Van még időnk a novemberi 22-i új-zélandi választásokig, így a jelöltek prezentálása előtt bemutatjuk Új-Zéland egyik nagy nemzeti ünnepét és annak hátterét. Aki könnyed, alpári, cukrászdai szintű politikai humorra számít, az lapozzon valami gagyi indexes politikai blogra, itt komoly, fajsúlyos téma fog következni!

Földrajzilag és történelmileg egyszer már jártunk közel ehhez a korszakhoz, aminek jelentősége azon is látszik, a mai napig hányszor visszatér, bármilyen témában írunk. Az első világháború most egy olyan állam történetének kapcsán bukkan fel, amely tényleg a világ végén van (kivéve ha az ember ott lakik). Új-Zélandon és a "szomszédos" Ausztráliában is nemzeti ünnep az ún. ANZAC-Day, azaz az a nap, amikor 1915. április 25-én a gallipoli hadjárat keretében először szálltak partra a Dardanelláknál ausztrál és új-zélandi katonák.

Az ANZAC-Day arra emlékezteti - a háború egyik legjobb katonáinak tartott - óceániaiakat, hogy borzalmas árat kellett fizetniük szövetségesi (és akkor még részben gyarmati) hűségükért, nemzeti önbecsülésük kialakításáért, és később hazájuk megmentéséért is. Ez a nap nem pusztán Gallipoliról szól, hanem az ausztrálok és új-zélandiak más háborúk, köztük a számukra létfontosságú második világháborús Japán ellen vívott harcok megnyeréséről is. Új-Zélandot ugyan egyik háborúban sem fenyegette közvetlen inváziós veszély, de még ellenséges provokációktól is ritkán kellett tartania a környékén, a Brit Birodalomhoz fűződő kapcsolata arra predesztinálta, hogy beugorjon a történelem két legkegyetlenebb háborújába. Az első világháborúban ezt még Ausztráliával közösen tette, az ún. Australian and New Zealand Army Corps (Ausztráliai és Új-zélandi Hadtest), azaz az ANZAC keretein belül.

Az igazi ANZAC-idők - Gallipoli

Az 1914 nyarán kitört háború iránti lelkesedés Új-Zélandon óriási volt. Ahogy John Keegan írja a mozgósításról Az első világháború című könyvében: "egyetemi tantermek ürültek ki... sportversenyeket töröltek. Kimaradni elképzelhetetlen volt. Ha ment a cimborád, akkor valami úton-módon neked is menned kellett". Új-Zélandon félmillió férfiből 50 ezer kiképzett katonát tudtak kiállítani - írja Keegan. Az ANZAC-ot 1915-ben, Egyiptomban rakták össze az Első Ausztrál Birodalmi Haderőből és az 1. Új-zélandi Expedíciós Haderőből. Élükre William Birdwoodot nevezték ki. Eleinte úgy volt, hogy a nyugati frontra küldik őket, azonban változott a háború széljárása: az oszmán törökök belépése megingatta az oroszok épphogy stabil helyzetét keleten, ami miatt a cár pattogni kezdett, hogy neki szüksége van egy felmentő frontra a török ellen. Ekkoriban ugyan megpróbálkoztak a britek egy mezopotámiai front megnyitásába, de az iraki Kút városát elvesztették a szultánnal szemben egy elhúzódó ostromban.

Gallipoli-1915.jpg

A tehermentesítő gallipoli támadás a Dardanelláknál a franciák ötlete volt, amit az Admiralitás Első Lordja, Winston Churchill hamar felkapott, és eljuttatott a megvalósításig. Az első haditengerészeti próbálkozás a tengerszoros áttörésére elbukott, és az azt követő partraszállásokban kezdtek bízni az antant vezetői. A partraszállás a meredek partfalak és a védelemre pont eléggé megszervezett török védelem miatt nehéznek tűnt. Az ANZAC-ok csónakjai ráadásul rossz helyen értek partot, és a vártnál is szabdaltabb terepen kellett a katonáknak hegyet mászni. Maroknyi török janicsár azonban kiválóan rájuk látott a hegyekről, és vágóhídi szinten kezdte irtani a partraszállókat (nemcsak itt, más partszakaszokon is).

