Nagyjából így lehet összefoglalni azt a helyzetet, ami a parlamenti választások vasárnapi második fordulója után előállt. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy Gediminas Kirkilas, a pártján belül is ciki miniszterelnök szocdemjei csúnyán eltaknyoltak a voksoláson, a kérdés innentől kezdve mindössze annyi volt, tud-e elegendő helyet szerezni az Anyaföld Szövetség névre hallgató jobboldali ellenzéki párt, hogy jobboldali-liberális kormány alakulhasson. A válasz igen is, meg nem is.

A litvánokat a második forduló látványosan nem érdekelte - na nem mintha az elsőnél megszakadtak volna a szavazásvágytól (a múlt héten alkalmam volt találkozni a nyugat-európai litván diaszpóra néhány tagjával, akik még a pártelnökök kilétével sem voltak egészen tisztában). Most alig sikerült 30%-os részvételt produkálni, pedig a 71 egyéni képviselői helyből még 68 eldöntetlen volt, így tulajdonképpen majdnem egész Litvánia szavazhatott volna ismét. A kétségbeejtően alacsony érdeklődés viszont a jobboldalnak kedvezett.

Nézzük először is az eredményeket! Először 44 helyet szerzett, de egy (hídfoglalást sem igényelő) újraszámoltatás után 45-re korrigált az Anyaföld Szövetség (TS); a második helyet nagy nehezen behúzta a Szociáldemokrata Párt a vártnál gyengébb egyéni eredmények ellenére is, de így is csak 25 helyet szerzett. A Nemzeti Megújhodás Pártja (TPP) nevű, celebekből álló szerveződés 16 mandátumot tudhat magáénak (ilyenkor mindig elkezdek azon gondolkodni, nálunk ki lenne az a 16 celeb, aki meg tudna ülni egy frakcióban - Győzikét és Fekete Pákót mindenképpen a 2010-es parlamentbe!). Kedvenc műrepülőnk, a bukott elnök Rolandas Paksas pártja, a populista Rend és Igazságosság (TiT) 15 helyet hozott (a választások előtt ötvenről beszéltek, így ez elég kínos); Paksas maga ugye, nem viselhet közhivatalt, így ő nem vesz részt a parlament munkájában. A Liberális Mozgalom (LS) 11 helyet, kistestvére, a Liberális és Centrista Szövetség (LCS) nyolcat hozott, közéjük beékelődött az orosz Viktor Uspaskich által irányított Munkáspárt (DP) - Uspaskich szintén egy jellemző figura, jelenleg nem hagyhatja el Litvániát, mert eljárás folyik ellene. A fennmaradó 11 helyet a lengyel kisebbség képviselői, két, a listán a parlamentbe be nem jutott balközép párt egyéni jelöltjei, és négy független szerezték meg. Az, hogy a négy független mennyire független, rögtön kiderült, mikor egymást letiporva jelentkeztek a megújhodáspártiak frakciójába.

Hogy miért ez a nagy sietség? Úgy tűnik, celebék aktívan részt vesznek majd a kormányban, sőt, a torta egy igen szép és zsíros szelete néz ki nekik, már ha élhetek ilyen gusztustalan képzavarral. Már a két forduló között beindultak a megbeszélések a Mézga Gézára kísértetiesen emlékeztető konzervatív pártvezér, Andrius Kubilius, a liberális pártok és a fő-megújhodó Arunas Valinskas, egykori tehetségkutató műsorvezető között. A TPP egyelőre szürke szamár a ködben: fogalma sincsen senkinek, hogy mit akar, hogyan gondolkozik, egyáltalán meddig tart ki a párt. A pártprogram kb. annyira volt konkrét, mint Nostradamus bármelyik tetszőleges jóslata, és elfért egy felragasztható sárga cetlire. Egyedül a balpopulista hangnem miatt kezdték Valinskast "kis-miniszterelnökként" emlegetni. A párttagokat az köti össze, hogy celebek, és hogy szeretnének valamit máshogy csinálni. Hogy hogyan, az nem világos. Épp ezért lehet, hogy egy év múlva már szét is szakad mindenki kedvenc frakciója. Egyelőre viszont megkaphatják a házelnöki posztot, meg négy minisztériumot, köztük a belügyet és az igazságügyet.

A házelnöki pozícióra más is szemet vetett. Ezt az LS is kinézte magának, de a megújhodók egyelőre erősebbnek tűnnek. Az pedig, hogy a legkisebb potenciális kormánypárt, az LCS négy miniszteri posztot követel, még tárgyalási alapnak is vicc, főleg úgy, hogy a koalíciónak nélkülük is simán meglenne a többsége. A helyükben én egynek is örülnék. A liberálcentristák egyetlen fegyverténye, hogy viszonylag jóban vannak a baloldallal, szóval adott esetben próbálkozhatnak valamiféle erős balos együttműködés összekovácsolásával.

Mielőtt bárki is elkezdene számolgatni, sietve említsük meg, hogy Paksasszal senki nem akar koalíciót kötni. A pártvezér, akit első ránézésre gyógyuló alkoholistának mondanánk, természetesen fel is van háborodva emiatt, de nem kéne meglepődnie: a kétezres évek elején, pályája csúcsán módszeresen haragította magára a kollégáit. Most ennek issza a levét, méghozzá nagyokat nyelve.

A baloldal tehát eláshatja magát egy időre, ennyi biztos. De mi lesz a jobboldallal? Nos, Kubilius hét minisztériumot akar, köztük a külügyet, ami azért fontos, mert a litván konzervatívok különleges utálattal viseltetnek az 1991-ben közéjük lövető Oroszországgal szemben. Szó lesz az új atomerőmű felépítéséről, amire azért lesz szükség, mert jövőre be kell zárni az Ignalina névre hallgató, Csernobil-korú monstrumot; anélkül viszont, anyaföld ide vagy oda, az országot zsebre vághatják az oroszok. Egyelőre még semmit nem nyilatkoztak az új erőművet finanszírozó, sokat vitatott Leo LT vállalat (amit a Google fordítógépe következetesen és rejtélyesen David Beckhamnek fordít litvánból) átalakításáról sem. Ami a gazdasági ügyeket illeti, Kubilius elárulta, nem kell félni, nem fog fájni, de sajnos durva megszorítások jönnek: a hiányt jó lenne 1%-ra levinni, ami jelenleg a modern művészetek kategórájába esik. Mindezt persze adócsökkentés mellett képzeli el a konzervatív pártvezér.

Hogy ő lesz-e a miniszterelnök? Rejtély. Valdas Adamkus elnök őt kérte fel, de a többi koalíciós partner Dalia Grybauskaite EU-biztost szeretné. A hölgy pedig inkább jövőre térne vissza, az elnökválasztáson. Igaza van, az elnöki pozícióból Litvániában sokkal többet ki lehet hozni, mint amit jelenleg a magát mintegy Göncz Árpád és Sólyom László között meghatározó Adamkus kihoz belőle. Na de ez már egy másik sztori...

Szerző: Edigej  2008.10.29. 01:04 Szólj hozzá!

Címkék: választások bukás eredmények litvánia parlamenti választás második forduló

A bejegyzés trackback címe:

https://kinyerma.blog.hu/api/trackback/id/tr22737781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása