Arról, hogy a derék Candide miként ismerkedett meg a helyi népek szokatlan puccsista-militarista hajlamaival, szenvedte végig a paraguayi jezsuiták választási kampányát, majd mindezt megosztotta világhálós naplónkkal.

"Drága magyar barátaim, Paraguay szokatlan hely a ti civilizált főtök számára! - kezdte a vesztfáliai utazó kalandjainak történetét. - Egyik fura szokásuk, hogy bonyolult nevű hispánokról nevezik el városaikat, az én kedvenc városnevemmé a Doctor Eulogio Estigarribia (kissé baszkosan cseng, nemde?) nevezetű vált. A főváros, Asunción neve pedig akár 'színlelést' is jelenthet szövegkörnyezetétől függően. Külön kuriózumként emelném ki, hogy itt mennyire szerették hajdan a jezsuitákat, legalábbis azok, akiket e vad keresztyének nem sodortak valamilyen forradalomba, avagy lázongásba. E Krisztus-követő hazafiak feltalálták a katolikus kommunizmust is, szerették a közösködést és a közösülést (valahogy a jezsuiták számának is növekedni kellett).

Európában Bonaparte saját csontöklét a spanyolok fogai közé nyomta, hogy a fellélegző Dél-Amerika mindenféle szedett-vetett Bolívar Simonokkal felfegyverkezve kivívja a szabadságot, melyet ezután diktátorok biztosítottak bő másfél századon át. Paraguay különösen megkedvelte a türannikus államformát, amely 1864-ig békét és fix államhatalmat nyújtott a sok guaraní meg egyéb népies indián csoportosulásoknak.

Francisco Solano López egy modernizáló elnök volt egyébiránt, ám úgy döntött, hogy modern államával megsegíti a barbár portugál dialektusokat beszélő Brazíliától rettegő Uruguayt. Valószínű, hogy a hasonló nevek (a -guay -végződés) miatt is kigyúlt a szimpátia tüze López úrban. Namármost óriási méretű hadakat állított ki, majdnem akkora sereget szervezett, mint amekkorával a törökök támadták meg az önök Eger nevű - amúgy kifejezetten bájos - kisvárosát. Ez az ötvenezres haderő létszámban meglepő módon felülmúlta a konkurrencia (Brazília, Argentína és Uruguay) csapatainak együttes számát is!

Ez a fura nép így hát kivonult a csatamezőkre és halomra ölette önnönmagát. A különös ország különös háborújának valódi casus bellije homályos; ennél nonszenszebb fegyveres öldöklés csak a falklandi tundradarabokért folyt a Brit Birodalom és az argentín junta között '82-ben. Nos López elnök úr igen bátran az első sorokban öldökölt, és ennek jutalmául az első sorokban is halt meg az 1870-es Cerro Corá-i csatában. A hős elnök halálával már nem akart senki háborúzni Paraguayban, vagyis a még élő asszonyok és gyermekek letették a fegyvert. Paraguayt megszállta a három háborús hatalom, majd alkotmány és virágzó demokrácia jött - forradalmakkal, puccsokkal és polgárháborúkkal (a legjelentősebbek: 1904, 1922, 1947).

A legnehezebb dolog amúgy a háromhatalmi háború után az volt, hogy nem maradtak hím paraguayiak az országban, és kész csoda, hogy a sok hölgy meg leány nem alapította meg a világ első leszboszi köztársaságát. Mivel nem tették, a természet utat tört magának (így mondta a dicső Jeff Goldblum is abban az őslényes filmben), és az új férfigeneráció megvívta a chacói háborút Bolíviával egy nagy halom északi földért (1932-35). Győztek, és a győztes tábornok is az Estigarribia nevet viselte, mint kedvenc városom.

No a lényeg viszont, hogy a sváb Stroessner Alfréd volt az ország csúcspuccsistája (lelkét tavalyelőtt orozta el a túlvilág), 1954-től 1989-ig tolta országa szekerét, és kifejezetten barátságtalanul tette ezt. Ennek ellenére olyan nagyot fejlődött Paraguay, hogy mindenki nagyon boldog volt, pedig még egyszer megjegyzem, a vén Alfréd nem volt vesztfáliai, mint én. Aztán Rodríguez tábornok államcsínye révén újra spanyolos nevű úriember került a Gran Chaco-i állam élére, és 1993 óta már szabad választások is vannak, megfigyeléseim szerint ötévente. 1993 és 1998 között egyébként egy hazátokfia kormányozta az országot, ő volt Wámosy János Károly (Juan Carlos), aki az Itaipú vízierőmű építésével rengeteg haszonra tett szert, és számára ez a világ lett a létező világok legeslegjobbika.

Most is nagy-nagy választásokra készül Paraguay. A meglehetősen hosszú névvel rendelkező Fernando Armindo Lugo Méndez a Hazafias Szövetség a Változásokért nevezetű pártoskodás elnökjelöltje. Lugo úrról annyit érdemes tudni, hogy mélyen hívő, istenfélő, a tettek mezejét szerető, a jezsuita hatalmi hagyományokat folytató és felvállaló személyiség. Lugo atya kénytelen lesz püspöki címéről is lemondani, amennyiben hőn szeretett guaraní népe megválasztja őt az elnöki trónra. Lugo úr modern ember, internetes naplót is vezet.

Blanca Ovelar kisasszony a Colorado Párt színeiben méreti meg magát, és ő még talán megszorongathatja Isten szolgáját a versenyben. Lino Oviedo is fontos szavazatokat orozhat el vetélytársai pisze orra elől, ő az Erkölcsös Polgárok Uniója (hahaha!) nevezetű tömörülés élén küzd majd oroszlánfóka módjára. Nehéz lesz a cinikussá vált paraguayiakat kimozdítani ingatlanjaikból, hogy szavazzanak, hiszen az elmúlt évtizedek sokasága megtanította őket rá, hogy a demokrácia olyan furcsa valami, ami mindig egy olyan tábornokot juttat hatalomra, akit ők nem szeretnének. Emellett érik egy masszív agrárreform is, amely kifejezés a világ összes országában a hátszőr felállását eredményezi a gazdák és napszámosaik gerince mentén. Agrárreformra márpedig szükség van, Marx forogna a sírjában, ha látná, milyen kemény burzsuj elnyomás van Dél-Amerika ezen csücskében: a művelhető földek 77%-a a tulajdonosok 1%-ának markában koncentrálódik, szóval érik a földosztás.

Külön bekezdést érdemel, hogy a dicső hazafiak a korrupció ellen is küzdenének! Mivel 60 évig a Colorado Párt kormányzott, ők már úgyis zsebre tettek (nem loptak!, politikusok nem lopnak ugyanis) némi juttatást. Így ideje, hogy egy új párt aknázza ki az ország vagyonát. Kifejezetten szeretik amúgy a szóját a helyiek, a világ negyedik legnagyobb szójaexportőre Paraguay. Majd elfelejtettem, van két nagy folyamuk is, a Paraná és a Paraguay. Az előbbin található a világ egyik legnagyobb vízierőműve, az Itaipú, amit felesben üzemeltetnek Brazíliával, mivel pont az országhatáron fekszik. Áramra és szójára tehát nincs gondjuk a boldog helyieknek, akik ezután a választás után merem állítani, hogy boldogabbak lesznek még a tongaiaknál is!" - fejezte be történelmi és élménybeszámolóját Candide, azzal 'elvágtatott az érzékeny, XVIII. századi tájleírásban.'

Szerző: Hentes Fülöp  2008.04.07. 11:14 Szólj hozzá!

Címkék: bevezető történelem választások háború elnökválasztás paraguay stroessner fernando lugo lino oviedo blanca ovelar

A bejegyzés trackback címe:

https://kinyerma.blog.hu/api/trackback/id/tr90414899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.