
A tongaiak nem szeretik új királyukat. Az előző uralkodó már túl volt a nyolcadik x-en, amikor 2006-ban egy új-zélandi kórházban meghalt. Már ő is elég sok bajt okozott az utolsó óceániai monarchiának, de a népe így is szerette. IV. Tupou dollármilliókat költött olyan kísérletekre, amikkel „kivonnák a vízbül a zoxigént”, vagyis a tengervizet szerette volna földgázzá alakítani. Az eredménytelen (és alaptalan) kőolajkutatás az ország vagyonát, az al-Kaida hajóinak adott tongai zászló és a pénzért árult tongai állampolgárság a hírnevét tépázta meg. Végül a király egy amerikai szélhámosra bízta Tonga pénzét. Jesse Bogdanoffnak Tonga hivatalos udvari bolondjaként „derűs bölcsességet és vidámságot” kellett volna terjesztenie a világban. Ehelyett derűs bölcsességgel lenyúlta az államkasszát, és lehetőség szerint még melegebb éghajlatokra költözött.
Az új király külföldön, Sandhurstben és Oxfordban nevelkedett, ahonnan tweedöltönyt, monoklit és brit akcentust hozott magával. Van sörgyára, villanyerőműve, híradástechnikai cége és légitársasága, de leginkább a kijelentéseiből derül ki, miért van a népének oka nem szeretni őt. V. Tupou György azt találta például mondani, hogy királyi útmutatás nélkül a tongaiak „vizeldének néznék a liftet”. A hagyományos foglalkozásokról pedig a következőt böffentette oda: „a kosárfonás vagy mi, amivel ez a népség pepecsel”. Na nem kell azt gondolni, hogy a király csak saját alattvalóit kezeli így. Arról, hogy miért él fényűzően, miközben a nyomorgó tongaiaknak más országból küldenek iskolabuszt és számítógépeket, azt mondta „A külföldi segély – az külföldi segély. Hogy mihez kezdünk mások jótéteményeivel, az nem az ő dolguk, hanem a miénk.”
Tongán azonban van parlament is. A 30 képviselőből nem kevesebb, mint kilencet választhat a nép, de őket is csak 2005 óta. A többieket a nemesek és a király jelölik ki. Az alattvalókat képviselő kilenc politikust három évre választják, így a második szavazás 2008. április 23-án és 24-én lesz.
A demokráciához vezető út nem volt zökkenőmentes. Az 1980-as években tűnt fel ’Akilisi Pohiva, aki nyilvánosan bírálta a monarchiát, ezért többször börtönbe vetették. A tongaiak először kinevették, de 2006-ban már a kavától bódult „közgyűlés” előtt szónokolt és petícióját minden falusi aláírta. Ugyanebben az évben voltak a komoly zavargások, amikor épületeket gyújtottak fel, és vérontással fenyegetőztek.
A Tonga szigeteken elterülő monarchiának 100 ezer lakosa van, akik főleg cserekereskedelemből és a külföldön dolgozó tongaiak hazaküldött pénzéből élnek. Az állattenyésztő, földművelő életmód mellett azonban 99 százalék az írni és olvasni tudók aránya. A vasárnapi pihenőnapot törvénybe iktatták a keresztény többségű országban. A közlekedés sajátosságai közé tartozik, hogy az autó csak az utóbbi években vált népszerűvé, és nem mennek vele gyorsabban, mint ahogy egy ló lépkedne. A királyi flotta utasokat is szállító repülőjén szigorú korlátozások vannak: előzőleg lemérik és papíron, ceruzával összeadják a poggyász, élő állat és az utasok súlyát. A szerkezet még a második világháborúból maradt hátra ugyanis, és már igencsak nehezen száll föl.
A tongaiak legnagyobb találmánya azonban kétségkívül a bálna-élmény-biznisz. Jó sok külföldi valutáért be lehet ugrálni az átvonuló óriások közé, és együtt úszni a hosszúszárnyú bálnákkal. No meg a közelben köröző cápákkal, de „balesetről” még nem érkezett hír. (A National Geographic magazin 2007/11. számának felhasználásával)