Az ex-püspök győzelmével ért véget a dél-amerikai országban a választás. A Colorado párt több évtized után veszítette el az uralmat. Fernando Lugo a szavazatok csaknem 41 százalékát zsebelte be, mögötte 10 százalékkal maradt le a nagy rivális Blanca Ovelar. Úgy látszik, nem jött be a váltás, és Paraguay első női elnökjelöltje nem fut be idén; hiába a szemléletváltozás, a Colorado-nak nem sikerült megőriznie a hatalmat. 22 százalékig küzdötte magát Lino Oviedo, mindössze feleannyi voksra tett szert, mint Lugo tiszteletes. Ez igen kevésnek bizonyult, talán legközelebb, kihívóként többre futja kampányának erejéből. A többi párt 1-2 százalékával mindössze a futottak még kategóriába fért be, de ez nem meglepetés, nem tőlük várták a megváltást a helyiek.

 

Annál inkább a győztestől. Gonzalo Cardozo Martínez, aki hazánkban futballozik az év eleje óta – a Diósgyőr színeiben – , derülátó Lugo megválasztásával kapcsolatban.

 

-Paraguay elégedett a monszignore diadalával. Nálunk a politikai életben mindenki a maga malmára hajtja a vizet, nem törődnek a választókkal. Most, hogy Lugo lett az elnök, talán változás áll be. A nép bízik benne!

 

Az aranylábú támadó még hozzáfűzte Magyarországgal kapcsolatban, hogy itt teljesen másként bánnak az emberekkel, és egy jóval fejlettebb ország benyomását keltettük benne.

Szerző: spetike  2008.04.25. 12:06 3 komment

Címkék: sport választások futball eredmények paraguay fernando lugo lino oviedo blanca ovelar

A bejegyzés trackback címe:

https://kinyerma.blog.hu/api/trackback/id/tr24441549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

psy 2008.04.25. 14:56:36

hát Magyarország valóban jóval fejlettebb Paraguaynál, de erre talán nem kellene annyira büszkéknek lennünk...

spetike 2008.04.25. 17:16:04

psy! Mikor mondta nekem a Gonzalo, valami hasonlót éreztem..