Musztafa Kemal, a törökök későbbi atyja is az ausztrálok és új-zélandiak ellen harcolt - sőt később köztársasági elnökként ő állíttatott az antant katonái emlékére is egy megbékélést hirdető emlékművet a partravergődés helyénél, az ANZAC-öbölnél. Május 4-re - még egy hónapja se tartott a hadjárat - az ANZAC 10 ezer katonát vesztett. Ezután patthelyzet következett, lövészárokharccal. A patt egy elkeseredett augusztusi brit támadást leszámítva egész tavaszon, nyáron és őszön át kitartott, mígnem az antant novemberben rájött, hogy értelmét vesztette a gallipoli hadjárat. 1916. január 9-re kiürítették a félszigetet.

Az új-zélandiak harcoltak ezután 1917-ben a hírhedt passchendaele-i csatában, Belgiumban, ahol 3000 főt vesztettek a Sir Douglas Haig által erőltetett németek elleni rohamban. Amellett, hogy az új-zélandiak részt vettek a nyugati front lövészárokharcaiban, a mezopotámiai fronton is küzdött a lovasságuk, ahol a törököket verték meg, illetve ők szállták meg még 1914-ben Német Szamoát, a Kaiser egyik óceániai gyarmatát. A háború alatt Új-Zélandot egyfelől érte támadás: vizein a német SMS Wolf cirkáló két kis aknamezőt telepített és két hajót elsüllyesztett. Érdekesség volt még, hogy egy maori zászlóalj is szolgált a haderőben, Új-Zéland története során először (bár néhányan már harcoltak a búr háborúkban).

Az új-zélandi veszteségek szörnyűek voltak, a Brit Birodalmon belül arányaiban csak az anyaország szenvedett el nagyobbakat. Az új-zélandi lakosság 1,64%-a holtan maradt az európai frontokon, ez 18 052 halottat jelent. Emellett 41 317 katona meg is sebesült, így otthon kevés ép fiatal férfi maradt. Ezzel szemben a következő nagy háborúban, a második világháborúban 11 900 katonájuk hunyt el, ami a lakosság 0,73%-át tette ki.

Kiwik a nagy apokalipszisben

Új-Zéland nem sokat tökölt 1939-ben: már szeptember 3-án hadat üzent a németeknek, amikor azok még messze álltak Varsótól is. A későbbi háborúban új-zélandi katonák alapvetően a mediterrán és a csendes-óceáni hadszíntereken harcoltak, illetve légierejük és haditengerészetük is aktívan küzdött mindenfelé. Első összecsapásuk Hitlerékkel és Mussoliniékkal Görögországban volt, a Marita-hadművelet idején. Miután a görög szárazföldet nem tudták megvédeni a náciktól, Krétát próbálták. Eleinte jól is ment a dolog, de az elégtelen anyagi feltételek megbosszulták magukat: a német ejtőernyősök bevették a szigetet, és a 600 új-zélandi által védett Malemét is. Kréta védelmét is egy új-zélandi, Bernard Freyberg irányította, de 671 honfitársa így is meghalt, 2180 pedig náci fogságba esett.

kiwik_kréta.jpg

                                    Ejtőző új-zélandi honvédek a krétai napsütésben

Az új-zélandiak Észak-Afrikában vívhattak meg újra a Tengellyel. Itt a már ismert hadi pingpongozás zajlott, hol az egyik, hol a másik fél ragadta el a kezdeményezést, és kergette végig a másikat a líbiai parti úton. Kezdték az olaszok Egyiptom felé, majd őket visszaverték a britek. Erre megérkezett a tehetséges Erwin Rommel az Afrikakorpsszal, és visszaverte a briteket, akik erre a Crusader- (Keresztes-) hadjárattal válaszoltak. Ennek megállítása után Rommel El-Alameinig nyomult, ahol némi patthelyzet után Bernard Montgomery csapatai az észak-afrikai háború végéig űzték a német-olasz seregeket. Ebben a hadjáratban is végig ott voltak az új-zélandiak, ahogy ennek folytatásában Tunéziában, majd Szicíliában és Olaszországban is. Részt vettek a brutális Monte Cassino-i ütközetben is, illetve ők tették be először a lábukat többek között Bariba, Arezzóba, Padovába és Triesztbe.

A csendes-óceáni hadszíntéren Új-Zéland meglepően keveset villogott. 1941-ben telepítettek némi katonaságot a Salamon-szigetekre, de őket idővel felváltották Douglas MacArthur amerikai csapatai. Német és japán hajók, tengeralattjárók és repülők és megjelentek Új-Zéland környékén, aminek négy elsüllyesztett hajó látta kárát. Japán állítólag ekkoriban mérte fel, milyen sansszal foglalhatja el Új-Zélandot. A háború alatt kapta meg Új-Zéland haditengerészete a "királyi" jelzőt, főképp, hogy részt vett a La Platán vívott csatában, aminek végén elsüllyedt a Graf Spee német csatacirkáló. Az új-zélandi légierőt is meg kell említeni, amely az összes brit fronton szolgált, pilótáik még az angliai csatában is részt vettek.

