Címnek egy bizonyos hazai politikai jelszó is frappáns lett volna (némi korcsosítással): Khmerjünk nagyok lenni! Node félre az ostoba szóviccekkel! Kambodzsában választások lesznek, ami annál nagyobb esemény, mint sejtenénk, minthogy csak öt évente történik ilyesmi. 1993-ban volt csak az első, mivel addig itt franciák gyarmatoltak, királyok szöszmötöltek, puccsisták acsarkodtak, véres-vörös khmerek henteskedtek, vietkongok okkupáltak, ENSZ-esek békefenntartottak. A Politique Potentielle-t, alias Pol Potot hálistennek elvitte a szívbaj (bár akadnak vélemények, hogy önmagát segítette a dantei Pokol legalsóbb körébe). A demokrácia tehát dúl, és immár a negyedik egyenlő, titkos és általános választások következnek a Vietnam, Laosz és Thaiföld övezte délkelet-ázsiai síkságon.

Az országnak kétkamarás parlamentje van. A Kambodzsa Nemzetgyűlését (123 főt) választja a nép, a Szenátus tagjait (61 főt) pedig az amúgy korlátolt hatalommal rendelkező király - a parlamenti pártok ajánlásai alapján. Ha már a királynál tartunk, elárulom, hogy jelenleg alkotmányos monarchia van (értsd: kamukirályság), és az amúgy választott Norodom Sihamoni királykodik a két magyarországnyi területen. A miniszterelnök a baloldali Hun Sen. A legfontosabb politikai erőnek a KPK (Kambodzsai Néppárt) számít, mely legutóbb, 2003-ban majdnem a szavazatok felét bezsebelte, és még két éve is tudott alkotmányt módosítani, akkora többsége van az országgyűlésben. Legfontosabb ellenzéki pártként kettőt is kiemelhetünk, melyek 1-1 millió szavazatot taroltak 2003-ban. A Sam Rainsy Párt a liberálisok mennyországa, míg a FUNCINPEC (ez hosszú lesz, hajrá, egy levegővel: Nemzeti Egyesített Front egy Független, Semleges, Békés és Együttműködő Kambodzsáért) egy royalista, jobbosabb tömörülésnek mondható. Még megemlíthető a Khmer Demokrata Párt, mely félmillió szavazatot kapott legutóbb.

Amúgy Kambodzsának lenne hova fejlődnie, nagy a csóróság, amin még a neves Angkor romvárosa sem tud segíteni az évi többezer odavonzott turistával. Merthogy a turizmus viszi előre az ország gazdaságát - átlag évi 5%-kal. Van pár száz km tengerpartjuk is, szóval az idill ott van a topon, de a belső területek zömét változatlanul a mezőgazdaság, a halászat és a textilipar tartja el - merthogy számottevő nehézipar sincs Kambodzsában. A halászatra viszont kitérnék, mivel itt található a Tonle Sap (vagy Tonlé Sab franciásan) nevű marha nagy tó, amiben állítólag több a hal, mint a víz.

A napokban további kambodzsai beszámolókkal, és részletesebb elemzésekkel jelentkezünk, plusz újabb mekongias szóviccekkel (pl. khmerőkanál). Addig is ne khmerészeljenek máshova kattintani!

Szerző: Hentes Fülöp  2008.07.24. 13:20 Szólj hozzá!

Címkék: bevezető monarchia alkotmány szegénység kambodzsa népirtás vietnam genocídium parlamenti választás pol pot vörös khmer

A bejegyzés trackback címe:

https://kinyerma.blog.hu/api/trackback/id/tr55583401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.