Mugabe elnök államilag finanszírozott háborút indíthat a zimbabwei nép ellen, amennyiben sor kerül a választások második fordulójára, vélekedett a minap egy sajtótájékoztatón Morgan Tsvangirai ellenzéki jelölt. A Demokratikus Változásért Párt (MDC) frontembere szerint a múlt héten lezajlott választások eredményei, melyeket továbbra sem hozott nyilvánosságra a Zimbabwei Választó Bizottság (ZEC), egyértelműen feleslegessé teszik bármilyen újabb szavazás megrendezését. Ennek ellenére, jelentések szerint a 28 éve hatalmon lévő Mugabe, akinek pártja pénteken egyértelműen bejelentette, hogy az újabb megmérettetés során továbbra is támogatni fogja az elnököt, lelkesen készül a következő fordulóra. Az ellenzéki párt attól tart Mugabe az ellenfelei megbosszulására használna fel egy újabb alkalmat.

Pontosan hét nappal a választások után továbbra sem lehet tudni, mi is zajlott a zimbabwei urnákban múlt hétvégén, egy random szavazatokból vett minta alapján készített felmérés azonban azt mutatta, hogy, az MDC optimizmusa ellenére, sem az egyik, sem a másik félnek nem sikerült megszerezni az egyértelmű győzelemhez szükséges 50 százalék plusz egy főnyi szavazatot.

Alec Muchadehama-t az MDC egyik ügyvédjét, aki elmondása szerint azzal a szándékkal járult volna a bíróság elé, hogy jogi úton sürgesse meg a választási eredmények nyilvánosságra hozatalát, meggátolta a rendőrség, amikor be akart hatolni a legfelsőbb bíróság hararei épületébe. A ZEC szerint még nem járt le az hatnapos időkeret, mely hivatalosan adott a választási bizottság számára a végső adatok kihírdetésére, ugyanis ez az időintervallum munkanapokban van megadva. Nem árt bizony alaposan elolvasni az apró betűs részt, hiszen hogyan is lenne mindegy, hogy a hat napot munkanapokban, kilométerekben, vagy joule-ban mérik, azonban a nagy hallgatás és az egyre fokozódó feszültség aligha könnyítik meg a zimbabwei lakosok hétköznapjait.

Tsvangirai közben arra kérte az országgal határos Dél-Afrikai Fejlesztési Közösséghez (SADC) tartozó államokat és az Afrikai Uniót, segítsenek Zimbabwének békés pontot tenni a választásokat követő konfliktusokra és elkerülni az esetleges erőszakot. Az MDC szóvivője továbbá kijelentette, a Nemzetközi Közösségnek meg kéne akadályoznia, hogy összeütközésekre kerüljön sor és nem szabadna addig várnia, amíg vér borítja el az utcákat és falvakat.

Rideg udvariassággal Thabo Mbeki Angliában tartózkodó dél-afrikai elnök erre annyit reagált, ő úgy látja, hogy Zimbabwéban egyenlőre külső beavatkozás nélkül is képesek kezelni a helyzetet.  

Rövid helyzetjelentés: Zimbabwe fővárosának utcáin a civilek száma csökken, a rendőrök száma nő.

Szerző: bétack  2008.04.05. 20:28 Szólj hozzá!

Címkék: választások elnökválasztás zimbabwe második forduló tsvangirai

A bejegyzés trackback címe:

https://kinyerma.blog.hu/api/trackback/id/tr33412830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása