A börtönviselt demokrata, a kis tigrisnagyi, a fehérszakállú iszlamista és az álmos bácsi sztorija.

Vért nem ontottak, de kemény küzdelem folyt Malajziában, a szombati választásokon. A tigrisként küzdő 89 éves Maimun Yusuf mami 685 szavazatot kapott a királyi Kuala Terengganu-ban, és bár ez a körzetében leadott 66 ezer voks 1%-a csupán, biztosíthatjuk kedves olvasóinkat: a korábban bemutatott maláj mami 100%-ot nyújtott.
(Maimun egyébként kilátásba helyezte, hogy legközelebb, 93 évesen újra próbálkozik majd!) A szupernagyi függetlenül indult, plakátot sokszorosított, saját bloggal reklámozta magát, és mindez mintha kicsiben jelezne valamit, ami nagyban is látszódott a választásokon. Pár szóval így írhatnánk körül: lehetőségek, mozgástér, politikai diverzitás. Malajzia a választásokon ugyanis megmutatta, hogy ez nem egy tekintélyuralmi rendszer, hanem egy egyre inkább plurális demokrácia, ahol ugyan a Nemzeti Front (BN) továbbra is be van betonozva a vezetésbe, de gyengül a tartószerkezet: az ellenzéki pártok jelentős teret nyertek a voksoláson.

A kormány­koalíció szombaton elvesztette Kedah, Penang, Perak és Selangor államokat, ráadásul a Pánmaláj Iszlamista Párt megerősítette pozícióját a fontos Kelantan-ban, ami így most már nem is végvár, hanem masszív, iszlamista, ellenzéki bástya. A kelantani erősödésnek örült persze a fehérszakállú Nik Aziz, a PAS szellemi tanácsadója is, aki – ha Gezanguz szeme nem csalt – pénteken még könnyeit törölgette a Kelantanért mondott ima alatt. A választás a börtönviselt, kritikus demokrata Anwar Ibrahim győzelmét is hozta, az Igazság Pártjával (Keadilan, vagyis PKR). Ibrahim korábban miniszterelnök-helyettes volt (1993-98-ig), de kirúgták az UMNO-ból és 6 évre bedutyizták korrupció és szodómia vádjával, most viszont előkerült és revánsot vett.

Egy maláj lap tegnap a választási eredményt "politikai cunaminak" nevezte, nem véletlenül: az ellenzék négyszer annyi (!) parlamenti és állami gyűlésbeli helyet kaparintott meg, mint 2004-ben. Anwar Ibrahim sikere azt jelzi, hogy ez a lehetőségek és az ellenzéki vágyak valóra váltásának választása volt. Persze - mondhatnánk - igazi váltás nem történt, de az eredmény így is áthúzza a kormánykoalíció számításait. Abdullah Badawi miniszterelnöknek biztosan nincs ínyére, hogy vesztett és hogy egyesek – így ikonikus elődje, Mahathir Mohamad – őt teszik felelőssé a Nemzeti Front (és az UMNO) térvesztéséért, sőt, ösztönzik, hogy mondjon le. De Badawi még maradni akar, és biztosak lehetünk benne, hogy a bácsit fogjuk még párszor durmolni látni a maláj országépítés dinamikus, de álomra csábító légkörében.

Szerző: Gezanguz  2008.03.10. 07:01 1 komment

Címkék: választások malajzia eredmények parlamenti választás abdullah badawi nemzeti front maimun yusuf nik aziz anwar ibrahim

A bejegyzés trackback címe:

https://kinyerma.blog.hu/api/trackback/id/tr96373701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

figyelo · http://kinyerma.blog.hu 2008.07.14. 14:04:16

Ajánljuk a maláj politikusok - köztük a revánsot vett kritikus demokrata Anwar Ibrahim - szexuális afférjairól többet tudni akaró kedves olvasóinknak a következőt:
kitekinto.hu/kelet-azsia/2008/07/14/szexualis_vadak_a_malajziai_politikaban/
süti beállítások módosítása