In medias res. Kezdjük rögtön egy látszólag mellékesnek tűnő adattal, mely azonban rendkívül sokat elárul egy ország fejlettségéről és lakosainak szívmélyi érzelmeiről. Kuvait focicsapata a korántsem előkelő 117. helyen áll a FIFA világranglistáján - a vietkongok és a karibi Barbados között. Utóbbi két évében az ország csapata egy nagy kalap homok volt, még Irak is felpofozta őket (nem '91-re gondolok).

Na most, hogy elmentek a csajok, beszélhetünk a választásokról (nyugalom, nem lettünk hímsoviniszták, ám ez kihagyhatatlan). Kuvait hamisítatlan, forró, egzotikus, vérpezsdítő, huncutságra csábító közel-keleti arab demokrácia - annak minden szaftos visszásságával és kínjával együtt. A hat kormányzóságra felosztott olajsejkség kormányához köze sincs a Perzsa-öbölben lubickoló lakosoknak. Maga a mindenkori sejk nevezi ki a helyi végrehajtó hatalmat. Akkor meg mi a fenét választanak meg ezek a szabadságuktól látszólag megfosztott polgárok? A népgyűlést. Igen, a népgyűlést; ráadásul 4 évre.

Node akkor mi a frász folyik itt? 2006-ban volt utoljára parlamentcsere, és már 2 évre rá urnához parancsolják az embereket? Sejk Szabah al-Ahmad al-Szabah emírnek tele lett a hócipője a kinevezett kormány és a választott képviselőház közötti permanens civakodással, és feloszlatta az országgyűlést. Emellett a kabinet is benyújtotta lemondását, mindez már március közepén megtörtént. Mostanság, durván egy héten belül, azaz május 17. napján mennek voksolni a kuvaitiak (nyelvgyakorlat: Kuvait a kuvaitiaké). Ugyanakkor sok képviselőben a félelem lett úrrá lévén, hogy 1976-ban és '86-ban is eljutott az ország egy-egy olyan krízishelyzetbe, amikor a parlament intézményét oszlatták fel évekre. Ha ez megtörténne, akkor valószínűleg jelentős tömegtüntetésekre kerülne sor. Közben még márciusban felállt az új kormány Nasszer al-Mohammad al-Ahmad al-Szabah vezetésével, és az ország történetében először kettő (azaz 2) női miniszterrel, akik az egészségügyi és az oktatási-felsőoktatási tárcákat vezethetik. Dúl a demokrácia.