Ah, bárcsak ponyvaregény lett volna! De nem... Jesua 2. évezredének végén a Gonosz erői álltak győzelemre a Jó erői felett. A Sátán hordái tarthatatlanok voltak, a Pokol bugyrai kiáradtak, és Belzebúb legnagyobb szolgái a világ népeinek uraivá váltak. Sorban jöttek a kénköves mélyekről a felszínre: Sztálin, Hitler, Mao és a rettegett Saloth Sar. Céljuk az emberi faj tökéletes elkorcsosítása, mészárlógéppé változtatása, és végső soron teljes szanálása volt. Tervükbe azonban hiba csúszott, minthogy a Jó erői elérték, hogy emberi testbe záródtak e sátáni fattyak. Így mindannyiukra a halandóság átka várt életük végén... De addig is rengeteg borzalmat követtek el. És hogy ki Saloth Sar? Íme:

1925. május 19-én egy kisfiú sírt fel (azaz először vett levegőt) a francia indokínai Prek Sbauv faluban. Gazdag földműves famíliáját és Prek Sbauvot 1935-ben hagyta el, majd évekig Phnom Penh-ben, a későbbi khmer fővárosban tanult. Nővére jóvoltából bejáratos volt a kambodzsai királyi palotába (persze a király a francia gyarmatosítók vazallusa volt). Nagy technikus elmévé vált, 1949-től már Párizsban tanulhatott ösztöndíjas műszakis hallgatóként. Itt haverkodott össze a munkásmozgalommal, képes volt elmenni pl. Jugoszláviába utat építeni szolidaritásból.

1954-ben aztán kiderült, hogy azért nem akkora zseni, mint egy Gábor Dénes, sorra bukta az uv-kat is, és emiatt kénytelen volt hazarepülni. Meg sem állt Vietnamig, ahol kifejezetten megtetszett neki a helyi komcsik, a Viet Minh működése. Innen aztán már nem volt Stop!-tábla, ami megállíthatta volna. (Mint előző posztunkban említettük, fonák módon épp a vietnamiak voltak azok, akiknek mégis sikerült a bravúr.)

Időközben megellették a genfi békét, melyben a Dien Bien Phunál megalázott franciák feladták indokínai gyarmatukat, és sorra megszülettek a régiúj nemzetállamok: Vietnam, Kambodzsa és Laosz. Saloth Sar és tsi. pedig megalapították saját komcsi pártjukat, azonban releváns sikereket nem könyvelhettek el, mivel a csírázó demokrácia igencsak akadozott. Ugyan voltak '55-ben választások, de azok erősen el lettek csalva, mivel a király (Norodom Sihanouk) a saját kezében akarta összpontosítani a hatalmat, kijátszván a szintén ezért versengő politikai erőket - köztük a baloldalt.

A kommunisták lába alatt elkezdett izzani a talaj, nem tetszettek a királynak. A párt aktuális vezérét, Ton Samouthot kicsinálták, a többi komcsit pedig bujkálásra kényszerítették. Saloth Sar ekkor vált a párt vezetőjévé, és felvette a kontaktot a jenkik ellen sikeresen küzdő észak-vietnami sorstársakkal. 1964 volt az ideológiai fordulópont: a kambodzsai komcsik megkapták a rettegett 'Khmer Rouge', magyarosan 'Vörös Khmer' nevet, illetve kidolgozták eszmerendszerük, mely erősen elütött a marxista hagyományoktól. Már ekkor megjelent a később foganatosított intézkedés: paraszti jellegű, kezdetleges, kollektivizáló közösségeket kell létrehozni. Mivel iparuk nem igazán volt, ez számított a szocializmusépítés leghatékonyabb módjának.

Saloth azonban sorban elszabta dolgait: a vietnamiak nem voltak hajlandók segíteni neki a forradalomban, és egy - a rizs ára miatt kitört - parasztlázongást sem tudott mozgalma hatékonyan kihasználni a revolúció kirobbantására. A királlyal szembeni elégedetlenség szerencsére megmaradt, és ez később a helyzet kulcsává vált. Fegyvereket már 1968-tól sikerült szerezni, és egyes kis régiókat uralmuk alá hajtani. A fordulat éve 1970 volt: Sihanouk király elutazott külföldre, a fővárosban zavargások törtek ki, elüldözték a vietnamiakat, megbuktatták a királyt, akit később rávettek Kínában, hogy rádión mondja be: Fogadja el minden kambodzsai a Vörös Khmer uralmát!

Azonban a vietnamiak tökön rúgása nem maradt hatás nélkül: a felbőszült vietkong bika 30 ezres sereggel rontott Kambodzsára, melyet viszont a maoista Kína kezdett el támogatni fegyverekkel. 1973-ra visszavonulót fújtak a vietkongok, azonban még ekkor sem volt az egész ország Saloth Saré és társaié. Phnom Penh, a főváros ostrom előtt állt. A komcsik bevezették intézkedéseiket, melyek később hírhedtté tették őket. Felépültek a börtönök és kínzókamrák, elkezdődtek a mészárlások, kollektivizálás, a városok ellehetetlenítése, a kisebbségek elnyomása és módszeres gyilkolászása stb. Eközben amerikai bombák hullottak az országra, ami csak fokozta a Vörös Khmer iránti rokonszenvet.

Pol Pot haverokkal uralma fénykorában

Mivel erről még nem tudott a külvilág, hamar elfogadták a Vörös Khmert Kambodzsa legitim urának, még az ENSZ-ben is két szavazathoz jutottak. Közben párton belüli tisztogatások kezdődtek; akik egy kicsit is gyanússá váltak, azokat rögtön vitték az őserdőbe fejlövésre. 1975 áprilisában elesett Phnom Penh, majd szeptemberében összeomlott a vörösökkel szembeni ellenállás. Khieu Samphan lett az állam- és kormányfő, azonban az államot de facto Saloth Sar irányította, aki felvette a 'Politique Potentielle' francia kifejezés rövidítését, a Pol Potot névként. Meghirdette a 'Nulladik Év' politikáját, ami az őskori agrártársadalom kiépítését jelentette. Az első cél a városok és fizetőeszközök felszámolása volt. Mindenki céltáblává vált a legegyszerűbb szegény parasztok kivételével. Ha vietnami vagy kínai vagy laoszi voltál, lelőttek. Ha diplomád volt vagy neadjisten olvasni tudtál, lelőttek. Ha kapcsolatot ápoltál a nyugattal, lelőttek. Ha haverkodtál az ellenzékiekkel, megkínoztak és lelőttek. Summa summarum igazi csodának számított, ha valaki túlélte az ún. Demokratikus Kambodzsa 1975-79 közötti éráját. A kezdeti lakosság negyedének nem sikerült ez a csoda, ami még a mi holokauszti borzalmakon edződött európai szemünknek is iszonyatos számarány. 1,4 és 2,2 millió közé teszik a khmer borzalom áldozatainak számát manapság, ebből legalább 200 ezer fő az ún. 'Gyilkos Mezők'-ből került elő. Ezek olyan placcok voltak, melyeken a halálraítéltekkel megásatták saját sírjukat, és különböző módokon beleöldösték őket, vagy élve eltemették a mészárosok. Emellett klasszikus sztálinista módszer volt a vallások totális elfojtása.

Külön bekezdést szentelnék az evakuációknak. Leendő amerikai bombázásokra hivatkozva sorra kitelepítették - evakuálták - a nagyobb városok lakosságát, mivel azok nem voltak hajlandóak átállni a polpotista életmódra. Ők vidékre telepítésük után is minimális fejadagon élhettek, másodrendű polgárokká váltak, és az éhínségbe sokan haltak bele (a Vörös Khmer áldozatainak zöme éhen pusztult). Maga a főváros Phnom Penh vált az evakuálások szinonímájává. Arányaiban nagyjából helytálló, ha Budapestet hozom fel példaként: képzeljük el, hogy jön egy őrült, aki fogja magát (és gárdistáit), és a 2 milliós várost csutkára kitelepíti szerteszét az Alföldre. Képzeljük el, hogy 23 ezer ember marad mindössze itt, szellemvárossá válik az egész kóceráj. Képzeljük el, hogy 600 ezer menekültünk szökik át a román határon menedéket kérve a hatóságoktól. Inkább ne képzeljük el, jobb nem belegondolni...

Idővel Pol Pot megkapta a miniszterelnöki széket, Samphan maradt államfő. 1977-ben a saját népét módszeresen mészárló Pol Pot határvillongásokat kezdeményezett a vietnami határon. A szovjet mintát követő Vietnam és a kínai utat továbbfejlesztő (?) Kambodzsa a két szuperhatalom ütközőzónájává vált ekkor. Félő volt, hogy az egész térség háborús övezetté válik, mivel Laoszt informálisan elfoglalta Vietnam, Kína pedig erősen rázta feléjük az öklét. Pol Pot elkerülhetetlenül a háború szélére került. A háború gyorsan csapott le a Vörös Khmerre és gyorsan söpörte el azt. Thai segítséggel, még egy ideig tartotta magát a mozgalom a thai határ mentén, a polgárháború tovább folyt. 1984-ben volt még egy nagyobb vietnami offenzíva, mely mégjobban felmorzsolta a Vörös Khmert.

Maga Pol Pot az elkövetkező években Thaiföldön és Kínában bujkált. Közben gyereke is született, és a vietnamiak is kivonultak Kambodzsából, lehetett újra háborúzni. Azonban a vietnamiak helyét ENSZ békefenntartók vették át, akik valamelyest stabilizálták a helyzetet. A Vörös Khmer szép lassan, de biztosan szétesett, Pol Pot helyét pedig Son Sen vette át. Maga Pol Pot átesett egy stroke-on '95-ben, minek következtében lebénult a bal oldala. Hatalma összeroppant a Vörös Khmer felett, és élete hátralevő részét házi őrizetben töltötte egy észak-kambodzsai táborukban. 1998. április 15-én éjszaka aztán végre meghalt. Gyanús volt, hogy öngyilkos lett, mivel állítólag még aznap este hallotta, hogy háborús bűnösként nemzetközi bíróság elé állítanák - a Vörös Khmer beleegyezésével. A hivatalos verzió így a szívroham maradt.

A khmer bűnök feltárása 1997-ben kezdődött, nemzetközi bíróság állt fel, azonban magát Pol Potot már nem tudták felelősségre vonni. Azonban tavaly elfogták Ieng Sarit, a Demokratikus Kambodzsa egykori külügyminiszterét és feleségét, idén pedig Khieu Samphant, az egykori államfőt. Son Sent, Pol Pot utódját sem tudják már felelősségre vonni, mert egész családjával együtt 1997-ben gyilkosok visszaküldték Belzebúbhoz - elsőbbségi cimkével.

Kambodzsának tehát egy ilyen múlt után kell felállnia. Szinte minden család elvesztett valakit a háborúban és agyatlan öldöklésben, és a nyomor még mindig fontos léttényező. Rengeteg külföldi segélyre volt szükség, hogy valamelyest talpra állítsák az államot, de jó példa a szegénységre, hogy a legtöbb turistát csalogató Angkor Vatot sem sikerült még rendbe tenni, pedig az esőerdő folyamatosan bekebelezi. Persze mondanom sem kell, a lakosság életszínvonalának emelése lényegesen fontosabb Angkornál.

És hogy mi a tanulság? Sose higgyünk azoknak a politikusoknak, akik egy új kezdet igényével lépnek fel. Egy pohár vízbe az ilyenekkel.

In memoriam:

Szerző: Hentes Fülöp  2008.07.25. 14:02 Szólj hozzá!

Címkék: monarchia ensz háború terror kommunizmus diktátor kambodzsa népirtás megfélemlítés vietnam genocídium visszalépés pol pot vörös khmer maoizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://kinyerma.blog.hu/api/trackback/id/tr11585278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.