Még nem szóltunk a ciprusi elnökválasztás első fordulójának győzteséről, Joannisz Kaszulidészről. De épp ideje, mivel vészesen közeleg a vasárnap este, amikor végre eldől, hogy Demetrisz Krisztofiasz vagy Kaszulidész váltja-e az elnöki posztban Tászosz Papadopuloszt. Kaszulidész a liberális konzervatív jobbközép párt, a Demokrata Gyűlés (DISY) támogatásával vág neki a megmérettetésnek. Ez a tömörülés 2004-ben támogatta a már sokat emlegetett Annan-tervet.

Kaszulidész idén tölti be a hatvanadik életévét. Lyonban, Franciaországban orvosként diplomázott. 1975-től egészen 1981-ig Londonban dolgozott. Itt specializálódott a geriátriára, vagyis az idősek gyógyítására. 1981 és 1993 között Nicosiában, Cipruson praktizált. 1985 óta politizál, különböző posztokat töltött be azóta a Demokrata Gyűlésben. 1993 és 1997 között kormányszóvivő volt, ezután 1997 és 2003 között külügyminiszter, 2004 óta pedig Európa Parlamenti képviselő.

Harry Potter rajongói nem is szurkolhatnak másnak, hiszen ez a remek ember, sok más kitüntetés mellett, a Főnix Rendjének medálját is megkapta. Ezt az impozáns keresztet viselheti a mellén:

(A görög kormány azoknak a görögöknek adja ezt, akik valami kiemelkedőt alkottak a képzőművészet, az irodalom, a tudomány, a politika, a hajózás vagy az ipar területén, illetve olyan külföldieknek, akik segítették növelni Görögország nemzetközi presztízsét.)

Holnap hivatalosan is kezdetét veszi a malajziai választási kampány, nem is lehetnénk izgatottabbak, annak ellenére, hogy az Egyesült Malájok Nemzeti Szervezete, ahogy az eddigi választások mindegyikén, ezúttal is biztos favoritként várja a március nyolcadikai szavazást. Hogy miért is lesz olyan különleges az idei választás egy olyan kedves kis országban ahol pár napja egy illegális, az ország hindu állampolgárainak egyenjogúságért szervezett tüntetést könnygázzal és vízágyúval oszlatott szét a rendőrség?

Néhány napja jutott blogunk tudomására a hír, hogy Malajzia is választani fog, méghozzá a távolinak tűnő, ám hamar bekövetkező március 8-án (értsd: nőnapon). A Délkelet-Ázsiában terpeszkedő ország fejlődik, mint az istennyila, pénz csörgedezik még az esőerdők fái között is, azonban a parlamenti választásnak itt is megvan a maga tétje. Ugyanis sok-sok iszlám szerveződés követeli, hogy Malajzia (mely 60,4%-ban iszlám ország - vagyis a lakosság ekkora aránya mohamedán) vezesse be az iszlám jogot a saríát, és különben is vállalja nyíltabban Mohamed próféta hitvallását.

(Félreértés ne essék: nem Árpád-sávos lobogóból készítettük ezt a maláj zászlót!!!)

A maradék 40%-nyi maláj, akik buddhisták, keresztények, hinduk, konfuciánusok, taoisták stb., nem örülnek az iszlám csoportok saját kis kampányának. A tavaly az 50. születésnapját ünneplő államot a brit gyarmati uralom vége óta vezető Nemzeti Front nevű koalíció eléggé kényes helyzetbe került. Vezető pártja, az Egyesült Malájok Nemzeti Szervezete komoly támogatásra lelt az évek során a muszlim szerveződésekben, amelyeknek sok értelmiségi és vezető pozícióban lévő tagja is van. Magyarán egy radikális iszlám fordulattal elveszíthetik a kisebbségi vallások nyújtotta szavazóbázist, ennek elmaradásával viszont a fordulatot sürgető mohamedánok hátrálhatnak ki Abdullah bin Ahmed Badawi miniszterelnök egységkormánya mögül. A helyzetet bonyolítja, hogy az ország földrajzilag is marhára ketté van szakítva: egy része a Maláj-félszigeten fekszik, másik része pedig Borneó szigetének északi felén (itt két központi irányítású tartomány leledzik: Sabah és Sarawak).

Ergo hasonló hangoskodó küzdelem fog lezajlani, mint Törökországban 2007 augusztusában, amikor a törökök fele egy iszlamista kormánytól rettegve tüntetett, és demokráciát követelt, a másik fél viszont megnyirbálta volna a szekuláris állam jogkörét. (A fejkendő mindenesetre újra megjelent Kis-Ázsiában.) Visszatérve Malajziába, meg kell említeni, hogy a vallási kisebbségek aggodalmai nem alaptalanok, hiszen a közéletben egyre fokozottabb iszlamizáció zajlik: az iskoláktól kezdve a tévéadókig minden azt hirdeti, hogy "Légy iszlám, mert itt még a légy is iszlám!". A robbantgatós dél-thaiföldi muszlim kisebbség példája reméljük nem lesz ragadós, és a konfliktus a békés kiabálás keretein belül megoldódik. Ha mégsem, akkor már csak egy ember segíthet Malajzián...:

 

Közeleg az igazság órája Spanyolországban, 2008. március 9-én parlamenti választásokat tartanak az Ibériai-félsziget nagyobbik államában. A torreádor-bika, Real Madrid-Barcelona, paella-tortilla (itt elég is a sztereotípiákból, így is ki vannak akadva miatta a spanyolok) állandó harcának monotóniáját töri meg José Luis Rodríguez Zapatero és Mariano Rajoy Brey összecsapása.
 

Apropó, futball. A két ősi rivális tábora mindig is magáénak érezte valamelyik politikai pártot, nem megtörve ezzel a sport szentségét: a fővárosiak szimpatizánsai rendre a Néppártra voksolnak, a Costa Bravahoz közeli iparváros lakosai pedig a Spanyol Szocialista Munkáspárt mellett állnak. Legutóbb a katalánok örülhettek, mivel 2004-ben José María Aznar helyett Zapatero foglalhatta el, ha nem is a trónt, de a miniszterelnöki széket. Előbbi ülő alkalmatosság ugyanis – Spanyolország államformailag alkotmányos monarchia – I. János Károly bérelt helye, immár 1975 óta. A király szerepe csupán reprezentatív, a hatalom valójában a megválasztott párt kezében van, neki maradnak a Pápáéhoz hasonlatos kellemes körutazások.

"Zapatero Z-jével (előre)!"

Ellenfele, Mariano Rajoy már volt 1996 és 2003 között különböző tárcák minisztere, valamint 2000-2004-ig miniszterelnök-helyettes. Az ellenzék vezetőjének itt az alkalma arra, hogy a ranglétrán még feljebb lépve, meghódítsa (a kelták, rómaiak, vizigótok, mórok… után) ő is Hispániát a Diktátor halála utáni jubileumi, tizedik választáson. A napokban aktuális televíziós viták során pedig szemtől szembe ("cara a cara") megmutathatja riválisának, hogy hogyan is történt a dolog azzal a bizonyos spanyol viasszal. Ahogy a szlogenjük is szól: "Rajoy-jal lehetséges!"

 

Újdonsült rovatunk első írásában (ld. CypRIOTS cím alatt) megismerkedhettünk a ciprusiak békeszerető harcmodorával, és definiáltunk egy új zavargásosztályozási rendszert. A Kedves Olvasó talán még emlékszik hétfokozatú skálánkra, de a biztonság kedvéért felelevenítjük jelen írás befejezténél. Ezen a derűs, napsütötte napon avagy holdsütötte éjen az örmény néplélek zavargó mélyére teszünk kirándulást, mely során kiderül, mennyi vért látott eddig Jereván (nem a soproni ltp.), Kirovakán, Gümri és a többi örmény város flasztere.

Elsőként rövid gyorstalpaló armenisztikából. Ahogy arról egy korábbi iromány beszámolt, az I. világháborúban súlyosan megcsappant az örmények száma, majd kaptak egy kérészéletű saját államot. Ez Sztálin gyomrában végezte (finomabban szólva importálta a szovjetrendszert), majd Sztálin is megcsapolta a transzkaukázusi nép vérét. 1953-tól jött a hruscsovi naaagy enyhülés, boldogság és színes pillangók költöztek az örmény bércekre és völgyekbe. Ahogy érett a függetlenség, úgy egyre haragosabban húzgálták egymás bajszát az azeriek és az örmények, majd jött Nahicseván és Karabah, és sikeresen elszabadult a pokol. Nekem azonban nem tisztem a polgárháborús örömködés bemutatása (azt inkább tessék emitt megtekinteni), maradunk a szigorúan vett témánál: Hogyan zavarg egy jólnevelt örmény?

Íme a legutóbbi közvéleménykutatások alapján akár a győzelemre is esélyes Demetrisz Krisztofiasz, ciprusi képviselőházi elnök, az „eurokommunista” Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártjának (AKEL) párttitkára. Győzelme történelmi esemény lenne mind a párt, mind Ciprus történetében.

A 61 éves rózsaszín politikus egy kommunista építőmunkás fia. A török hadsereg által megszállt részen született 1946-ban. Gimnazistaként a nyári szünetekben az apjával dolgozott, ahol megtapasztalhatta a munkások kemény életét. Már fiatalon tagja volt az AKEL ifjúsági mozgalmainak. Az egykori Szovjetunióban, Moszkvában járt egyetemre, és 1974-ben történelemből Ph. D. fokozatot szerzett. 1991 óta folyamatosan tagja és 2001 óta elnöke a Képviselőháznak.

Ezzel a képpel reklámozza magát Ciprus jelenlegi elnöke, Tászosz Papadopulosz. 

A 74 éves politikus öt évvel ezelőtt már az első körben győzelmet aratott, idén valószínűleg nem lesz ilyen sima az útja a jól bejáratott bársonyszékhez. (A közvéleménykutatások szerint egyaránt 30% körüli eredményre számíthat a három legesélyesebbnek tartott induló.)

A 2003-as sajtó akkori legfőbb feladatának az ország Európai Unióba való bevezetését és a területileg-etnikailag megosztott, ENSZ békefenntartók által kordában tartott és törökök által félig megszállt sziget egyesítését tartotta. Az EU-hoz 2004-ben csatlakozott is Ciprus, viszont a belépés előtt röviddel az egyesítésről tartott népszavazás megbukott. És nem is akármiért. Papadopulosz tévés beszédben kérte a ciprusiakat, hogy utasítsák el az ENSZ rendezési tervét, az ún. Annan-tervet. Kofi Annan akkori ENSZ-főtitkár egy svájci típusú államszervezetet vízionált kilencezer oldalas rendezési tervében. A török és a görög régió szövetséges államként működött volna együtt. A beszédben Papadopulosz az egyesítés után a görögökre háruló „elviselhetetlen gazdasági hatásokat” emlegetett és nehezményezte, hogy túl sok török katona maradna a szigeten.

A terv megfúrása miatt a Time magazin ezt a rendkívül démoni képet tartotta indokoltnak megjelentetni:
 
Papadopulosz: Ha az elnökösködés idén nem jönne össze,
a Keresztapa következő részében akkor is biztos helye lesz.

2004-ben a sziget északi felén élő török lakosság megszavazta az egyesítés tervét, a déli fél görögei elvetették, manapság ennek ellenére úgy tűnik, a ciprusi politikát kétségek gyötrik. Papadopuloszt már 2004-ben figyelmeztették, hogy valószínűleg ez az utolsó esélye a „ciprusi kérdés” rendezésére. Akkor nem élt a lehetőséggel. Manapság Putyinnal Koszovóról tárgyal. Ciprus és Oroszország a lélektani hatások miatt nem támogatja Koszovó függetlenségét, a jelek szerint mindhiába, hiszen vasárnap hivatalosan is leválik a terület Szerbiáról. Ahogy Oroszország új NATO nagykövete is attól tart, hogy az Oroszország peremterületein élő kis nemzetekben felébred a nemzeti öntudat, ugyanúgy Papadopulosz is ragaszkodik a török kisebbséghez, még ha nem is az ENSZ feltételei szerint kívánja rendezni a kérdést.


Papadopulosz 1934 januárjában született Nicosiában, Ciprus fővárosában. Londonban hallgatott jogot. A politikába már huszonévesen belevetette magát. Az ötvenes években az EOKA-nál, a Ciprusi Harcosok Nemzeti Szervezeténél a nicosiai szekció vezetője volt, majd ugyanezen szervezet politikai szárnyánál, a PEKA-nál általános vezető lett. Ezek a szervezetek a brit ellenőrzés megszűntetését tűzték ki célul. A következő évtizedekben diplomáciai megbízásokat kapott és 12 év alatt többféle miniszter is volt. Igen sokoldalú emberként belügyi-, pénzügyi-, munka- és társadalombiztosításügyi-, egyészségügyi-, mezőgazdasági- és természeti forrásügyi miniszteri posztot is betöltött. 1970-ben lett először a Képviselőház tagja. 1976-ban függetlenként újraválasztották, ekkortól házelnökként is tevékenykedett. 1991-ben és 1996-ban már mint a Demokrata Párt jelöltje jutott be a Képviselőházba. 2000 és 2006 között a Demokrata Párt elnöke volt. A párt alapítóját, Szpirosz Küprianout váltotta az elnöki székben. Megválasztásáig jogászként dolgozott Nicosiában. Most a Demokrata Párt, a Szociáldemokrata Mozgalom, az Európai Párt, a Harcos Demokrata Mozgalom támogatja.

Nehéz erről a témáról elfogulatlanul írni, főképp, hogy az ember csak elfogult véleményekkel találkozhat. Mi magyarok a nándorfehérvári-mohácsi örökséggel pláne elfogultak vagyunk szerencsétlen örmények iránt, úgyhogy a helyzet különösen cifra. Ráadásul itt van a saját holokausztunk, a Holokauszt, amit talán Kr. u. 2345-re tudunk majd feldolgozni, hát akkor meg ki törődjön az örményekkel. De mégsem szabad elmenni egymillió megkínzott holttest mellett egy szó nélkül.

Ahogy minden államnak megvan a saját történelmi eseménye, melyre a komplett politikai-társadalmi-kulturális stb. rendszere épül (pl. nekünk 1956 mítosza, Ciprusnak a '74-es török invázió, Oroszországnak a nácik fölötti győzelem stb.), úgy Örményország alapköve az első világháború alatti ún. genocídium. Ez esetben azonban bonyolultabb a helyzet, mivel a bűnbak törökök nagyobb súllyal rendelkeznek a világpolitikában, mint a picike Örmény Köztársaság, ezért a világ a mai napig megosztott maradhatott a puszta tény hihetőségét illetően. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a II. világháborús holokauszthoz hasonlóan, itt is voltak wallenbergek a törökök között, akik örményeket mentettek, illetve az örmények között is akadtak a török lakosság ellen attrocitásokat elkövető egyedek.

Történetileg általában a 19. század végét szokás megjelölni, mint a mészárszék kezdetét, amikor is a lökött II. Abdul-Hamid szultán a fejébe vette, hogy a 2 milliós örmény népesség nem tesz jót birodalma egységének. Így szultánunk olykor kiadta a parancsot, és janicsárjai lemészároltak pár ezer ártatlant (egyszer az amerikaiak bajszát is meghúzták, mivel két tengerentúli misszionáriust is sikerült a sírba küldeniük). 1909-ben az ifjútörökök letaszajtották trónjáról a magát marha nagy uralkodónak képzelő Abdul-Hamidot, aminek a nem mohamedán kisebbségek kifejezetten örültek. Azonban látva a meggazdagodott nem muszlim, hanem görög, örmény és zsidó gyárosok felemelkedését, előtört belőlük a nemzeti tűz.

Enózis - Ciprus és Görögország egyesítésének eszméje. Az Idegen Szavak és Kifejezések Szótára szerint. Szerintünk meg csak egy újabb átkozottul jó alkalom, hogy folyjon a könny, a verejték, és a vér. A sziget (szándékosan kerülöm a "szerelem szigete" megnevezést, mert az majdnem annyira mérgező, mint amikor minket a külhon egyszerű gulyásfaló népeknek aposztrofál) nagy világégés utáni története a fent említett görög szó jegyében telt, és persze törökül is jól csengett később a kifejezés. Az '50-es évtized brit uralom alatt találta a szigetet, majd jöttek a nagy felszabadító mozgalmárok.

