„Győzzön a bölcsesség, az ésszerűség, és az ezekre épülő programok! Ideje, hogy befejeződjön az ország leépülése! – hangsúlyozta Mohamed al-Moqatei jogi professzor pénteken az Al-Quabas napilap hasábjain arra bíztatva a kuvaitiakat, hogy szavazataikkal vessenek véget az országban dúló folyamatos politikai csatározásoknak. Kuvaitban reggel 8, azaz hazai időszámítás szerint 7 órakor kezdődtek meg az előrehozott választások.

Sabah Al-Ahmad Al-Jaber emir azután oszlatta fel az előző parlamentet márciusban, hogy az összes, a miniszterelnök által megbízott miniszter egyöntetűen lemondott a mandátumáról. Lépésüket azzal indokolták, hogy képtelenség együtt dolgozni olyan parlamenti kollégákkal, akik állandóan közbeavatkoznak és folyamatosan megpróbálják őket lemondatni.
 

Gépezet a homokszemben

Nem ez az első alkalom, hogy a közvetlenül megválasztott parlamenti többség és a kormányfő által kijelölt miniszteri gárda közt elharapódznak az indulatok. A világ egyik legmagasabb  GDP-jével (mely, tavaly, számítások szerint elérte a 74 598 millió dollárt) rendelkező országban két évvel ezelőtt hasonló okokból kifolyólag oszlatták fel idő előtt az akkori országgyűlést. Egyes pesszimista elemzők szerint, a jövőben mindaddig instabil marad az alkotmányos monarchia parlamentjének működése, míg nem csökken az 1752 óta hatalmon lévő Al-Sabah család politikai befolyása. Kuvaitban az 1962-es alkotmány négy évenként megválasztott 50 fős parlament létrehozására ad keretet, az emír jelöli ki a miniszterelnök személyét, majd a kijelölt miniszterelnök jelöli ki a kormány tagjait. Politikai pártokat nem lehet hivatalosan bejegyeztetni, azonban több politikai csoportosulás is nyíltan működik.

Szokások kontra demokrácia

A Perzsa-öböl menti államban történelmi hagyományai vannak a törzsek és szekták politikai befolyásának, azonban a térség legrégebbi demokratikus berendezkedésével rendelkező országában egyre többen érzik úgy, hogy a helyzet megérett a változtatásra. Ennek egyik megnyilvánulása volt, hogy 2006-ban 25-ről ötre csökkentették a szavazó kerületek számát. Az új berendezkedés egyrészről megnehezíti a szavazatok felvásárlását, másrészről a győzelemhez szükséges voksok számának drasztikus megnövelésével megakadályozza, hogy olyan képviselők kerüljenek pozícióba, akiket kizárólag egy adott törzs tagjai támogatnak. A parlamentbe minden kerületből 10 képviselőt választanak meg, akik fejenként további négy jelöltre adhatják le szavazatukat.

Gyászba fúlt kampány

Heves kampány előzte meg a mostani választásokat, melyre a hajdani Szaad el-Abdullah esz-Szalem asz-Szabah sejk keddi halálhíre tett pontot. Háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el Szaad sejk emlékére, aki apja, Dzsábir el-Ahmed el-Dzsábir asz-Szabah halálát követően mindössze 9 napig ült a trónon. Rossz egészségi állapota miatt 2006-ban testvére, a jelenleg is uralkodó Szabah al-Ahmad al-Szabah vette át a hatalmat.

A két évvel ezelőtti kampányban iszlamista, liberális és nemzeti ellenzékiek közösen léptek fel a választási reformok érdekében. A kormánytól a korrupciós szintek leszorítását követelték, valamint számonkérték a kialakult politikai instabilitást és kritizálták az uralkodó család belső viszályainak a nemzeti politikára tett negatív hatását. Az esetből tanulva, a mostani választásokat megelőzően központilag jelentős lépéseket tettek az illegális törzsi előválasztások megakadályozására. Szavazatvásárlási szándék gyanúja miatt pedig több embert, köztük két jelöltet is nyilvános vizsgálatnak vetettek alá. A parlamentet, melyet hivatalosan négy évre választják, meg 1976 óta ötször oszlatták fel. 1967-ban öt, majd 1986-ban hat évre függesztették fel a működését.

Blogból ítélve...

Egy Dukati nevű kuvaiti blogger a következőképpen jellemezte a választásokat megelőző hangulatot:

هاليومين صاير الجو انتخابي بحت
يعني احس قمنا نشرب انتخابات
ناكل انتخابات
نتنفس انتخابات
نقرا انتخابات
انام بالإنتخابات
اصحى على الإنتخابات
اقعد مع ابوي نسولف بالإنتخابات
اقعد مع امي مع يدتي نسولف بالإنتخابات
مع الدكتور مع رفيجي مع الي ينظف الشارع أيضا بالإنتخابات
حتى الإعلانات التجارية صارت ذات صبغه انتخابية

Az utóbbi pár nap minden pillanata a választásokról szólt. Úgy érzem, mintha választásokat innánk, ennénk, lélegeznénk, csak erről olvasunk, erre alszunk el és kelünk. Ülők az apámmal és erről beszélünk. Ülők a nagymamámmal és erről beszélünk. A barátaimmal, az orvosommal, de még az utcát tisztító emberrel is ez a témánk.”

Egy másik kuvaiti blogger attól fél, hogy a női szavazók az urnákhoz érve ahelyett, hogy önállóan döntenének, férjük, törzsük akarata előtt hajtanak majd fejet, majd hozzáteszi:

انسوا الشعارات الرنانة واتركوا عنكم مثيري المشاعر ومدغدغي الوطنية والاصلاح والشفافية وانظروا لمن يعمل.. انتخبوا الأصلح فمجلس 2006 انتم الذين واللاتي صنعتمتوه وأنتم من اكلتم نتاج حصاده.. كلنا امل بان لا يعيد التاريخ نفسه بأيديكم

„Felejtsétek el a hangzatos szlogeneket és azoknak szavait, akik a nemzet, a reform és az átláthatóság fogalmain keresztül próbálnak meg hatni rátok! Azt nézzétek, kik dolgoznak keményen és őközülük válasszátok meg a legjobbakat! A 2006-ban létrejött parlamentet ti hoztátok létre és vetéseteknek termését és ti gyűjtöttétek be. Bízzunk benne a történelem nem ismétli meg önmagát.”

A választások végső eredményét csak éjfél utánra ígérték, azonban lehetséges, hogy egészen vasárnap reggelig elhúzódik a szavazatszámlálás.

Szerző: bétack  2008.05.17. 12:00 3 komment

Címkék: választások kuvait parlamenti választás sejk

A bejegyzés trackback címe:

https://kinyerma.blog.hu/api/trackback/id/tr100473734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

amorph 2008.05.18. 15:14:47

nem a vilag legnagyobb GDP-je, csak az egy fore juto szint a kiemelkedo :o)

szbszig 2008.05.18. 16:28:48

"Kuvaitban reggel 8, azaz hazai időszámítás szerint 9 órakor kezdődtek meg az előrehozott választások."

Ezt hogyan sikerült kihozni, amikor tőlünk jóval keletebbre vannak? Alapvetően két órával vannak előttünk, de náluk nincs nyári óraátállítás. Tehát ha helyi idő szerint 8-kor kezdődött a voksolás, akkor az Magyarországon 7 óra. ;)

bétack 2008.05.18. 18:25:56

OK skacok...eltosztam. Mondhatnám, hogy csak figyelem, hogy figyeltek-e, de kilógna a lóláb. :)