- Asszony, add ide a söröm, vagy kibelezlek!
- De Laci, itt van a gyerek, ne beszélj így!
- Kuss, hol a Kőbim? Adnád már ide!
- Laci, nem beszélhetsz így velem, vagy szólok a K1-es bátyámnak!
- Összepakolom a csírát, küldjed ide, úgy leverem, mint kommandós a szlovák kannibált!

Hasonló beszélgetések gyakran torkollnak családok szétszakadásába, persze ennek nem pusztán a cefre vagy bármi más narkó az oka. Ha (vegyük az alapesetet) egy férfi és egy nő képtelen elviselni egymást, ahhoz a legális eszközhöz folyamodnak, amit köznyelvien válásnak nevezünk. Na mármost az EU-tag Máltán a válás törvénybe ütköző képtelenségnek minősül. Sőt még a nyugati kultúrkörben ókonzervatívnak tartott iszlám egyház felekezeteinek zöme is elfogadja a válást, így Máltának van mit behoznia.

Az ország 37 éve köztársaság, így lassan kezdett égővé válni, hogy két felnőtt ember nem döntheti el további sorsát, mert a Big Brother beleszól a cikkelyeivel. A Nacionalista Párt és a Munkáspárt által dominált, erősen kétpólusú máltai politika tehát nagy nehezen észbe kapott, és a jelenlegi többséget adó nacik egyik képviselője, a már említett Jeffrey Pullicino-Orlando benyújtotta indítványát.


Vágási Feriéknél is felmerült olykor a válás réme

Máltán a választási bizottság honlapja szerint utoljára 2003-ban tartottak népszavazást. Az EU-tagságról szóló voksolás megosztotta az Európa és Afrika kapujában fekvő üdülőparadicsom lakosait (kb. 54% igennel, kb. 46 nemmel voksolt). A mostani kampányban is megy egymás ekézése: míg a Válási Mozgalom állítja: heti egy válást kényszerből külföldi bíróságok előtt zavarnak le a máltai szakító házasok, addig a különös nevű Zwieg Bla-Divorzju Mozgalom szerint az adat porhintés és a máltaiak leturházása.

Michael Falzon nacionalista miniszter azt is elmondta a váláspártiak egyik sajttáján - írja a Times of Malta -, hogy a fent említett gyakorlat ráadásul diszkriminatív azokkal szemben, akik csóringerek ahhoz, hogy külföldi bírók előtt intézzék el szívük egykori választottját. Ezért szükséges egy válásról rendelkező jogszabály. Evarist Bartolo munkáspárti képviselő számokkal is dobálózott: az utóbbi években 422 válást brit, 112-t ausztrál, 43-at amerikai, 31-et német, 29-et kanadai és 18-at olasz földön mondtak ki az elhidegült máltai párok.

De nem mehetünk el a zúzós amerikai közvélemény mellett sem. A National Catholic Register is cikket közölt az ügyről. Érezhetően igazságtalannak tartja a lap a külföldi médiából befolyó szennyet, amely a máltaiakat középkorinak állítja be a válás-tiltás miatt. A cikk szerint a Munkáspárt évek óta hiába küzd az alkotmányba ágyazott tilalom ellen, de most van sanszuk: a felmérések szerint a lakosok több mint fele rábólint majd az urnára. Lawrence Gonzi miniszterelnököt is idézi a lap, aki szintén nem túl lelkes a válás felé, és a családokat félti tőle.

Tavaly tavasszal XVI. Benedek pápa is máltai földre lépett, ahol büszkén veregette meg a máltai vállakat, hogy nem engedélyezik a válást. A katolikus lap megszólaltatta a váláspártiak egyik szónokát, Deborah Schembrit, aki szerint gond az is, hogyha valaki új fickóval vagy csajjal jön össze, és akár össze is kötné vele az életét, ezt nem teheti meg a lüke törvények miatt. Pár hét múlva kiderül, mit akarnak a máltaiak: megőrizni a család egységét és közben kicsit megfingatni az emberi jogokat, vagy engedni a (nem feltétlen pozitív) civilizációs nyomásnak és hagyni szabadon választani az embereket.


 

Szerkesztői záradék: a máltai népszavazásról és a válásról szóló írásaink célja semmiképp sem a válásra való buzdítás. Pusztán amellett fejtünk ki enyhe kampányt, hogy egy borzasztóvá váló emberi kapcsolatból legyen lehetősége valakinek törvényes úton kilépni. Ahogy az a népszavazás kérdésében is benne foglaltatik: a lurkókra való tekintettel.

Szerző: Hentes Fülöp  2011.05.11. 20:25 Szólj hozzá!

Címkék: népszavazás pia xvi. benedek málta válás katolikus egyház

A bejegyzés trackback címe:

https://kinyerma.blog.hu/api/trackback/id/tr742896583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.