Az elmúlt napokban záporoztak a különféle jelentések Zimbabwéből, ám még mindig nem tudni, most akkor megy vagy marad a Nyugat nagy ellensége. Az országnak péntekig van ideje, hogy bejelentse a választások hivatalos végeredményét, addig azonban mindkét oldal még variál egy kicsit. Az ellenzéki MDC természetesen már vasárnap kikiáltotta magát győztesnek, míg Mugabe bejelentette, kész a második fordulóra és arra, hogy az utolsókig harcoljon. És ezt akár szó szerint is lehet érteni. MDC jelentések szerint ugyanis a kormánypárti emberek betörtek hararei irodájukba, földúlva azt, de iratokon kívül egy MDC-vezetőt sem találtak.

Eközben legalább két külföldi újságírót is letartóztatott a kormány és pechjükre egyikőjük az Afganisztánról szóló írásaiért 2002-ben Pulitzer-díjjal is kitüntetett New York Times-os Barry Bearak volt. A kormány szerint a két újságíró, akik azóta újra írnak, engedély nélkül tartózkodtak az országban, ami egy nagyon jópofa kis érv, az ellenzéket és a médiát legszívesebben teljesen elnémítani vágyó Mugabénak.

Már a választások előtt is tudva levő volt, hogy Mugabét eltávolítani a legkönnyebben akkor lehetne, ha saját pártja döntene a nyugdíjazása mellett. A (viszonylag) békés lefolyású választásokban reménykedőknek most reménysugár lehet, hogy ma összeülnek a Zanu-PF vezetői, hogy megvitassák a választás kimenetelét és eldöntsék milyen stratégiát kívánnak követni a jövőben. Mugabe arra is fel kívánja használni az ülést,, hogy megtudja, mennyire bíznak még benne párttársai. A gondok sokasodnak fejük felett. Zimbabwe függetlensége óta a Zanu-PF először vesztette el parlamenti többségét, 97 helyet szerezve az MDC 99-éhez képest. Ezzel még korántsem biztos a parlamenti többség, ugyanis Simba Makoni, egykori Mugabe-hív és társai 10 helyet kapartak össze, amivel a mérleg nyelve lehetnek, bár sokan most azt várják tőlük, hogy egyértelműen Tsvangirai mellé álljanak.

Tegnap délután a hihetetlen lassan dolgozó Választási Bizottság kihirdette az első tíz szenátusi (a zimbabwei parlament felső háza)hely sorsát és mind a Zanu-PF, mind az MDC 5-5 hellyel rendelkezik, de még hátra van 50 hely. Hihetetlen kapkodás kezdődhet most a Választási Bizottságban, ugyanis az ország törvényei szerint mind az alsó-, mind a felsőház eredményeit ma estig ki kell hirdetni, ráadásul a maradék szenátusi helyek közzététele meg kell, hogy előzze a parlamentiét.

Eközben a nem hivatalos eredményeket és a korai örömöt annyira kedvelő MDC nyilvánosságra hozta, hogy nyertek. Mármint szerintük. Méghozzá 50,3 százalékkal Mugabe 43,8 százalékához képest. A Zanu-PF azonnal tagadott, és bár független civil szervezetek is nyilvánosságra hozták saját eredményeiket, amelyek szerint Tsvangirai 49, Mugabe pedig 42 százalékot szerzett, ez mégis a kormánynak kedvezne, ugyanis ilyen eredmények mellett második fordulóra lenne szükség, hogy eldöntsék, ki lesz az elnök.

Mindeközben Afrika több neves politikusa is arra kérte a az ország vezetőit, bármi legyen is a végeredmény, tartsák azt tiszteletben. Ahmed Tejan Kabbah, Sierra Leone volt miniszterelnöke, Mugabéval is találkozott, miközben Thabo Mbeki, a Dél-Afrikai Köztársaság elnöke kijelentette, nem az eredmény, hanem a törvényesség és a béke a legfontosabb. Kofi Annan az ENSZ egykori főtitkára az eredmények mielőbbi nyilvánosságra hozatala mellett ugyanezt hangsúlyozta.

Tehát jelenleg úgy tűnik, a választásokat az MDC nyeri, de nem biztos, hogy a szavazatok több mint 50 százalékát képesek megszerezni. Ez nagyon jól jönne Mugabénak, aki ezek után félő, hogy a terror és a megfélemlítés eszközeihez fordulna, aminek első jelei lehettek az ellenzék irodáinak szétszedése és a külföldi újságírók letartóztatása.

Az izgalom a tetőfokára hág, reméljük nemsokára tényleg kiderül, kire szavaztak Zimbabwéban.

Szerző: hod  2008.04.04. 12:40 Szólj hozzá!

Címkék: mdc erőszak megfélemlítés zimbabwe mugabe

A bejegyzés trackback címe:

https://kinyerma.blog.hu/api/trackback/id/tr95410972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása