Hú, de rohadt ismerős egy szöveg hangzott el. Aszongya, "demokratikus forradalom". Mi a frász? Savanyú a csokoládé? Kék a fű? Mivan? Hát mondtuk mi (meg a Nemzet, minket lekoppintva), hogy biza posztgyurcsányi a helyzet kissé Dublinban is.

Na mindegy, a lényeg akkor is az, hogy Kenny McCormick Enda Kenny az új ír miniszterelnök (íresen Taoiseach), pártja a Fine Gael pedig kormányt alakíthat - győztesként. Az eddig kormányzó Fianna Fáil párt történetében soha nem kapott még akkora sallert a választóktól, mint pénteken. Úgy kidobták őket, mint a macskát dorombolni, sőt még a második helyről is lecsúsztak, ahova a balos Munkáspárt vergődött fel (Trockij vidáman forog a sírjában). A korábbi koalíciós partner Zöldek pedig úgy ahogy vannak, kihullottak a parlamentből, szánalmasan gagyi eredményt elérve.

Az eddigi eredmények nagyon lassan csordogáltak be - hála a körülményes ír választási rendszernek -, de még nem teljes a paletta. 150 helyről tudni összesen, hogy kié. Ez alapján a Fine Gael eddig 68, a Munkáspárt 35, a Fianna Fáil 17, a Sinn Féin (akik amúgy magukhoz képest tök jól teljesítettek) 13 helyet szerzett. A Szocialista Párt és az Emberek a Profit Előtt is behúzott 2-2 helyet, és 13 független képviselő fog szotyizni a Dáilban. Százalék szinten kb. ugyanaz maradt a helyzet, mint az RTÉ tegnapi exit polljaiban - plusz-mínusz egy-két százalék, ami jelenleg nem oszt, nem szoroz sokat.

"A következő kormány nem fogja népét setétségben hagyni" - fogalmazott fennkölten Enda Kenny. Eamon Gilmore, a második helyezett Munkáspárt feje is nagy szavakat használt a nagy napon: "Ez az első választás az állam történelme során, amikor a Munkáspárt a második legnagyobbként végzett" - mondotta. Aztán jött Brian Cowen ügyvezető kormányfő, a bukott Fianna Fáil egykori vezetője, mondván "mint Taoiseach és mint miniszter is a múltban, vállalom a teljes felelősséget". Micheál Martin, a párt jelenlegi feje akkora hülyeségeket beszélt félig teli pohárról, optimizmusról, meg arról, hogy ez (a picsa nagy vereség) is egy lehetőség, hogy azt nincs értelme szó szerint idézni. John Gormley zöld vezető rajta is túl tett, szerinte a szavazók által majdhogynem leturházott pártjának "van víziója a jövőről".

Térjünk vissza Kennyre, aki nem tököl sokat: utazik Helsinkibe találkozni az EU nagy fejeseivel (köztük Merkel Angival és Sárközy Mikivel), hogy összebunyózzon velük az ír mentőöv körülményeiről és követelményeiről. Kenny nyilatkozatában kiemelte, hogy Írország az első állam, amely ily módon ekkora (ugyebár 85 milliárd €) segélyt kap, hogy megmentse bankrendszerét és gazdaságát. Azonban hozzátette, hogy Dublinnak "van tere manőverezni a kamatok tekintetében és a banki struktúra árán" - idézi őt a brit Daily Telegraph. Neki pedig arra kell manőverezni - ez mostmár világos - hogy egyedül szart sem tud kezdeni a helyzettel, össze kell borulnia a Munkáspárttal, és adni kell nekik pár kamu tárcát (teszem azt heringügyi és rákhalászati)

Az már most tutinak látszik, hogy az EU és az Európai Központi Bank feni a késeit a csatára, és nem szívesen tárgyalnák újra a dílt. Kemény hónapok várnak hát az ír népre és új kormányára, amit mi - mivel kötelességeink az eredmény közlésével vélhetően véget értek - már nem fogunk közvetíteni (persze ha lesz egy jó zavargás, azt igen). Aztán majd jövünk vissza valami újabb hülye ország beteg politikai életével.

Szerző: Hentes Fülöp  2011.02.27. 20:14 Szólj hozzá!

Címkék: európai unió imf eredmények írország fianna fáil fine gael ír munkáspárt enda kenny

A bejegyzés trackback címe:

https://kinyerma.blog.hu/api/trackback/id/tr942695754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása