Ezután a kellemes időjárású hosszú hétvége után mostmár tényleg ideje jelentkeznünk egy írással, ami mi másról is szólhatna, mint a megmérkőző titánokról. A főbb pártokat és jelöltjeiket két cikkben fogjuk bemutatni. Először a két legjelentősebb új-zélandi politikai erőt vesszük sorra: a kormányzó Nemzeti Pártot és ádáz ellenségüket, a Munkáspártot.

Nem is pöcsörésznénk tovább, belevágunk hát a sertésfarhátba John Key pártjával. A maoriul Ropu Nahinara névre hallgató Új-zélandi Nemzeti Párt (New Zealand National Party, rohadt fiatalosan a Nats) az angolszász politikában relatíve fiatalnak számít 1936-os alapításával. Ekkor a Reform Párt és az Egyesült Párt olvadt össze ebbe a pártba. A Nemzeti Párt maga nem tartogat sok meglepetést, ha belekukkantunk tipikusan konzervatív programjába: legyen mindenkinek jó, mindenki adózzon kevesebbet, azért maradjunk a nyugati kultúra része (de azért honlapjukon ott figyel a kínai és a koreai verzió is), támogassuk a vidéket és az időseket stbstb.

A már említett honlapon mindenhol ott sasol John Key (magyarosan jól hangzana a neve: Kulcsos János): kezdő pedofilhoz hasonlóan vigyorog egy csapat gyerek között, majd egy szőke-kékszemű-árja kissráccal, egy koreai bige mellett is büszkén feszít egy másik fotón, de a rögbi világkupát is úgy emelgeti, mintha ő szerezte volna a franciák elleni döntő utolsó pontját.

Tény és való, hogy a pártnak van mire vernie a nyálát: ötször voltak 1936-os alapításuk óta kormányon, és ezek nem rövid időszakok voltak. Először 1949-57 között vezették az országot, a háború utáni fellendülés első éveiben, amikor végre nem a japók és a nácik megfékezésére kellett felélni a költségvetést. Ekkoriban zsinórban három választást nyertek meg, szinte végig Sidney Holland vezetésével. Egy ciklusnyi munkáspárti kormányzás után 1960-ban visszatértek a hatalomba, hogy ott tespedjenek 1972-ig. Az ekkori nagy vezérük, Keith Holyoake nyomta végig az egész időszakot kormányfőként, és négy választási győzelmet is elkönyvelhetett, plusz új-zélandi honvédeket vitt Vietnamba. Újabb három év vöröslés után visszatért a nemzeti érzelem: 1975-84 között ismét a Nats volt kormányon, Robert Muldoon vezetésével. Ezt a háromszoros választási bravúrt Jim Bolger tudta megismételni, aki zászlóshajóként vezette pártját 1990-től 1997-ig (majd utána az 1999-es választásokig Jenny Shipley folytatta ezt).

A sokat emlegetett John Key nevéhez fűződik az ötödik Nemzeti Kormány, amely 2008 óta vezeti a szigetországot. A kis Johnny Új-Zéland legnagyobb városában, Aucklandben született 1961. augusztus 9-én. Apja kemény angol emigráns volt, aki a puska jó végén volt a spanyol polgárháborúban és a második világpusztítás idején is. Unalmas gazdasági szakot végzett, ami előtt az általánosban és középsuliban is szerintünk sokat verhették idegesítő vigyora miatt. Key 1984-ben nősült, azóta két gyermeket is legyártott. Közben melózott könyvvizsgálóként, projektmenedzserként és seftelt valutával is. Az embereit lazán kirúgó "mosolygós gyilkos" 1995-re a Merrill Lynch befektetőcég globális devizarészlegének a feje lett.

Egy ilyen pénzes fószer kellett a Nemzeti Pártnak, el is kezdték beszervezni Vigyor urat. Be is jött a dolog, 2002-ben Key pedig az új-zélandi képviselőház tagja lett, miután győzött Auckland Helensville nevű körzetében. Ezután ezt még kétszer megismételte, és közben olyan agilis volt, hogy mosolyával ő vált pártja és az ellenzéki erők vezetőjévé 2006 novemberében. Innen már egyenes út vezetett a kormányfői székig. Keyre mint minden politikusra jellemző a bénaság is: tavasszal még Hoszni Mubarak maradása mellett agitált, akit azóta megdöntött az egyiptomi forradalom, de Key egy luxuskocsi-beszerzésről sem tudott, holott kiderült, hogy de. Ettől függetlenül Key népszerű, a DigiPoll szerint 70,6% látná szívesen továbbra is tespedő miniszterelnökként (ugyebár ők mind tespednek).

