Az első hivatalos eredmények 6 választókerület sorsáról szólnak, ezekből hármat Mugabe pártja és hármat az ellenzék szerzett meg. Ezeket az eredményeket az állami tévén jelentették be, ám a pártokkal szemben a Választási Bizottság még mindig némán hallgat bármifajta eredményekről. Nemcsak minden zimbabwei, de nagyjából az egész világ várja már az első hivatalos híreket az afrikai országból, hogy végre kiderüljön, Robert Mugabe bukásához vezethet-e a választás.


Probléma azonban már most is van bőven és nemcsak kedvenc diktátorunk sáros. Tsvangirai és a Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC) párt ugyanis már a koraesti órákban kétharmados győzelméről beszélt. Tsavingiraiék mindezt azzal indokolták, hogy a szavazóhelyiségek előtt elhelyezett megfigyelőik egyharmados feldolgozottság után jelentették, a 67 százalékos eredményt, melyet nem valószínű, hogy képes lenne behozni a kormánypárt. Ezzel jól megnehezítette nemcsak a Választási Biztosság, de nagyjából mindenkinek a dolgát az MDC.


A Választási Bizottság a szavazások kezdete óta sürgeti a minél előbbi eredményhirdetéseket, nehogy a lázba jött szavazópolgárok türelmetlenségükben leverjenek valamit. Vasárnap óta Harare utcáira rohamrendőrök ügyelnek és minden lakost megkértek, maradjon otthon. Ráadásul a Dél-Afrikából érkezett választásokat felügyelő küldöttek közül kettő nem volt hajlandó aláírni egy közös nyilatkozatot a szavazás tisztaságáról.


A kormány azzal indokolta a lassúságot, hogy bizony sok idő egy ilyen hatalmas művelet során összeszámolni, hivatalossá tenni és „harmonizálni” az eredményeket. Ez utóbbi szó használata ironikus mosolyt csalhat külföldiek arcára és valóban nem tudni, mit ért ezalatt a kormánypárt.


Már a választások előtt is nagy volt a félelem, hogy ha számára kedvezőtlen eredményekkel szembesülne, Mugabe lazán elcsalná a választást. A folyamatos csúszás már így is felébresztette a kérdőjelet több zimbabwei fejében, ki vagy mi miatt nem tudni még kit választott a nép. Az MDC korai eredményhirdetése további legitimitást ad ilyen spekulációnak és félő, hogy előbb-utóbb valaki megelégeli a tökölést.


Mindenesetre kimért blogunk egyelőre csak a hat választókerület sorsáról számolhat be, és további 204 van hátra. Ha így haladunk, sokáig várhatunk az eredményhirdetésre, és
még nem tudni, hogy azt mi fogja követni.

Szerző: hod  2008.03.31. 10:03 5 komment

Címkék: szavazás kormány választások mdc zimbabwe mugabe részeredmény

A bejegyzés trackback címe:

https://kinyerma.blog.hu/api/trackback/id/tr89404198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

figyelo · http://kinyerma.blog.hu 2008.03.31. 12:22:40

fej fej melleti harc látható az ellenzéki MDC és a diktátor pártja, a ZANU-PF között 24 választókerület már ismert adatai alapján. (hétfőn,10:30-kor)!

tippmester · http://tutitipp.blog.hu 2008.03.31. 13:44:21

Ez miért érdekes számunkra? Van itt valaki, aki onnan való? Vagy miért?

nevetőharmadik 2008.03.31. 13:52:23

tippmester · tutitipp.blog.hu 2008.03.31. 13:44:21
Ez miért érdekes számunkra? Van itt valaki, aki onnan való? Vagy miért?

Mert jó sztori, és mivel val'szeg egyikünk sem onnan való, megengedhetjük magunknak, hogy szórakozzunk rajta.

Rá Dios 2008.03.31. 14:25:48

Hogy miért érdekes ez nekünk? Mert, meglehet, fogunk mi még "harmonizálni" :-)

Elemér_ · http://nonprofit.info.hu/blog 2008.04.01. 23:31:50

Még mindig nincs eredmény? Azért engem érdekel a dolog.