Ötéves a Kinyerma, és ebből az alkalomból indított sorozatunk utolsó éves beszámolója következik a 2011-es évről. Ha kíváncsi rá, hogy indultunk el 2007-ben, hogy lódultunk meg 2008-ban, hogy torpantunk meg 2009-ben és hogy stagnáltunk 2010-ben, akkor kattintson az évszámokra! Most pedig következzen az év, amely újra felcsillantotta a reményt: lehet a Kinyerma is főnixmadár!

2011 - Az újjászületés éve

Ez az esztendő tehát úgy tűnt, újra megmutatja, nem kell a blogot temetni. Új szerzőt ugyan nem sikerült szerezni (egy balul sikerült egyetemi kampány ellenére), mégis mozgott valami a szerkrendszerben. Hentes Fülöp elsőként Írországba kalauzolt el minket, ahol parlamenti választást tartottak az euróválság közepette. A bevezető után két remekbe szabott posztban bemutatta az induló ír pártokat és jelöltjeiket a helyi Mesterházytól a vörös törpékig.

Ezután bemutattuk, hogyan ívelt fel, majd zuhant össze az ír gazdaság. A következő héten sok-sok ír poszt született. Először megpróbáltuk kitapogatni az ismert ír celebek pártpreferenciáit (ami nem igazán sikerült), aztán blogunk történetében először élőben, percről percre közvetítettük az írországi voksolást. Kaptak egy posztot az exit poll eredmények, majd a véglegesek, így kiderült Kenny sorsa...

Sok-sok hét szünet után májusban újra jelentkeztünk, és megmaradva Európában, ezúttal Málta népszavazásáról közvetítettünk. Be is mutattuk hát, miért nagy szekuláris küzdelem az, hogy Málta legalizálná a válást. Csaptunk egy kimerítő történelemórát, majd több éves szünet után folytattuk zavargós sorozatunkat a szigetországgal. Hat bekezdésben bemutattuk a hótunalmas máltai politikai életet, majd bejelentettük: hamarosan el lehet válni az asszonytól az országban.

A thaiföldi parlamenti választással és a kimondhatatlan nevek arzenáljával folytattuk a blogszerkesztést. Nekimentünk a kőkemény és véres 2010-es tüntetéseknek, majd újra bemutattuk a kambodzsai határ menti ősi templomokat. Ezután bemutattuk a thai politika két domináns alakját: Abhiszit Veddzsadzsivát és Thakszin Sinavatrát és a klánját.

Ezt médiatörténeti fontosságú esemény követte: a blog történetében először (mondanom sem kell, hogy exkluzív) interjút készítettünk, méghozzá Tomaj Dénes bangkoki magyar nagykövettel. Aztán Thakszin hugija egyszer csak megnyerte a választásokat. Végül kielemeztük a választást, és feleletet adtunk a kérdésre: lehet-e sziámi cicával bábozni? Ezt követően ismét hosszú hetekre, sőt hónapokra elnémult a blog, mígnem ősszel vissza nem tértünk.

Az egyik legjelentősebb óceániai országot, Új-Zélandot kezdtük el felkészíteni a parlamenti választás és a népszavazás közös gyötrelmeire. Egy jó kis saját illusztrációval megtűzdelt politikai elemzés után fejet hajtottunk Gallipoli új-zélandi hősei előtt. Miközben a Blog.hu adminfelületének markáns változásaival küzdöttünk, elkezdtük bemutatni a pártokat. Aztán folytattuk a pártbemutatást (egy magyar zöld raszta is bekerült a képbe), majd lesfestettük a festői Új-Zéland természeti szépségeit.

Leástunk a népszavazás okának, a voksolási rendszer módosításának a mélyére is (két szóviccel megspékelve), végül pedig pontozásos győzelmet hirdettünk a választáson. És itt a vége, fuss el véle! Ennyi volt a 2011-es év, idén, 2012-ben pedig még csak megemlékezésekre futotta. A következő, és egyben utolsó szülinapi posztban számokkal, térképekkel, grafikonokkal jövünk, összefoglaljuk a blog eddigi tevékenységét, és megpróbálunk egy pozitívabb jövőképet felvázolni, ami nem lesz egyszerű. Kitartás, olvasók!

Mint azt már kismilliószor elmondtuk, 5 éves lett a Kinyerma, így nekiveselkedtünk, és összeszedtük a blog fél évtizedét. Kezdtük egy zsenge termésű, kísérleti 2007-es évvel, majd folytattuk a szerzőkben és posztokban dúskáló aranykorral, 2008-cal, aztán jött a depresszió első éve, 2009. Íme, következzen e rövid poszt témája, a mélypont második éve!

2010 - Szlovákia éve

Az év egyik fontos tanulsága volt, hogy Hentes Fülöp kivételével minden szerző eltűnt a blogról. Egy origós, chilei cikkajánlóval indítottunk, Jó gyerek ez a Pinera címmel. A gyenge januári kezdést aztán kemény visszaesés követte, 35 héten át néma maradt a blog.

Később jött az első népszavazási kampányunk Madagaszkár óta, mivel Szlovákiában többek között az ingyen tévéért is szavazhattak a népek. Jót röhöghettünk Meciar pártjának ittasan autót törő képviselőjén, betekintést nyerhettünk a szlovák politika bugyraiba, majd megismertettük az olvasókat a népszavazás valódi tétjével.

A szlovák voksolás totális érdektelenségbe fulladt, érvénytelen is lett, mint a huzat. És a szomorú, hogy ezzel be is csukta az ajtókat a blog a 2010-es évre, több poszt ekkor már nem született. Így lett ez Szlovákia éve, Ficóék ellopták a show-t. No, de ne búsuljunk, hisz a 2011-es év nem várt fellendülést és egy Hentes Fülöp-rohamot hozott.

Megemlékezésünk harmadik epizódjához érkeztünk, ami a blog harmadik évét, 2009-et jelenti. Masszív hanyatlás indult be ekkor, a 2008-as év rekordtermésétől elmaradt az esztendő, de a 2007-es első évet még ütni tudta. No, szántsunk, felebarátaim!

2009 - Dél-Afrika éve

Az előző év végén elkezdett Bangladesh-ben lezajlott a voksolás, aminek eredményeképp a komcsik behúztak egy győzelmet. Hosszú hetek kényszerpihenője után Edigej jelentkezett egy új műremekkel, és visszatért Macedóniába. Nagy Sándor nyomában a macedón elnökjelöltek nyomába eredtünk hát - ekkor szállt be a vonatba utoljára Edigej.

Áprilistól elkezdődött Gezanguz onemanshow-ja, bloggerünk végigszántotta a dél-afrikai elnökválasztásig hátralévő heteket. Kezdte a szivárvány tövében, majd folytatta egy nagyon kompakt összeállítással a helyi politikai életről. Később egy portréval felköszöntöttük a nagy esélyes zulu Zumát, majd jött Dél-Afrika politikai kielemzésének második része.

Ahogy felpörgött a kampány, mi is rápörögtünk, megírtuk, miért jó afrikainak lenni. Gezanguz megteremtette a politikuslíra műfaját, és egy Kassák által is megirigylendő szabadverset rakott össze a dél-afrikai választások margójára. Aztán elkezdődött a szavazás is, aminek apropóján megemlékeztünk a nemi erőszakok áldozatairól. Aztán következhettek az eredmények és a zulu győzelme, végül pedig a közelgő foci-vb-nek is szenteltünk egy posztot.

Dél-Afrika gyakorlatilag magányos emlékműve maradt a 2009-es évnek. Gezanguz szeptemberben még írt egy cikkajánlót Norvégiáról, de ezen kívül áprilistól az év végéig teljes csend uralkodott a blogon, se Hentes Fülöp, se Edigej, se bármilyen új szerző nem jelent meg az éterben. Ha lehetséges, akkor a következő év, 2010 még mélyebbre süllyedt, hogy aztán legyen honnan visszamászni. Folyt. köv.

Mint említettük, március 24-én volt 5 kerek éve, hogy kiment az első poszt a Kinyermán, és mi ebből az alkalomból egy ötrészes ünnepi sorozatban összegereblyézzük ennek a fél évtizednek a termését (vagyis a javát). Miután a zsenge, kísérleti jellegű 2007-es évet letudtuk, íme a talán legmozgalmasabb, legizgibb, legfeszkósabb év a blog történetében: 2008.

2008 - A bábeli év

Magyarip egy szűk egyéves kényszerszünet után úgy döntött, hogy egyetemistákkal támasztja fel a blogot, ami igen ambíciózusnak tetsző terv volt. A "Választások a világ körül" című kurzusra egész nagy team jelentkezett, így a szerzők száma hirtelen megsokszorozódott, kellemes bábeli zűrzavar lett úrrá a kontenton. Február 14-én hod cikke, a Ciprus elnököt választ nyitotta meg az új érát. Ugyanaznap buranszki_g, nagy örmény-szakértőnk is belecsapott a lecsóba Az örmények is választanak címmel.

Ciprussal és Örményországgal tehát beindult a Kinyerma-henger. Újabb szerzők kapcsolódtak be a munkába: Hentes Fülöp elindította zavargós sorozatát a CypRIOTS! című gyöngyszemmel, majd a Közigazgatási holokausztról, azaz az örmény népirtásról is olvashattunk tőle. This is sparta nevéhez hűen kőkemény portrékkal jelentkezett a ciprusi elnökjelöltek hosszú soráról. Miközben kiderült, hogy a második fordulóba újonc ciprusi elnökjelöltek kerültek, buranszki_g megírta a Kinyerma történetének talán legtöbbet vitatott posztját az ősi azeri-örmény ellentétről, Miért gyilkol baltával örményt az azeri? címmel.

Hentes Fülöptől megismerhettük Örményország zavargási kultúráját is, buranszki_g pedig bemutatta az örmény elnökjelölteket. Ahogy a két választás lecsengő fázisába érkezett, spetike is bekapcsolódott az írásba egy - a spanyol parlamenti választásokról szóló poszttal (A Cipész kihívója Rajoy). Közben Örményországban felforrósodott a helyzet: győztest hirdettek, amit a vesztes hívei nehezen viseltek, és halálos áldozatokkal is járó zavargások törtek ki.

Ezután új régióba, a Távol-Keletre vitt az utunk, Malajzia választását kezdtük el követni. Cipruson is végeredményt hirdettek időközben: a kommunisták jelöltje győzött, itt elmaradt a balhé. Malajzia kapcsán új író kapcsolódott be a blog életébe Gezanguz személyében, aki a Lah bácsi: kizárt a váltás című posztban mutatta be Sandokan országának politikai életét. Ezalatt megismerkedtünk az ETA-val és a spanyol zavargási népszokásokkal, majd a vadul kampányoló maláj Maimun mamival. Malajziát egy új szerző, Fippicus zárta le "Monnyon le" című írásával, míg megtudtuk: Spanyolországan Győzött a szocializmus!

Később megismertük mind a maláj, mind a spanyol választások lehetséges következményeit, majd elkezdtük a talán legrészletesebben végigkövetett választásunkat, Zimbabwét. Megismerhettük a dél-afrikai ország közelmúltbeli történetét, diktátorának zseniális hacukáit, kiemelkedő olimpikonjait és jellegzetes humorát is. Még mindig jött ekkor is új szerző, nevezetesen bétack, aki az urnák lezárását jelentette be. Beindult a himi-humizás vagyis lassú számlálás, a körömrágás közben pedig megismerhettük egyetlen poszt erejéig az óceániai Tongát.

A várakozás végtelenre nyúlt, így újabb országok bukkantak fel. Elsőként Paraguay, ahol elnökválasztás készülődött, maga Candide vezetett be minket a voltaire-i országba. Szintén egyetlen posztban megismerhettük a nepáli maoistákat is. Megint új író jött be a képbe, Halászó Macska mutatta be nekünk az uralkodó paraguayi pártot és ellenfeleit, mígnem a végeredményt is megtudhattuk: győzött az expüspök! Közben bő egy hónapnyi várakozás után eredményt hirdettek a hadirokkant Zimbabwéban is (no comment kategória).

Az afrikaiakat félretéve egy időre, nekiláttunk a rendes parlament nélküli Kuvait parlamenti választásának. Megtudtuk, mi képviseli az iszonyatot a helyi mendemondákban, illetve hogy néz ki a kuvaiti közélet, végül persze az eredményeket is megtudtuk a pártnélküli sejkségből.

Kuvait és a kurzus után véget ért egy korszak a blog történetében, és a szerzők zöme odébbállt. Hentes Fülöp és Gezanguz lettek hosszú időre az egyedüli szerzők. Előbbi végignyomta a macedón választásokat kezdve az emlékezetes nevű Mi a tököm az a F.Y.R.O.M.? című poszttal, folytatva egy kis országimázzsal, befejezve egy eredményposzttal. Miközben belevágtunk Mongóliába is, Gezanguz a zimbabwei helyzet reménytelenségéről elmélkedett egy nagyot. Megismertettük olvasóinkkal a sztyeppék urait és a komisz kumiszt (ami különösen rossz poszt lett, így sokan olvasták), végül pedig a mongol választások eredményeit. Örményország és Zimbabwe után sajnos Mongóliában is erőszakba csaptak át a választások után a népek, ezt szemléztük ki néhány hazai lapból.

Még mindig a zimbabwei választások farvizén evezve megismertük a világ utcanévvitáit, majd végleg lemondtunk az afrikai országról (itt felhívnám a figyelmet az e posztban található Gezanguz-akvarellre). Mongólia után Ázsiában maradtunk: a kambodzsai választásokat kezdtük ecsetelni - persze nem akvarellel. Bemutattuk a patkány Pol Potot, a térség ősi templomait és az értük dúló harcot és a végül békésen lezajló választások eredményeit.

Több hetes szünet következett a 2008-as forró nyáron, mígnem egy rövid posztban bemutattuk, kik hogy mutatják be itthon a közelgő amerikai elnökválasztást. Ezután első óceániai országunk, Palau következett, amit az első full idegen nyelvű címmel vezettünk fel. Egy gyors összefoglalót is rittyentettünk az osztrák, fehérorosz és ecuadori választásokról, majd egy régóta várt vérfrissítés érkezett szerkesztőségünkbe: Edigej. Blogunk közép-kelet-európai szakértője gyorsan írt egy nagyot Litvániáról, majd bemutatta Azerbajdzsánt. Aztán az azeri eredményeket.

Edigej a magukat csehül érző csehekről is értekezett, aztán a kialakult litván szivárványkoalícióval foglalkozott. Az elmaradozó palaui beszámolók Hentes Fülöp révén új élettel telítődtek, megismerhettük végre az elnökjelölteket, majd a végeredményt. Edigej előrántotta a cilinderből azt az országot is, amelynél kisebbel még nem foglalkoztunk: San Marinót. A győztes titánok bemutatása után Romániában is megforgatta a tollát kollégánk, majd a blog külseje is megújult, profilt váltottunk! Az év zárásaként elkezdtük megmutatni, hogyan politizál 150 millió bengáli, illetve hogyan bankol egy Nobel-díjas.

Aztán jött 2009, a kezdődő hanyatlás éve, amit remélhetőleg a jövő héten be tudunk mutatni. Addig is olvassák bőszen az archívumot!

Szombaton volt öt éve, hogy egyik neves szerzőnk, Blogunk Alapító Atyja, magyarip gründolt egyet, és létrehozta a Magyar Rádió egykori játékára rímelve a Kinyermát. Az alapkoncepció az volt (ha minden igaz), hogy csináljon egy blogot azoknak, akiket érdekel a világ, a külpolitika, a balhék, meg minden, ami a határon túl létezik. Sok megtorpanáson van túl a blog, sokszor apadt el a szerzők száma (mint az látható, most is ez a helyzet), de valahogy mindig összefőnixkedtük magunkat a hamvainkból, és élünk. A Goldenblog még ugyan messze van, de ki tudja, mit hoz a sors.

Szeretnénk hát méltóképp megemlékezni erről a fasza öt évről, és erre mi is lenne megfelelőbb, mint öt posztban áttekinteni, merre kalauzoltuk el olvasóinkat ebben a fél dekádban. Íme egy éves bontás, hullámhegyekkel és -völgyekkel, és minden fontos adattal, ami a blogra vonatkozik.

2007 - Madagaszkár éve

Öt éve, 2007. március 24-én magyarip a Népszavazás Madagaszkáron cím alatt kiélesítette az első posztot. Az afrikai szigetországban népszavazást tartottak ekkor az alkotmányról, vagyis annak módosításáról, amit később el is fogadott az állam. Az első posztokban már meg is jelent a Kinyermára jellemző, üde, fiatalos, kedélyes (mennyi jó kis közhely) stílus. Megismerhettük az ország akkori politikai életét irányító két mogult, a joghurtmágnást és az admirálist, Benyovszky Móricot, mígnem hosszas számlálás után kiderült: győztek az igenek.

Talán az olvasottsággal voltak gondok, talán a blog.hu adminjával, mindenesetre a 2007-es év ezzel le is zárult, és majdnem egyéves kényszerpihenőre vonult a kísérleti blog. 2008-ig kellett várni, hogy a blog egy új projekt keretében, egy csapat egyetemista bevonásával újrainduljon. Erről mozgalmas évről a következő posztban írunk majd bővebben, addig tessék nyugodtan szemezgetni az archívumban!

Nem jött össze az Új-zélandi Nemzeti Pártnak a csoda, nem szerezte meg a magabiztos többséget a parlamentben. A szombati választások után ugyan ő a kőkemény győztes, de kis pártok hátsóját kell nyalnia, hogy ne ugathasson be neki senki a képviselőházban. A választási reform sem jött össze, a szavazók a régi rendszert preferálták. Az események láncolata felhúzta a gyenge idegzetű Hitlert is.

Ember úgy még nem cseszett rá egy népszavazásra, mint szerencsétlen új-zélandiak. Nem elég, hogy sok mocsadék politikus közül kell választaniuk, ráadásul rájuk sózták egy olyan kérdés eldöntését, ami kb. a matematikusok feladata szokott lenni. A népszavazáson két kérdésre kell majd válaszolniuk a kiwizabálóknak: egyfelől, hogy megtartsa-e Új-Zéland a vegyes választási rendszert, másfelől, hogyha mégse tenne így, melyik másik szisztémát részesítse előnyben.

Most, hogy kipolitizáltuk magunkat, így az Új-zélandi Nemzeti Párt győzelmét ígérő választások előtt új típusú posztot csapunk le az asztalra, melyben bemutatjuk, miért szerelmes annyi ember ebbe az isten háta mögötti országba. Aki utálta a gimiben a földrajzot, az lapozzon!

Most, hogy végre nagy nehezen összetechnokoloztuk az első pártoskodó posztunkat Új-Zélandról, következhet a második. Ebben azokat a pártokat vesszük sorra, amelyeknek van némi halovány sansza bekerülni a képviselőházba, de arra esélyük sincs, hogy kormányra emelkedhessenek. Következzenek hát a zöldek, az adófizetők, a maorik, a populista jobbosok meg a többiek!

Ezután a kellemes időjárású hosszú hétvége után mostmár tényleg ideje jelentkeznünk egy írással, ami mi másról is szólhatna, mint a megmérkőző titánokról. A főbb pártokat és jelöltjeiket két cikkben fogjuk bemutatni. Először a két legjelentősebb új-zélandi politikai erőt vesszük sorra: a kormányzó Nemzeti Pártot és ádáz ellenségüket, a Munkáspártot.

Van még időnk a novemberi 22-i új-zélandi választásokig, így a jelöltek prezentálása előtt bemutatjuk Új-Zéland egyik nagy nemzeti ünnepét és annak hátterét. Aki könnyed, alpári, cukrászdai szintű politikai humorra számít, az lapozzon valami gagyi indexes politikai blogra, itt komoly, fajsúlyos téma fog következni!

Maori matyók és pacifikus bolsik között fog eldőlni ez az új-zélandi választás is - mint az már évtizedek óta mindig így van. A kérdés az: sikerül-e a hatalom stabil birtokosának, a Nemzeti Pártnak megint behúzni egy győzelmet, vagy a Munkáspárt leváltja őket, és jöhet az elszámoltatás (vagy ez más országokban dívik?). Új-Zéland politikai története hemzseg a sikeres kormányfőktől, most kiderül, John Key is csatlakozik-e dicső körükhöz.

Blogunk a brutál hosszúra nyúlt nyári (-kora őszi) szünet után végre visszatér! Ráadásul olyan messzire megyünk majd, mint még soha (18 000 km-re). Rég jártunk olyan fontos helyen, mint Óceánia egyik sarokköve és protektora, Hobbitfalva Új-Zéland. A 268 ezer négyzetkilométeres, 4,4 millió ember által lakott szigetországot ennek ellenére szokás olyannak leírni, mint ami a világ segglyuka után van két HÉV-megállóval. Közhelyes, de a mai világban, ahol interneten nézzük a pornót, és repülőn utazunk Thaiföldre kéjelegni, már nincsenek távolságok. A Gyűrűk Ura forgatási helyszínéül szolgáló Hobbitfalva Új-Zéland meg különben is nagy spílernek számít az Óceániának nevezett jacuzziban.

Sok dolog ismerős lesz majd az előző előtti célpontunkból, Írországból. Ugyanúgy angolul beszél kb. mindenki, van egy dísznek tartott ősi nyelv (ott a gael, itt a maori), az angol politikai rendszert és hagyományokat viszik tovább, sőt egyre több ír megy Új-Zélandra vakolni, betonozni, cölöpözni, vésni és kábelezni. Most azért is látogatunk ilyen messzire, mert lehet, hogy változni fog a britektől örökölt politikai szisztéma, ha a november 26-i népszavazáson feltett kérdésre ennek megfelelően szavaznak a (utoljára írom le, esküszöm) KIWIK.

És arról még nem is beszéltünk, hogy John Phillip Key, Hobbitfalva Új-Zéland 38. miniszterelnöke is megméretheti magát, mivel általános választásokat is tartanak a referendum napján. Key amúgy egy kisebbségi kormányt tol a 2008-as választások óta, de nem hülyült bele annyira ebbe, hogy ne magát indíttassa pártjával, az Új-zélandi Nemzeti Párttal a kormányfői posztért. Mielőtt bárki meglepődne a korai választási időponton, eláruljuk, hogy Új-Zélandon három évente tartanak parlamenti választást. És akkor kedvcsinálóul íme a szomszédos, szemétláda nagytesó, Ausztrália poénkodása arról, hogy rohadtul meg kéne szállni már a harmatgyönge szomszédot:

265 helyet szerzett meg a lehetséges 500-ból a Sinavatra-klán pártja, a Pheu Thai a hétvégi thai választásokon. Ezek a nyers tények. Lesz többpárti koalíció is, de ezen túl mindenki csak találgat. Itt van ez a tök ismeretlen csaj, Jingluk Sinavatra, aki üzleties és dögös, de politikailag full tapasztalatlan. És ott lebeg kardként a távoli horizonton bátyja, a száműzetésben élő Thakszin, akit sokan a bábok mozgatóemberének gondolnak. Mi lesz itt kérem? Megbékélés? Churchilli vér és verejték? Országszakadás?

Hattttalmas, gigászi küzdelem, kevés vér, sok verejték. Ez volt Thaiföld nagy parlamenti választása, amiről - szégyen bevallani - az egyik most befejeződött zenei fesztivál miatt kissé késve tudunk jelenteni. No de semmi cicó: Jingluk Sinavatra és pártja, a Pheu Thai pokoli nagy győzelmet arattak.

Ahogy közeledik a thaiföldi parlamenti választás, blogunkon úgy növekszik a feszültség. Ezt enyhítendő, egy – a helyi viszonyokat testközelből ismerő – tapasztalt diplomatát, Tomaj Dénes bangkoki magyar nagykövetet kérdeztük, mi folyik jelenleg Thaiföldön, van-e esélye az erőszak kiújulásának, mi magyarok érintetté válhatunk-e, és ha igen, mi a magyar diplomácia teendője. Nem is húzom tovább a szót, átadom a szót riporterünknek, Hentes Fülöpnek!

Kis késéssel ugyan, de illik megemlékeznünk a Sinavatra-klánról, amely kőkeményen jelen van Thaiföld politikai-gazdasági vérkeringésében. A thai-montenegrói-nicaraguai hármas állampolgár Thakszin a família leghíresebb tagja, akit fél Thaiföld rühell, a másik fele ajnároz. Sokat gondolkoztunk, hogy esetleg a most induló tesóját mutassuk-e be (pár szót róla is szólunk majd), de a szálakat véleményünk szerint ezen a választáson is Thakszin mozgatja majd.

Thakszin Sinavatra óta ez az ember tudta először megszilárdítani igazán a hatalmát, ami amúgy nem tart túl hosszú ideje, maximum thai mércével mérve. Ez a fószer letojta a körülötte tomboló tüntetéseket, véröntögetést, blokádot, a turizmus legyakását, és végigvitte akaratát. Jó sznob neveltetést kapott, de egyelőre megállta a helyét a thai politikai káoszban. Ő a Demokrata Párt feje, Abhiszit Veddzsadzsiva.

Írtunk mi már egyszer erről a balhéról, csak akkor a határkerítés túloldaláról néztük a helyzetet. A kambodzsai választások idején került elő Hun Sen nemzetvédő eszméje, a Preah Vihear nevű ősi romtemplom (ld. a képen) megőrzése kambodzsai kézben. Az UNESCO világörökségi listáján előkelő helyen lévő templomegyüttes évtizedek óta vita tárgya a két állam között.

Mielőtt bármilyen fejtegetésbe kezdenénk Thaifölddel kapcsolatosan, kőkeményen le kell vernünk egy szöget. Tisztázni kell ugyanis a 2010-es anarchikus helyzetet, ami a mostani választások legfontosabb nyitókulcsa. 2010-ben ugyanis olyan politikai válság söpört át Thaiföldön, ami majdnem polgárháborúba döntötte a turistaparadicsomot. Tempósan tegyük hozzá: a 2006-os budapesti zsaruparádét a nemzetközi hírekben a már akkor is durva thaiföldi helyzet tudta csak elhomályosítani.