A melósok százéves óvói, a Munkáspárt

A munkásosztály védelmezői és az osztályharc fáklyalángjának hordozói igencsak bonyolult úton születtek meg. Legelső elődjük, a Szocialista Párt 1901-ben kezdte meg működését, hogy aztán 1912-ben egyesüljön a szintén cikkcakkos úton 1910-ben létrejött Munkáspárttal. Egy évre rá az Egyesült Munkáspárt nevű tákolmány rádőlt vezéreire, és sok kis baloldali zombi mellett létrejött a Szociáldemokrata párt. 1916-ban ebből lett végleg Munkáspárt. Legendák ködébe vesző eredetük mellesleg egy Blackball nevű apró Déli-szigeti bányászfaluhoz kötődik, amely mindigis a komik eldorádója volt. A párt alapítását is Blackballba teszik a munkások.

Öt munkáspárti kormány irányította az új-zélandi szigetcsoportot eddig, de szinte egyiknek sem sikerült egynél több cikluson át (ami itt három évecskét jelent). Rögtön egy kivétellel kezdtek: 1935-49 között végig ők voltak hatalmon, tehát a komplett második világháborút ők vívták meg Új-Zélandnak. Michael Joseph Savage 1940-ig vezette az országot, halála után pedig Peter Fraser folytatta a melót. E munkáspárti kormány alatt lett Új-Zélandból domínium helyett független állam.

A további munkáspárti kormányok csak asszisztáltak a Nemzeti Párt munkájához. 1957-60 között Walter Nash, 1972-75 között Norman Kirk és Wallace Rowling, 1984-90 között pedig nagyrészt David Lange uralkodott az országon. Az első igazán sikeres munkáspárti kormány Savage-ék óta Helen Clark vezetésével állt fel 1999-ben, és 2008-ig volt hivatalban. Clark sikeres kormányzását követően lelépett a színről, miután 2008-ban vereséget szenvedett a választásokon. A helyét Philip Bruce Goff (egyszerűen Phil Goff) vette át a párt élén, és most kiderül, bele szalad-e egy pofonba Key ellen.

Annyiban hasonlít riválisához, hogy Aucklandben született, de nem futott be olyan arisztokrata karriert, mint ellenfele. Az 1953-as születésű Goff életrajza alapján egy baloldali párt élére termett: csóró családból származott, apja középsuli után már dolgoztatni akarta. A kis Phil egyetemre akart menni, erre 16 évesen kitették a szűrét otthonról. Mindenféle szutyok melót elvállalt, és megérte: politikai tanulmányok szakon lediplomázott. Hamar elköteleződött a Munkáspárt mellett: 1969-ben már be is lépett, 1981-ben pedig bekerült a parlamentbe is a roskilli körzetből (aucklandi elővárosok). Az 1990-93-as ciklust leszámítva azóta folyton nyeri ezt a körzetet, és mindig tagja a képviselőháznak.

Az új-zélandiak már ismerik egy ideje Goff nevét, főleg, hogy két munkáspárti kormányban is betöltött több szerepet. A negyedik munkáskormány legfiatalabb tagjaként a nyolcvanas években volt lakhatási és munkaügyi miniszter, de vezette az ifjúsági és a turisztikai tárcát is. Eredményeinek elismeréseként az oktatási minisztériumot is irányíthatta később. A Clark-kormány alatt a külügyi, kereskedelmi és hadügyi tárcát is megkapta, és Kínával szabadkereskedelmi megállapodást kötött. Ennél magasabbra már nehéz volt jutnia, de most megpróbálja: 2008 óta a parlamenti ellenzék vezére, és most kormányfőjelölt. Érdemes róla tudni, hogy nős, és három gyermeke van. Amerikai unokaöccsét pedig 2007-ben megölték a tálibok az afgán fronton. Goff népszerűsége mindezek ellenére nem túl magas, amit jól mutat, hogy a minap úgy döntött a pártja, hogy az ő arca inkább ne szerepeljen a kampányplakátokon.

 

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY:
Elnézést, ha mostanság egy-két dolog furán néz ki, vagy a szokásosnál is hebrencsebb, szarabb módon van megcsinálva a posztokban, de a megújult Blog.hu szerkrendszer kissé próbára tett minket. Igyekszünk megszokni az újat, megbarátkozni vele, és a régi hasznos (de gondosan elrejtett) funkciókat újra megtalálva folytatni a melót. Kösz a megértést!

Ui.: ezt a posztot is tengernyi durva káromkodás kíséretében sikerült beszenvedni a blogba. Update: Sok napnyi várakozás után siker koronázta a blog.hu-s arcok ténykedését: a hiperlinkek is a helyükre kerültek.

Szerző: Hentes Fülöp  2011.11.05. 14:37 Szólj hozzá!

Címkék: új zéland pártok kampányfilm új zélandi nemzeti párt új zélandi munkáspárt

A bejegyzés trackback címe:

https://kinyerma.blog.hu/api/trackback/id/tr893355917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.