Emlékezés a hősökre

A két nagy világégés új-zélandi (és persze ausztrál) elesetteire, eltűntjeire, sebesültjeire és túlélőire tehát április 25-én szoktak megemlékezni. A dátum már 1916-ra kialakult (ekkor még javában dúltak a harcok), és 1920-tól állami ünnep lett. Ausztrália 1921-ben követte szomszédját, bár nem tette kötelező nemzeti ünneppé. Az ANZAC-napi megemlékezések rituáléja igazán Ausztráliában alakult ki, de a második világháború kitörésére meggyökeresedett Új-Zélandon is. A megemlékezéseknek alapvetően katonai jellege van, zászlófelvonásokkal, katonai tiszteletadással, felvonulással, parádéval, kitüntetésekkel, veteránokkal, politikusokkal. A hajnali virrasztás az elesettekért (a hajnali első partraszállás emlékeként) szintén hozzátartozik ehhez a némileg szomorú emléknaphoz.

 

A keserűség miatt idővel a helyiek elfordultak az ünnepnaptól, mivel aznap törvényileg be volt tiltva mindenféle szórakozás és sport. 1966-ban ezt eltörölték, így többen kezdtek eljárni, de olyanok is megjelentek, akik nem feltétlen passzoltak a fennkölt ünnepségekbe (háborúellenes, maori vagy épp feminista tüntetők). ANZAC-napot persze a csatatereken, így Gallipolinál és a franciaországi Villers-Bretonneux-ban is tartanak. Az ünnepségek elválaszthatatlan részei a pipacsok és a rumoskávé, amit a katonák is vedeltek ütközet előtt. Minden évben Ausztrália - Új-Zéland rögbimeccset is játszanak az ünnepen. Így lett a háborúból béke, a komolyságból pedig játék. Fölösleges levezető szövegek helyett pedig álljon itt egy hosszabb és egy rövidebb idézet:

"Mindazok a hősök, akik vérüket hullatták, és életüket vesztették.
Ti most egy baráti ország földjében fekszetek.
Ezért nyugodjatok békében.
Nincs különbség a Johnnyk
És a Mehmetek között számunkra, egymás mellett fekszenek itt, a mi országunkban.
Ti, az édesanyák,
Akik messzi országokba küldtétek fiaitokat,
Morzsoljátok el könnyeiteket,
Fiaitok most a mi keblünkben fekszenek,
És békében vannak,
Miután életüket vesztették ezen a földön, és a mi
Fiainkká váltak ugyanúgy."

(Kemal Atatürk, 1934, az ANZAC-öbölbeli Ari Burnu Temető emlékművén található szöveg)

"Nevük örökké élni fog." ("Their name liveth for evermore.")

(Rudyard Kipling Bibliából kiválasztott idézete, amely az első világháború nagy emlékkövein szerepel a nyugati front katonatemetőiben)

[Forrásként felhasználtam John Keegan brit történésznek az Európa Kiadónál 2010-ben megjelent két vaskos kötetét, Az első világháború és A második világháború címűt is.]

Szerző: Hentes Fülöp  2011.10.28. 13:54 1 komment

Címkék: japánok ausztrália nagy britannia nemzeti mítosz új zéland világháború második világháború első világháború anzac

A bejegyzés trackback címe:

https://kinyerma.blog.hu/api/trackback/id/tr593334451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hentes Fülöp 2011.11.04. 15:10:34

Kedves Olvasók! A Blog.hu október elején történt szerkrendszer-váltása óta durván akadozik, és alig működik a szerkesztőfelület. Emiatt a szokásosnál is keservesebb a posztok beszerkesztése. Az új-zélandi nagy pártokról szóló cikket második napja próbáljuk betenni, de rendre pofára esünk. Amint működni kezd a rendszer, újra nagyobb sűrűségben lesznek posztok, de addig megértésüket kérjük! És imádkozzunk együtt, hogy a Blog.hu úrrá legyen ezen a kedzeti káoszon! Ámen.
Ps. reméljük nem mi vagyunk a tech-balfékek, hogy nem tudunk posztolni.