23:03:59

Hahaha, 65.9%... Es valoban viszlat a Western Cape-nek.

Gezanguz · http://kinyerma.blog.hu 2009.04.26. 00:01:04

Bizony!! KennyOMG, holnap egy NAGY eredménycikkel jelentkezünk - izgalmas kampányvideókkal, mobilozó Helen Zillével és Zuma busa fejével! ;)
süti beállítások módosítása