A notórius sportorvosairól ismert szigetország február 17-én elnökválasztásra készül, amin többek közt az is eldőlhet, hogy az 1974 óta két részre osztott ország mikor egyesül már, milyen hatása lehet ennek Koszovó függetlenségére és, hogy a kommunista pártból kerül-e ki az államfő.


 


 

 

 

 

 

Többen arról beszélnek, hogy szépen lassan elhajóznak amellett a pont mellett ahol még normálisan lehetne rendezni a nyolcszázezer lakosú ország sorsát. Így nem is meglepő, hogy az egész választás az egyesítés kérdése körül forog, amit persze mindenki nagyon-nagyon akar. Csak azok a szemét törökök.

A Ciprust keresztül szelő kacskaringós demarkációs vonal mentén évtizedek óta ezer ENSZ katona, köztük magyarok is, gátolják a két terület lakói közti fegyveres konfliktus kirobbanását. Többek közt ők is reménykedhetnek benne, hogy a választások után az üres sallangok helyett végre valamilyen úton közelebb is kerülnek az egyesítéshez.

Kilenc jelöltünk közt volt minisztereket, EP képviselőket és függetleneket is találunk, de a holtsúly mellett három igazi jelölt van versenyben, mindhárman nagyjából harminc százalékon. Favorit a jelenlegi elnök, a keményvonalas Tasszosz Papadopoulosz, aki volt olyan kedves és 2004-ben teljesen elutasította az ENSZ rendezési tervét (amit már akkor „utolsó esélyként” reklámoztak, ezek szerint nem elég hatásosan). Akkor nagy piros pontot szerzett ezzel a referendumon túlnyomórészt nemmel szavazó görög ciprióta lakosság körében. Most viszont úgy tűnik, hogy mindenki fogaival tépné szét a szöges drótokat csak had ölelhesse már északi testvérét.

Mellette a képviselői ház és a kommunista Dolgozó Emberek Haladó Pártjának (AKEL) elnöke, Demetris Krisztofiasz és a volt külügyminiszter, jelenleg Európai parlamenti képviselő Ioannis Kasoulides pályáznak eséllyel a nicosiai elnöki palota dolgozószobájára. Ha a vasárnapi választáson egy jelölt sem érne el 50 százalékot (amihez teljes részvétel esetén kb. 258 ezer szavazat szükséges) a két legjobb eredményt elérő jelölt megy tovább a második fordulóba.

Vasárnap estig lélegzetvisszafojtunk.

Szerző: hod  2008.02.14. 11:50 Szólj hozzá!

Címkék: bevezető elnökválasztás ciprus

A bejegyzés trackback címe:

https://kinyerma.blog.hu/api/trackback/id/tr50338550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása