Utcanév-viták Mugabéval és Leninnel

Szocialista blokkból jövő Magyarországunkon jól ismerhetjük a következőt: valaki ráébred, hogy utcája olyan személyről lett elnevezve, aki a jelen perspektívájából már kevéssé szalonképes – mondjuk Kun Béláról, vagy Münnich Ferencről –, és kéri utcája nevének megváltoztatását.

A magyar sajtóban féltucat cikket olvashattunk ebben a témában: olyanokat, amelyek jellemzően érdekességként tálalták a kommunista utcanevek továbbélését, rezisztenciáját napjainkban is. Hazánkban Lenin nevét például 121 település utcái viselték még 2007-ben. De a cikkek nyilvánvaló üzenete az volt: látható a tendencia arra, hogy bizonyos nevek elkerülhetetlenül eltűnnek, vegyük csak a pesti Kodály köröndöt, amely 1938-tól néhány évig Hitler Adolf tér volt, mígnem nevét '45-ben érthető okokból Körönd-re módosították. Hitler – és mindjárt láthatjuk: a zimbabwei Robert Mugabe elnök is – példa arra, hogy az utcanevek eltűnése a névadók deheroizációjának következménye lehet.

Lássuk tehát a BBC legújabb hírét, amely utózöngéjéül szolgálhat a zimbabwei választásoknak: a dél-afrikai Durban kikötőváros nemrég tagadta, hogy egyik utcája, a Mugabe út (Mugabe street) a zimbabwei diktátorról lenne elnevezve: Durban ugyanis nem akar olyan közterületet, amely olyasvalaki nevét viseli, aki idén júniusban erőszakba fulladó, “egy-emberes” választásokon szerezte meg az elnöki címet újra, és akire emiatt tegnap a nagy G8-ak is orroltak. Siyabonga Mngadi, a dél-afrikai utcaátnevezők főnöke egyébként azt állította, hogy a durbani utcát egy „helyi hős” után nevezték el újra 2000-ben. Tényleg lenne még egy, dél-afrikai Mugabe? Na, ez gyanús!
Képünkön a Namíbia fővárosában, Windhoek-ben lévő, diktátorról elnevezett út névtáblája.


Zimbabwe hőséből démonizált diktátor

Ki is az a Mugabe? Egy ember, aki a diktatúra és az intolerancia zászlaját lobogtatja a világban, kampányhacukában és öklét rázva szónokol kampányrendezvényein, és aki teljes munkaidejében diktátor, mégis járt neki a hitvesi puszi június 29-ei elnöki beiktatásán, 84 évesen is. A korábban 11 évet börtönben ülő és a Zimbabwét 28 éve kormányzó Robert Mugabe sok afrikai szemében ma is az angoloktól való függetlenségi harc hőse és Zimbabwe önállóságának jelképe.

Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a Mugabe-képre a világsajtót felkavaró 2008-as zimbabwei választások erősen hatottak: médiafogyasztó polgárok világszerte ismerték meg Mugabét, de immár – markánsabban, mint valaha – a Nyugat által démonizált diktátor formájában, aki nem egy önállóságát, hanem nemzetközi izolációját erősítő, krízisben lévő Zimbabwét kormányoz. A zimbabwei választások nagy nyilvánosságot kaptak, és ez azt eredményezte, hogy a fejekben rögzült: Mugabe semmiképp sem hős, hanem démon, mert országában véresen elfojtja a demokraták – az MDC – törekvéseit. Ez fog bekerülni a demokráciát csepegtető európai töri könyvekbe is, ez a hősi voltától visszavonhatatlanul megfosztott Mugabe. Persze a zimbabwei töri könyvek még 5 évig biztosan mások lesznek: Mugabe érdemeiről tanulnak majd a gyerekek.

A tagadás buborékában

Ha már könyvekről, és Mugabe kortárs recepciójáról beszélünk, meg kell említenünk Heidi Holland új, a diktátor személyiségét megvilágító könyvét, a Vacsora Mugabéval-t (Dinner with Mugabe – The untold story of a freedom fighter who became a tyrant, 2008). Az írónő, aki legutóbb 5 hetet várt egy hararei hotelben, hogy 2 órát beszélgethessen a zimbabwei diktátorral – valószínűleg – tudatosan a választásokra időzítette könyve megjelenését, amely így középpontba kerülhetett, és Heidi duplán arathatta a babérokat. A dél-afrikai Heidi Holland a BBC-nek egy hete a következőképpen írta le a diktátort: Mugabe “maró nyilvános beszédei” mögött egy “szemérmes, nyájas” ember bújik meg, aki azonban Zimbabwe 1980-as függetlensége után egyre inkább a “tagadás buborékában” rendezkedett be, azért, hogy ne kelljen szembenéznie makacsságának, rossz gazdaságpolitikájának és fehér-fóbiájának következményeivel. Heidi és a többi média Mugabe-képében tehát az előbb említett ellentétpárok mutatják magukat: Mugabe hős és démon, illetve – Heidi alapján – humánus és autoriter vonásokkal bíró személyiség.

A Kinyerma-blog és Gezanguz csak ajánlani tudja a Vacsora Mugabéval-t kedves olvasóinak, hiszen ez a könyv igényes és színes levezetőjéül szolgálhat annak a lankadatlan és folyamatos Zimbabwe-figyelésnek, amelyet blogunk olvasóival közösen végzett 2008. márciusa és júliusa között. Köszönjük!

Blogunk reménykedik benne, hogy Zimbabwe pár évtizeden belül stabilizálódik, s olyan ország lesz, amelyet nem a rendőri erőszak, hanem látványosságai: a Viktória-vízesés és Nagy-Zimbabwe impozáns romjai fémjeleznek majd.