Nehéz erről a témáról elfogulatlanul írni, főképp, hogy az ember csak elfogult véleményekkel találkozhat. Mi magyarok a nándorfehérvári-mohácsi örökséggel pláne elfogultak vagyunk szerencsétlen örmények iránt, úgyhogy a helyzet különösen cifra. Ráadásul itt van a saját holokausztunk, a Holokauszt, amit talán Kr. u. 2345-re tudunk majd feldolgozni, hát akkor meg ki törődjön az örményekkel. De mégsem szabad elmenni egymillió megkínzott holttest mellett egy szó nélkül.
Ahogy minden államnak megvan a saját történelmi eseménye, melyre a komplett politikai-társadalmi-kulturális stb. rendszere épül (pl. nekünk 1956 mítosza, Ciprusnak a '74-es török invázió, Oroszországnak a nácik fölötti győzelem stb.), úgy Örményország alapköve az első világháború alatti ún. genocídium. Ez esetben azonban bonyolultabb a helyzet, mivel a bűnbak törökök nagyobb súllyal rendelkeznek a világpolitikában, mint a picike Örmény Köztársaság, ezért a világ a mai napig megosztott maradhatott a puszta tény hihetőségét illetően. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a II. világháborús holokauszthoz hasonlóan, itt is voltak wallenbergek a törökök között, akik örményeket mentettek, illetve az örmények között is akadtak a török lakosság ellen attrocitásokat elkövető egyedek.
Történetileg általában a 19. század végét szokás megjelölni, mint a mészárszék kezdetét, amikor is a lökött II. Abdul-Hamid szultán a fejébe vette, hogy a 2 milliós örmény népesség nem tesz jót birodalma egységének. Így szultánunk olykor kiadta a parancsot, és janicsárjai lemészároltak pár ezer ártatlant (egyszer az amerikaiak bajszát is meghúzták, mivel két tengerentúli misszionáriust is sikerült a sírba küldeniük). 1909-ben az ifjútörökök letaszajtották trónjáról a magát marha nagy uralkodónak képzelő Abdul-Hamidot, aminek a nem mohamedán kisebbségek kifejezetten örültek. Azonban látva a meggazdagodott nem muszlim, hanem görög, örmény és zsidó gyárosok felemelkedését, előtört belőlük a nemzeti tűz.
Ezután 1914 nyarán Gavrilo Princip kiiktatta a rendszerből Ferenc Ferdinánd Őfőméltóságát, és a körvonalazódó háborúba hamar beugrott a Török Birodalom. Csakhamar kitalálták, hogy azzal az indokkal szabadulnak meg a potom 2 millió örménytől, hogy azok valószínűleg az oroszokkal lépnek majd szövetségre, és belülről gyengítik a Fényes Porta hatalmát. 1915. április 24. vált a népirtás emléknapjává, miután a törökök 250 örmény értelmiségit likvidáltak. Ekkortól kezdve a számunkra a hitleri rendszerből megismert események következtek: népirtások, mesterséges éhínségek, deportálások, vagyonelkobzások. Csakhogy sok szemtanú szerint a kegyetlenkedés változatos formái is hozzájárultak az eseményhez. Külön kiengedték a börtöntöltelékeket, és többezres falkákba szervezte őket az oszmán kormány, melyek a koncentrációs táborokba (ez sem himmleri találmány ám!) kísérték a vérengző ellenségeket, az örmény családokat. A törökök módszereit nem részletezném, legyen elég annyi, hogy a tanúk szerint, mindent megtettek az örményekkel, amit emberi testtel meg lehet tenni.
Szokás szerint a külföld teljesen le volt sokkolva, még a szövetséges németek és osztrák-magyarok is, de szintén szokás szerint kivártak, hátha még pár ezer örmény eltűnik az anatóliai föld színéről (a német hadvezetés bizonyítottan tudott az egész ügyről megdöbbent konzulain keresztül). Amúgy maga Theodore Roosevelt exelnök is felemelte szavát az oszmán rémtettek ellen, de persze ez is hatástalan maradt. Winston Churchill "közigazgatási holokausztnak" titulálta a törökök tettét. Párszor az orosz csapatok is átcsaptak a Kaukázuson török területre, és ők is döbbenten konstatálták a gyilkosságok méreteit. Több kisebb orosz offenzíva bevallottan ezek megbosszulására irányult.
A népirtás után zajlottak törökországi és nemzetközi perek is, de bántóan kevés bűnös kapta meg büntetését. Ezt örmény terroristák próbálták megoldani, akik igyekeztek sorban levadászni a felelősöket. A törökök szerint kb. 300 ezer örmény és ugyanennyi török esett a közel-keleti front áldozatául, a legdurvább becslések 1,5 millió örmény haláláról beszélnek. Ez ma Törökországban tabutéma, nem is kell messze mennünk, itt van a lepuffantott Hrant Dink örmény újságíró esete, aki szapulta a török hatóságokat a népirtáshoz való hozzáállásuk miatt.
A népirtást 22 független ország plusz az USA 40 tagállama ismeri el hivatalosan. Újabban az argentínokkal és az amerikaiakkal balhéztak össze emiatt a törökök. Maguk az örmények is csak a szovjet nyomástól szabadulva kezdhették el hangoztatni évtizedekkel korábbi sérelmeiket. Az igazság kiderítése tehát így sem egyszerű feladat, sőt Mulder & Scully szavaival élve "Az igazság odaát van." Talán nem marad ott örökre.
Bővebb infók ezen a leghivatalosabbnak tűnő honlapon: http://www.armenian-genocide.org/
