Maori matyók és pacifikus bolsik között fog eldőlni ez az új-zélandi választás is - mint az már évtizedek óta mindig így van. A kérdés az: sikerül-e a hatalom stabil birtokosának, a Nemzeti Pártnak megint behúzni egy győzelmet, vagy a Munkáspárt leváltja őket, és jöhet az elszámoltatás (vagy ez más országokban dívik?). Új-Zéland politikai története hemzseg a sikeres kormányfőktől, most kiderül, John Key is csatlakozik-e dicső körükhöz.

Új-Zélandon nem négy, hanem három évente tartanak általános választást. Az idei tét 120 képviselői hely, ami - nekünk szittyáknak ismerős módon - megoszlik egyéni és listás képviselői mandátumok között 70:50 arányban. 1996 óta használja Aotearoa ezt az arányos-vegyes rendszert, de a kapcsolódó népszavazás lehet, hogy ezt is leváltja majd (egyébként zsinórban kétszer, 1992-93-ban is tartottak egy-egy referendumot a témában).

Az 1852 óta működő új-zélandi parlamentben (azaz a Képviselőházban) jelenleg az Új-Zélandi Nemzeti Párt a legerősebb, a 122 mandátumból 58-at birtokolnak. 61 mandátumtól szokás azt mondani, hogy egy párt nem kormányoz kisebbségben. Na, ez rájuk nem igaz. Fő ellenzéki kotnyeleskedőjük a baloldali Új-Zélandi Munkáspárt, amely 43 hellyel rendelkezik. Az Aotearoa Új-Zéland Zöld Pártja 9 képviselőt dolgoztat, Jim Anderton (baloldali) Progresszív Pártja, pedig csak magát a pártvezért, mivel 2008-ban egyetlen mandátumot szereztek. Az ACT rövidítésű Vásárlók és Adófizetők Szövetsége a szabadpiacot istenítő liberálisok tömörülése, 5 képviselője pedig a kormányt támogatja. Ugyanez a helyzet az őslakos maorikat képviselő Maori Párttal (szintén 5 hely) és az Egyesült Jövővel (1 hely), ami ugyancsak a kereszténydemokrata-konzervatív értékrend mentén mozog. Ezek a kis pártok azonban nem léptek koalícióra 2008-ban Key kisebbségi kormányával, pusztán a külső támogatására ajánlkoztak fel.

Bal, jobb, bal, jobb, jobb, jobb...

Tudni kell Új-Zélandról, hogy a jóféle angolszász politikai hagyományt követve hosszú ideje a kétpárti demokrácia rohadt unalmas vetésforgóját nyomja. Ugyan nincs meg a szép szabályos felváltva egy-egy ciklus a jobb- és baloldalnak jelenség, de a két nagy párt letaszíthatatlan megosztott trónjáról. A konzervatívok a bikábbak, a világháború óta többször triplázni is tudtak, míg a Munkáspártnak csak egyszer sikerült a csoda (pont legutóbb, Helen Clarkkal), hogy három egymást követő választást is behúzzanak. A többi párt általában csak vergődik ide-oda a két nagy árnyékában, bár a zöldek az utóbbi időben stabil harmadik erővé combosodtak. Sőt, köreikben megjelent és nagy névre tett szert a magyar származású Tánczos Nándor is, akiről az Origón jelent meg egy hangulatos kis portré.

új-zéland.JPG

Földrajzilag a világátlagot követi a helyiek pártpreferenciája: a vidék a hagyományok és a Nemzeti Párt híve, míg a városok vörös rongyokba öltözve a Munkáspártra voksolnak a fülkék fülledt homályában. Érdekesség, hogy a külön tradicionális szavazókörzetekkel rendelkező maorik hagyományosan a baloldalra ikszelnek.

A háború után kiemelkedő hosszúságú kormányzása volt a jobboldali Keith Holyoake-nek (első ciklusa: 1957, második ciklusa 1960-72) és Robert Muldoonnak (1975-84), illetve a már említett baloldali Helen Clarknak (1999-2008). A felmérések és közvélemény-kutatások alapján egyre inkább úgy tűnik, hogy John Key is erre az útra fog lépni, mivel pártja egyelőre dupla annyi szavazót tudott mozgósítani, mint a Munkáspárt. Ráadásul a munkáspárti miniszterelnök-jelölt Phil Goff nem is olyan népszerű az emberek körében, mint Key.

Krízis és katasztrófa

Új-Zéland ugyanis kevésbé érezte meg a gazdasági világválságot, mint például Európa (bár 2008-2009-ben volt némi recesszió és az építőipar is pangott, mint egy mocsár), viszont bekapta a februári christchurchi földrengést, ami pokoli nagy károkat okozott. Keynek így a választási évben nem maradt sok ígérgetnivalója, csak egy fontos: újjáépíti a lerombolt várost úgy, hogy közben a birkákra épülő új-zélandi gazdaság se roggyan bele. Emellett még rövidke ideig fenn kéne tartani a béke harcos őre szerepét is: ugyanis új-zélandi bakák markolják a géppisztolyt jelenleg is Afganisztánban, a Salamon-szigeteken, Irakban és Tongán is azért, hogy a helyiek ne egymás torkát markolásszák. Key ilyen szempontból folytatni fogja az új-zélandi hagyományokat, ez nem kérdés. Ezt megerősítendő a minap Új-Zéland is részt vett a vízvesztett Tuvalu kisegítésében.

A következőkben megismertetjük majd a nyájas olvasókat az induló jelöltekkel és pártokkal, Új-Zéland történelmének pár nagyszerű szakaszával és magával a tereppel, a nyers természettel is, amely olyan kemény a helyiekkel, hogy mindenki a Nemzeti Pártra szavaz. God defend New Zealand!

Szerző: Hentes Fülöp  2011.10.21. 15:45 Szólj hozzá!

Címkék: választások óceánia politikai kultúra új zéland világháború parlamenti választás john key új zélandi nemzeti párt új zélandi munkáspárt

A bejegyzés trackback címe:

https://kinyerma.blog.hu/api/trackback/id/tr1003320189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.