Mint azt már kismilliószor elmondtuk, 5 éves lett a Kinyerma, így nekiveselkedtünk, és összeszedtük a blog fél évtizedét. Kezdtük egy zsenge termésű, kísérleti 2007-es évvel, majd folytattuk a szerzőkben és posztokban dúskáló aranykorral, 2008-cal, aztán jött a depresszió első éve, 2009. Íme, következzen e rövid poszt témája, a mélypont második éve!

2010 - Szlovákia éve

sulik-2.jpgAz év egyik fontos tanulsága volt, hogy Hentes Fülöp kivételével minden szerző eltűnt a blogról. Egy origós, chilei cikkajánlóval indítottunk, Jó gyerek ez a Pinera címmel. A gyenge januári kezdést aztán kemény visszaesés követte, 35 héten át néma maradt a blog.

Később jött az első népszavazási kampányunk Madagaszkár óta, mivel Szlovákiában többek között az ingyen tévéért is szavazhattak a népek. Jót röhöghettünk Meciar pártjának ittasan autót törő képviselőjén, betekintést nyerhettünk a szlovák politika bugyraiba, majd megismertettük az olvasókat a népszavazás valódi tétjével.

A szlovák voksolás totális érdektelenségbe fulladt, érvénytelen is lett, mint a huzat. És a szomorú, hogy ezzel be is csukta az ajtókat a blog a 2010-es évre, több poszt ekkor már nem született. Így lett ez Szlovákia éve, Ficóék ellopták a show-t. No, de ne búsuljunk, hisz a 2011-es év nem várt fellendülést és egy Hentes Fülöp-rohamot hozott.

Szerző: Hentes Fülöp  2012.04.15. 13:57 Szólj hozzá!

Címkék: chile szlovákia választások megemlékezés ötödik szülinap

A bejegyzés trackback címe:

https://kinyerma.blog.hu/api/trackback/id/tr954443305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása