Ember úgy még nem cseszett rá egy népszavazásra, mint szerencsétlen új-zélandiak. Nem elég, hogy sok mocsadék politikus közül kell választaniuk, ráadásul rájuk sózták egy olyan kérdés eldöntését, ami kb. a matematikusok feladata szokott lenni. A népszavazáson két kérdésre kell majd válaszolniuk a kiwizabálóknak: egyfelől, hogy megtartsa-e Új-Zéland a vegyes választási rendszert, másfelől, hogyha mégse tenne így, melyik másik szisztémát részesítse előnyben.

A kérdés persze brutálisan bonyolult, szóval az átlaglakosság csak a felszínét fogja megérteni, ami után a politikusok kényelmesen hátradőlhetnek a kuplerájban, és büszkén mondhatják egymásnak: "Hát, bazze, az ő döntésük volt, az ő bajuk, szívjanak csak vele!" Mivel Új-Zélandon egy jókora fokkal kulturáltabb a politika, mint minálunk, ezért inkább feltételezzük róluk a határtalan demokrata elhivatottságot, a népszuverenitás hallatlan tiszteletét.

A választási rendszerek képtelenségei

Mióta kitalálták az athéniak ezt az "egyenlők vagyunk, egyenlően szavazunk" dolgot, azóta a köztársaságpártiak görcsösen igyekeznek kitalálni valami olyan rendszert, ami ezt visszaadja a gyakorlatba. Amíg egy egyszerű cserépszavazást toltak a poliszokban, addig nem volt kétség a végkimenetelről: akire többen voksoltak, az takarodott a pokolba. Persze már ekkor is felmerült, mi van iksz esetén, meg ha éppen, hogy győz az egyik tábor (szóvicc: ha eltört pár cserép, akkor a töredékszavazatokról is határozni kellett).

A 20. századra kialakultak a Nagy Demokráciák, amelyeknek már milliók képviseletét kellett megoldaniuk igazságosan. Létrejöttek a szavazókörzetek, az ott megválasztott képviselők pedig bekerültek a törvényhozásba, amelynek joga lett a kormány és programjának elfogadása is. De a szavazategyenlőség messze volt a valóságtól. Két tipikus probléma volt, hogy míg egy metropolisz egyes kerületében is többen laknak, mint egy vidéki megyében, az ezeket a határokat követő választókörzetek elcseszték az egész rendszert. Ergo egy kisebb lakosságú körzet szavazójának voksa lebontva többet ért, mint egy népesebbé. A már említett töredékszavazatokkal is kezdeni kellett valamit. Mivel minden rendszerben meghúznak egy határt, hogy melyik pártnak nevezett csürhe ülhet fel a kakasülőre, ezért sok tömörülés nem jut oda be. A rájuk adott szavazatok pedig falra hányt jägermeisterek lesznek. Hogy ez mégse történjen meg, ezeket a voksokat arányosan elosztják a bejutottak között (hogy ez mennyire igazságos, az más kérdés).

Kb. így fog festeni a népszavazás szavazólapja

Ezek az alapvető lényeges elemei a választásoknak. Új-Zélandon az 1992-es népszavazásig az angolul first-part-the-post (magyarul ez a relatív többségi) rendszer volt érvényben. Ennek lényege, hogy aki több voksot kap egy választókerületben, az nyer. Pártlista nincs, csak a körzetek eredményei számítanak. Pofonegyszerű, ám végzetes. 1978-ban és 1981-ben is úgy kapta a választási pofonokat a Munkáspárt, hogy összességében többen szavaztak rájuk, de a Nemzeti Párt több körzetet tudott behúzni. Ebből lett a népszavazás, mely során a nép a vegyes rendszer mellett tette le a voksát (szóvicc: ekkor mondták egy lánynak, hogy "sok múlik a voksán, Virág!"). 1993-ban egy újabb népszavazáson hajszál híján, de megerősítették a lakosok a vegyes rendszert.

Szavazati vegyesbolt

A vegyes rendszer Új-Zélandon azt jelenti, hogy a klasszikus relatív többségi szavazással dől el a választókörzetek sorsa, de lehet emellett egy pártlistára is szavazni. A listás szavazatok minimum 5%-át elmaró párt bejut a parlamentbe, és a kapott voksoknak megfelelő helyekben részesül. Olyan is létezik ebben a szisztémában, hogy minél több egyéni helyet szerez egy párt, annál kevesebb listás képviselője kerülhet be. Ha több egyénit szerez, mint ahányra a listás által jogosult lenne, ún. többletmandátumhoz juthat. Rohadt bonyolult, nem csoda, hogy nem csípik sokan Új-Zélandon. Ráadásul a Nemzeti Párt ebben a rendszerben rögtön vereséggel kezdett (azóta persze nyert is párszor), így 2008-ban elhatározták, hogy legkésőbb 2011-ig népszavazásra bocsátják a kérdést: menjen vagy maradjon a vegyes rendszer?

A második kérdésben négy választási rendszer közül választhat a nép. Az első a már említett és kipróbált relatív többségi. A második a preferenciális szavazás, mely során a jelöltek közül nem egyet kell választani, hanem számsorrendet felállítani köztük. A választási bizottság addig húzza ki a leggyengébb sorszámot kapottakat, amíg a legjobbnak össze nem jön az 50% plusz egy szavazatnyi fölény, és viszi a körzetet. A szomszédos ausztrálok így választanak.

A harmadik az egyszeri átruházható szavazás, ami hasonlít az előző rendszerre, csak jóval kevesebb a szavazókörzet, és egy körzetből több képviselő is bejuthat (ergo még inkább számít, ki kapja a top sorszámokat az egyes választóknál). Végül a negyedik rendszer a kiegészítő vagy párhuzamos szavazás, amelynek során parallel lehet szavazni egy pártra és egy körzeti jelöltre. A körzeti jelölt itt is akkor nyer, ha ő kapja a legtöbb voksot. A képviselői helyek negyedét pedig a pártokra leadott szavazatok határozzák meg: arányosan a kiosztható helyek annyi százalékát kapja meg egy párt, ahány százaléknyi kiwi-voksot kapott.

Az unalmas rész után következzen valami izgis: mi a helyzet a felmérések szerint? A közvélemény-firtatások azt mutatják, hogy ugyan a Nemzeti Párt behúzza majd a választásokat, de az általuk erőltetett választási rendszerváltás nem fog összejönni, az emberek többségének bejön a jelenlegi szisztéma. Akinek mégsem, az maradna a klasszikus first-past-the-post megoldásnál.

Most, hogy végre ezt a hülye népszavazást is kiveséztük, ideje a disznók közé csapni, következzen a hétvégi választás! Élőben sajna nem fogunk tudni közvetíteni, de vasárnap igyekszünk jelentkezni exit-pollokkal, összefoglalókkal, utánanézünk, hátha volt valami bunyó a szavazókörökben, és közöljük a borítékolható végeredményt. Wellingtonból pedig kapcsoljuk majd tudósítónkat, Zsákos Frodót, aki már előre szomorú a Hobbit Munkáspárt várható veresége miatt :'(