Persze hogy Marc Ravalomanana több hatalmat akar, ha egyszer oly nehezen szerezte azt meg. Ellensége az országot huszonegynéhány évig irányító Didier Ratsiraka, aki ugyan a száműzöttek keserű kenyerét majszolja most Franciaországban, de azért hívei mindig puccsra készek.

Most ugorjunk be a múlt feneketlen kútjába!

Didier Ratsiraka nagyon szegény, tengerparti gyerek volt. És rettenetesen okos. Elment tehát katonának. Annyira okos volt, hogy az egyébként folyton éhínséggel nyavalygó ország állami ösztöndíjat adományozott neki. Így került a volt gazda, a gyarmattartó Franciaország elitképzőjébe, a bresti haditengerészeti akadémiára. A szponzorált színeseken kívül a francia elit legjava járatta ide gyermekeit. Ebben a közegben Ratsiraka osztályelsőként vehette át év végi bizonyítványait. Felfigyeltek rá otthon is, és a jó diploma jutalma 1972-ben egy külügyminiszteri megbizatás lett. Az akkor még csak 12 éve független ország elszakadási szerződését ő tárgyalhatta újra a franciákkal, és a jó feltételeknek hála, ezzel igazi kedvenc lett. Az első elnök, Tsirinana hatalmát azonban már a következő évben megdöntötte a hadsereg, mert nem volt sok köszönet a függetlenségben. Továbbra is túl sokan voltak éhesek. De a katonák  se tudtak jobbat kitalálni, minthogy '75-ben megtették Ratsirakát elnöknek. A volt bresti kadét, aki admirálisságig vitte hazája seregében, úgy döntött, hogy a fejlődés szocialista útját választja.

Ebben sem volt azonban sok köszönet. Államosította a bankokat, a bányákat, a biztosítókat, de ettől ezek nem működtek jobban. Egypártrendszert vezetett be. És valahogy ráragadt egy hivatalos becenév is: Deba. Ez azt jelenti madagászkáriul, hogy Nagy Ember. Külföldön meg úgy hívták, hogy a Vörös Admirális. Telt-múlt az idő, és a 80-as évek végére a szocialista szigeten már az emberek 75 százaléka élt az úgynevezett létminimum alatt, vagyis nyomorgott az ország.

1989-ben, mint minden volt komcsi országban, tüntetni kezdett az ellenzék. Ratsiraka az elején nem vacakolt, volt hogy úgy közéjük lövetett, hogy 30-an estek össze holtan.

Most ugorgyunk, fenntartandó a dramaturgiai feszültséget.

Marc Ravalomanana nagyon szegény, fennsíki gyerek volt. És rettenetesen okos. Annyira okos volt, hogy a protestáns misszionáriusok, akiknél általános iskolai tanulmányait végezte, egy csodálatos ösztöndíjat adományoztak neki. Ezzel az ösztöndíjjal a világ végére, Svédországba utazhatott, ahol egy kaszárnya-hangulatú, híresen szigorú bentlakásosban érettségizhetett. A felsőoktatásból azonban már nem kért, és hazament az ő kedves szigetére. Megnősült, és Lalao nevű asszonyával élő bizonyítékává vált Max Weber kedvenc teóriájának, miszerint kapitalizmus és protestantizmus édestestvérek. Lalao otthon erjesztette a házijoghurtot, míg Marc a főváros, Antananarivo utcáit járta ócska biciklijével, amelynek csomagtartója roskadozott a finom tejterméktől.

Lelkész barátai két év múlva ismét a hóna alá nyúltak, és szereztek neki egy jó kis világbanki hitelt, amiből megvehette első joghurt-gyárát. Telt-múlt az idő, és Ravalomanana lett a sziget leggazdagabb embere. Tejben és olajban utazott, bár mára saját tévéje, rádióadói és újságjai is vannak. Amikor 1991-ben először lehetett szabadon választani, ő lett a főváros polgármestere.

A város azonban koszos volt és szegény. Ravalomanana azonban nem vacakolt, volt hogy egyetlen rendelettel száz belvárosi házat dózeroltatott le, hivatalos indoklás szerint mert csúnyák voltak.

Folyt. köv.