A BBC és Reuters Afrika rovatait – példátlan módon – 3 hónapig vezették az elhúzódó zimbabwei választásokról szóló hírek. Zimbabwe nem világpolitikai súlya, hanem a demokratikus törekvések elfojtása miatt volt annyira fontos a nemzetközi sajtónak. Mugabe elnök – menetrendszerűen – eljátszotta a makacs diktátor szerepét, az ellenzéki MDC pedig mártír lett: a zimbabwei demokraták szerint 100-nál több támogatójukat ölték meg a választás 1. fordulója utáni „állami” erőszakban, éppen eleget ahhoz, hogy a Nyugat fejcsóválva mutogathasson Mugabéra és országára: „kérem szépen, ez nem helyes; tessék demokratának lenni, mert mi is azok vagyunk!”

„Én vagyok Zimbabwe elnöke, és ezt mindenkinek el kell ismernie, ha párbeszédet akar velünk” – üzente az Afrikai Uniónak (AU) Robert Mugabe, aki június 27-én, a zimbabwei elnökválasztás második fordulójában elsöprő győzelmet aratott az ellenzék – visszalépő, de a szavazólapokon azért „díszként” rajta maradó – vezetőjével, Morgan Tsvangiraival szemben.

Az AU – egy-két kritikusabb hangtól (Botswana, Nigéria) eltekintve – nem ítélte el Zimbabwe „egy-emberes” elnökválasztását, a G8-ak ugyanakkor szankciókat (fegyverembargót, utazási- és pénzügyi korlátozásokat) léptettek volna életbe Zimbabwe, Mugabe, és 13 másik helyi főkolompossal szemben. Az ENSZ-BT-ben pénteken (július 11-én) azonban Oroszország és Kína megvétózta a G8-ak javaslatát: úgy tűnik, nem lesz hatékony nyomás Mugabéra, ugyanis a zimbabwei krízis ügyében a világ nem egységes.

Az elhúzódó és a „külső igazságosztók” – Brown brit miniszterelnök és Bush amerikai elnök – megjelenésével sokszereplőssé váló zimbabwei választási témának blogunk most csak azzal a részével foglalkozik, amelyik közvetlenül a voksolással kapcsolatos: nem eredünk a választások után kialakult helyzet nyomába. A továbbiakban – ennek megfelelően – az elnökválasztás két fordulójának összehasonlítása következik, s kiderül majd, hogy kilóg-e a zimbabwei lóláb:

Március: Mugabe elaludt, vagy beetette az ellenzéket

Erőszakmentesen, hosszú reggeli sorokkal és a választói névjegyzék problémáival zajlott az elnökválasztás 1. fordulója március 29-én: 5,9 millió polgárt vártak az urnákhoz, ebből 2,5 millióan adták le voksukat a 4 elnökjelölt valamelyikére.

Morgan Tsvangirai ellenzéki vezető kampánygyűlései a demokrácia diadalával kecsegtettek; a ZANU-PF-ből kivált ex-pénzügyminiszter Simba Makoni úgy tűnt, meglazította a kormánypárt masszív blokkját; a Zimbabwét 28 éve kormányozó Robert Mugabe pedig régi szlogenekkel (pl: „A mi földünk, a mi szuverenitásunk”) népszerűsítette magát hiperinflációval sújtott országában. Lássuk az első forduló végeredményét számokban és százalékokban, a Zimbabwei Választási Bizottság (ZEC) adatai alapján:
 

Tsvangirai nyert, és ezzel a demokratikus ellenzék (MDC) eddigi legnagyobb sikerét érte el Zimbabwe 1980-as függetlensége óta, azonban Tsvangirai nem érte el az 50%-ot, így 2. fordulót kellett, hogy tartsanak. Ez lett az összevarrt fejű ellenzéki vezető veszte.

Tsvangirai visszalépett, Mugabe fordított

A 2. forduló feszülten és félelemben – a szavazólapokon Mugabe és Tsvangirai képével, a demokrácia illúziójával – zajlott, miközben ismét 2,5 millióan járultak az urnákhoz. Azonban a zimbabwei demokratikus törekvések kerékbe törése már akkor célhoz ért, amikor Tsvangirai július 22-én, a 2. forduló előtt 5 nappal bejelentette: visszalép, mert túl sok az erőszak, MDC-szimpatizánsok halnak meg szinte minden nap. A BBC írt egy konkrét esetről, Tonderai Ndira ellenzéki aktivista haláláról is, ezzel alátámasztva az MDC támogatói elleni atrocitások valóságosságát.

Tsvangirai neve – nyilatkozata ellenére – rajtamaradt a szavazólapokon, mivel a választási szervek elutasították késői visszalépését. A voksolásról egy börtönőr videót készített: Shepherd Yuda filmre vette, amint egy helyen magasabb rangú hivatalnokok felügyelnek, hogy az emberek Mugabéra szavaznak-e. Yuda ezután elhagyta Zimbabwét – írja a BBC.

Az eredmények „egy-emberes” választásról tanúskodtak:

+ 131 ezer érvénytelen szavazat, amely a megfélemlítésről árulkodik: ezek a zimbabweiek elmentek szavazni, de feltehetően inkább azért, hogy ujjukra rákerüljön a pirosas/ rózsaszínű tinta: annak jele, hogy voltak szavazni (lásd képünket fent!). A piros tintának jelentősége volt az emberek számára: többen attól féltek, hogyha nem tudják felmutatni tintás ujjukat, a Mugabe-közeli milicisták felelősségre vonják őket. Egy ilyen szituációban a piros ujj azt kommunikálta a Mugabe-szimpatizánsnak: „tintás az ujjam, engem már nem lehet kérdőre vonni, megverni!”

Tsvangirai a 2. fordulóban 233 ezer szavazatot kapott, vagyis mindössze ötödét (!) az első fordulóban gyűjtött voksainak. Az áprilistól kezdődő erőszak, a megfélemlítés, és Tsvangirai visszalépésének következménye ez a fordulat – sugallják a híradások.

Kis fák, piros ütőkártyák

A volt gyarmattartó – de a Zimbabwe-ügyben ma is az „igazságosztó” szerepét játszó – Nagy-Britannia nem ismeri el legitimnek Mugabe rezsimjét: David Miliband brit külügyminiszter szerint az első forduló és a zimbabwei emberek akaratának tiszteletben tartása szükséges! Hasonlót kért Tsvangirai is, akinek ismét bele kell törődnie Mugabe győzelmébe, ugyanis Tsvangirai kezéből már a második forduló kiírásával kihullott az a márciusi piros ütőkártya, amellyel nyugdíjba küldhette volna az öreg diktátort.

„Elfojtották a demokratikus törekvéseket Zimbabwéban” – töprenghetett legutóbb a G8-ak hokkaidói találkozóján Brown és Bush, miközben kis remény-fákat ültetett a japán gyepbe.