 

1955-59 közt az EOKA (Ciprusi Harcosok Nemzeti Szervezete) nevű fegyveres felszabadító mozgalom lőtte a brit állásokat, és teremtett némi izgalmat a mediterrán szieszták előtt és után. 30 000 brit honvédnek kellett szembeszálnia a félelmetes hellénekkel, akik a zeuszi ménkűt robbanószerkezetekre cserélték. Ahogy nálunk és Szuezben, így itt is elszabadult a pokol '56-ban:

A britek sortüzeltek (nemcsak orosz szokás volt ezek szerint), diákok meghaltak, majd az EOKA robbantott, ezzel megölve egy CIA-s fószert, plusz évekig tartó utcai erőszakot váltva ki. Végül a britek kitolattak a szigetről, bár egyes csücskeit meghagyták maguknak, hogy katonáik ingyen mártózhassanak meg a forró Földközi-tengerben (különös lehetett látni, amint Venus helyett egy állig felfegyverzett John McRambo lép ki a fodros hullámokból). Az EOKA ekkor feloszlott, hisz részben elérte a nemes célt.

A notórius sportorvosairól ismert szigetország február 17-én elnökválasztásra készül, amin többek közt az is eldőlhet, hogy az 1974 óta két részre osztott ország mikor egyesül már, milyen hatása lehet ennek Koszovó függetlenségére és, hogy a kommunista pártból kerül-e ki az államfő.

Lesz alkotmánymódosítás Madagaszkáron.

A szavazatok 85%-át számolták össze eddig, de már matematikai esélye sincs, hogy a nem szavazatok kerüljenek többségbe.

Az állás:

75,24% igen

24,76% nem

A részvétel jobbnak tűnik, mint azt még a múltkor saccolták a belügyminisztériumban, de így is csak 41,2% körüli volt.

Első nyilatkozatok:

Az elnök pártjának, a Szeretem Madagaszkárt-nak az elnöke ezt bírta mondani:

"A változás győzött, és nem egy párt, vagy Marc Ravalomanana. Új korszak kezdődhet az országban" - mondta Razoarimihaja Solofonantenaina.

A korábban sokat emlegetett Didier Ratsiraka unokaöccse is nyilatkozott, természetesen az ellenzék részéről. Emlékezzünk, decemberben ő lett a harmadik az elnökválasztáson. Roland Ratsiraka tehát ezt bírta mondani:

"Színjáték volt az egész. A nagyvárosokban mindenütt a "nem" győzött, és csak ott kerültek többségbe az "igen"-ek, ahol nem voltak helyi képviselőink a számláláskor."

Az ellenzék szerint csaltak. A legfelsőbb bíróság majd megvizsgálja. Emlékezzünk, ugyanez a szervezet 8 hónap után derítette ki 2002-ben, hogy Ravalomanana elnök a korábbi számolással ellentétben megnyerte az elnökválasztást.

Megszületett a kinyerma.blog.hu első végeredménye.

A győzteseknek gratulálunk.

Hivatalos végeredmény még mindig nincs.

De!

A részvétel a belügyminisztérium szerint 31,4% volt. Vihar volt meg ellenzéki bojkott, de erre azért nem verném ki. Főleg, hogy a fővárosban még ennél is kevesebben szavaztak (30,3%). Pont ott, ahol Marc Ravalomanana a legnépszerűbb szokott lenni. A decemberi elnökválasztásra még 62% volt szíves elfáradni.

Viszont a népszavazás eredményességét nem kötötték a részvételhez, vagyis a végeredmény szempontjából mindegy, hogy ketten vagy hétmillióan döntöttek-e. Aki leszarja hazája jövőjét, az csak ne hisztizzen utólag.

Az IGEN pedig nyerésre áll. 6%-os feldolgozottság mellett 67% az igenek aránya.

Eddigi magyarázatok az alacsony részvételre:

* ciklon volt, hárman meghaltak, egy csomóan hajléktalanok lettek, kisebb gondjuk is nagyobb volt, mint alkotmányt módosítani
* kurvára senkit sem érdekelt az egész, mert nem lesz tőle több rizs, a hatalmi huzavona kevesek szívügye
* az ellenzéki bojkott faszán sikerült
* hülyeség volt hétköznapra tenni, eddig minden választás vasárnap volt
* az embereknek annyira nem tetszik az angol nyelv meg a tartományok megszüntetése, viszont inkább drukkolnak az elnöknek mint az ellenzéknek.

Ilyenekkel lehet fizetni Madagaszkáron (lásd képünket):

Fontos bejelenteni való!!!!!!

A madagaszkári állami rádió jelentése szerint a részvétel magas volt.

Egyetért azzal, hogy az alkotmány módosításával gyors és hosszútávú fejlődés induljon országszerte, hogy a madagaszkáriak életszínvonala emelkedjék?

Ez volt a kérdés.

Tövig rágjuk körmeinket.

Ottani idő szerint  este hatkor, vagyis már órák óta bezárt a 17500 szavazóhelyiség. Valamivel több mint 7 millió választópolgár van. Tehát kb. 400 emberre jut egy urnás szoba. Tudunk olyan választókörzetről, ahol reggel az első órában összesen 15-en mentek el. Zuhog mint állat, a tegnap kezdődött ciklon egy csomó házat is lerombolt.

Mégegyszer a tét!

Ha győz az igen, akkor:

-Ha az elnök rendkívüli állapotot hirdet ki, akkor egyszemélyben is hozhat törvényeket

-az angol is hivatalos nyelv lesz (kötődés: 1942-45 között az angolok megszállták a szigetet)

-megszüntetik a hat, viszonylag autonóm tartományt

Az ellenzék nem-re vagy pedig bojkottra buzdít, nehogy Marc Ravalomanana elnök hatalma tovább növekedjen. A novemberben még puccsal fenygetett Ravalomanana decemberben 54 százalékkal megnyerte az elnökválasztás, így most második ciklusa elején van.

Ami a legijesztőbb: a hatóság azt mondja, hogy csak három nap múlva hirdetnek eredményt. Azért a kinyerma addig is figyel.

Kinyitottak a szavazófülkék Madagaszkár-szerte! Sajnos nagy vihar érkezik az Indiai-óceán felől, és ez megfigyelők és elemzők véleménye szerint rosszat tehet a részvételnek.

Amíg a helyiek áznak és szavaznak, mi emlékezzünk meg Benyovszky Móricról, aki Madagaszkár első királya volt, legalábbis ezt így mesélte XV. Lajosnak. Szlovákiában pedig azt tanítják, hogy szlovák volt.

Mindenesetre a pozsonyi piarista gimiben végzett 1760-ban, aztán Mária Terézia seregében volt valami parancsnok a hétéves háborúban. Dezertált, állítólag mert csalódott a katolikusokban. Lengyelországba menekült, ahol az oroszok ellen harcolt. Egy német hentesnél bujkált, akinek elvette a lányát. A lengyel nemesek csúnyán kikaptak, az oroszok elkapták Benyovszkyt is. Fogolytábor Kazánban. Lelépett, és Szentpéterváron felkéredzkedett egy holland hajóra, de a kapitány felnyomta a ruszki helyőrségnek. Kamcsatkába internálták.

Ott a kormányzó lányának a zongoratanára lett. A csajt kúrta is, és a többi lengyel fogollyal lázadást szított. Elfoglaltak egy hadihajót, de a nagy szökés közben a tanítvány-kislányt véletlenül lelőtték. Egy csomó lengyellel hajókáztak egy nagyot: voltak Alaszkában, Japánban és Tajvanon, majd Makaóban eladták a hajójukat a franciáknak.

Benyovszky eztán Párizsba utazott, de útközben megálltak Madagaszkáron. 1772-ben felajánlotta XV. Lajosnak, hogy szívesen gyarmatosítaná Tajvant vagy Madagaszkárt. A király inkább Madagaszkárra küldte. 21 tiszttel és 231 katonával el is foglalta a szigetet, néhány törzzsel pedig királlyá választatta magát. Bevezette a latin betűs írást. Államot persze nem épített, de utakat, kórházat és kisvárost igen. Az utána következő - a hivatalos madagaszkári történelem szerint államalapító király - valójában az ő licenszét koppintotta.



Aztán vissza kellett ugrania Párizsba, mert a mauritiusi francia kormányzó megvádolta, hogy nyúlja a központi támogatást. Párizsban XVI. Lajos elhitte, hogy Benyovszky a jó fiú. Benyovszky gyorsan összebarátkozott az éppen ott lévő Benjamin Franklinnal. Sokat sakkoztak, meg azt tervezték, hogy az amerikai szabadságharc hátországa Madagaszkár lesz, onnan szívatják majd az angolokat, hogy lekössék őket. Ebből semmi sem lett.

Viszont 1777-ben Mária Terézia megbocsátotta, hogy lelépett a hétéves háborúból. Hazament, és részt vett az osztrák-porosz háborúban. 1781-82-ben kinézett Amerikába, ahol Franklin majd George Washington vendégszeretét élvezte. Ötleteket adott a britek elleni harchoz, aztán leugrott Haitire meglátogatni Ferenc nevű öccsét, aki francia katonai szolgálatát töltötte éppen ott.

Hazament a Felvidékre, és 1783-ban II. József felkérte, hogy csináljon osztrák gyarmatot Madagaszkárból. Pénzt azonban nem kapott hozzá, ezért az angol udvart kezdte fűzni, hogy segítsenek neki gyarmatosítani a szigetet. Amikor ez se jött össze, akkor Franklin megdumálta két gazdag haverját, hogy hozzanak létre egy kereskedő céget Móricnak, kifejezetten madagaszkári csencseléshez. 1785-ben egy kis brazil kitérővel vissza is tért Madagaszkárra, ahol újabb várost alapított, és kinyitotta a boltot. A franciák viszont egyáltalán nem örültek az angolszász orientációnak, és katonákat küldtek ellene. Harc közben, 1786 május 23-án mellkason lőtték. Ott is temették el, Madagaszkáron.

Amikor bő száz év múlva a franciák komolyan elfoglalták a szigetet, addigra ott már állam volt, jórészt Benyovszky ötletei alapján. A franciáknak nem volt könnyű: 27 katonájuk harc közben, 6000 pedig maláriában esett el a végső gyarmatosítás idején, a 19. század végén.

A kis kitérő után izgatottan várjuk az eredményeket.

Mielőtt rátérnénk a cím sokat ígérő taglalására, egy régi adósságát kell tölresztenie blogunknak. Mert a merina-kérdést még csak szőrmentén érintettük. Holott utaltunk rá, hogy Ratsiraka merinázott, sőt, kijátszotta a merina-kártyát.

Valamikor kr. u. 100-500 között valamiért egy csomó ember áthajózott az Indiai-óceánon, hogy beköltözzön Madagaszkárra. Senki se tudja, hogy miért és hogyan, mindenesetre tele lett a sziget maláj-polinézekkel. Ezek a kibírhatatlanul hosszú nevek nekik köszönhetők. Ami magyarnak a finn, az madagaszkárinak a borneói. Hát az ő leszármazottaik a többi szigetlakónál világosabb bőrű, törékenyebb és általában hosszabb nevű merinák. Kb. 3,5 millióan vannak, ami egy 18 milliós országban lepkefing, viszont annyi ott az etnikum, hogy így is ők vannak többségben. Sőt, nekik van hagyományuk az uralkodásra. A 18. század végétől a francia gyarmatosításig merina volt az elit. Korábban nem volt elit, csak őskori szinten tébláboló kisközösségek főnökkel. Még a gyarmati háborút is francia-hova háborúnak nevezték, amiből a hova előkelő merinát jelent. És merina a mostani népszavazást kiíró luxus-elnök, Marc Ravalomanana is. Ratsiraka nem olyan. Ő valamelyik afrikai-arab keveredésű törzshöz tartozik. Azok kicsit később költöztek a szigetre és főleg nyugaton meg a partvidéken laknak.

Na jöjjön a hullázás.

A madagaszkári vallásban az a fontos, hogy a hullákkal törődni kell, mert különben nem érzik jól magukat a túlvilágon. Ezért bizonyos időközönként a rokonokat ki szokás venni a sírból, fej fölött tartani, táncolni és énekelni, majd visszahelyezni a sírba. A lakosság fele még most is így gondolja és teszi is. Állítólag embert is ettek a szigetlakók, de erre nincs érdemi bizonyíték.

Te jó ég, már csak két nap van hátra a népszavazásig! Sietni kell, úgyhogy csak röviden.

Madagaszkár rajta van az összes listán, amit a világ legszegényebb országairól szoktak összeállítani. Már elengedték az adósságait is, de még mindig nyomorognak. Két dolog akad ott, amit el szoktak adni: vanília és drágakő. A vanília nem nagy üzlet, de már régóta szaporítják. A drágakő hatalmas üzlet, de csak most kezd beindulni. Az utóbbi években vették észre, hogy egyes régiókban csak le kell hajolni a smaragdért, rubintért, zafírért, vagy egy kis bányát is elég fúrni, és ott vannak a színes kövecskék. Jelenleg megfelelő nagyságú magánhadsereggel felszerelve bárki termelhet és üzletelhet a kövekkel, a kormány nincs abban a helyzetben, hogy sokat ellenőrizgessen.

A drágakő-vidékeken a vadnyugat brutális feltámadását tapasztalhatja az arra járó: teljes a káosz, mindenki lő mindenkire, néhányan mesésen meggazdagodnak mások pedig bányásznak amíg bele nem rokkannak, faházakból épülnek a szerencsevadászok új városai, kurvák, rablók, hamiskövesek, szerencselovagok. Itt csencselt Oszama bin Laden egyik sógora is, amikor januárban rablógyilkosok legéppuskázták.



Bányászváros

Telt-múlt a vasfüggöny lebontása utáni új világrend, és Madagaszkár hiába sziget, nem lett belőle az afrikai Kuba. 1993-ban az ellenzéki mozgolódás, a nyomor és a nagyhatalmak csak elérték, hogy többpárti elnökválasztást tartsanak. A győztes az ellenzék közös jelöltje, Albert Zafy lett (második Ratsiraka). Zafy szintén a gyarmatosítóknál tanult, Montpellierben járt egyetemre, és a 70-es években annak a kormánynak volt egészségügyi minisztere, amelyet katonatársaival éppen Ratsiraka buktatott meg. Zafy már a 80-as évek végén elkezdte szervezni az ellenzéket, árnyékkormányt alakított és ellenzéki részről ő vezette a rendszerváltásról szóló tárgyalásokat, vagyis a nemzeti kerekasztal helyi megfelelőjében volt jelentős figura.

Zafy hiába tudott maga mögött kényelmes parlamenti többséget. Módosította az alkotmányt, hogy nagyobb legyen a hatalma. Figyelem, a történelem ismétli önmagát, lásd mostani sorozatunk kiindulópontját! Zafy nem ment sokra nagy terveivel, mert a nyomor maradt, a korrupció viszont nőttön nőtt. Annyira, hogy valami lenyúlási ügy miatt 1996-ban a parlament leváltotta és új választásokat írtak ki. Megismétlődött a '93-as verseny, de most Ratsiraka visszavágott. A Vörös Admirális visszatért a hatalomba, csak most már a demokrácia és a piacgazdaság ígéretével.

2001-ben jött az újabb választás, de addigra a multimillomossá vált fővárosi polgármester, Ravalomanana lett az ellenzék kedvence. Az első fordulóban Ravalomanana nyert, de nem eléggé, hát kiírták a második fordulót.

Na ezt már nem! - csapott asztalára Ravalomanana, mert szerinte ő már nyert és Ratsiraka csalt. Ravalomanana bement az elnöki palotába és kinevezett egy kormányt. Na ezt már nem! - csapott az asztalra Ratsiraka, és bejelentette, hogy ő az elnök és rendkívüli állopotot hirdetett ki. Egy kicsi kis polgárháború tört ki, alig száz halott. Ratsiraka a tengerparti Toamasina városába tette át a székhelyét. Fél évig két elnöke, két kormánya és két fővárosa volt  Madagaszkárnak. Ratsiraka mellé állt a hat kormányzóból öt, Ravalomanana fővárosát blokád alá vették, nehogy kajához jusson Antananarivo. Ratsiraka arra is rájátszott, hogy riválisa egy rohadt merina. Merina az, aki indonéz-maláj ősökkel bír, világosabb a bőre és kisebb a termete, továbbá a sziget belsejében él. A part mentén arab-fekete keverék lakik. Ezt majd egy következő bejegyzésben részletezzük.

Ravalomanana viszont a tartományi kormányzóknál is jobb szövetségeseket szerzett: az amerikai elnököt és a francia kormányt. Ezek és szövetségesei mind őt ismerték el elnöknek. A vetélkedés csúcspontján a legfelsőbb bíróság újraszámláltatta a szavazatokat, és valahogy kijött, hogy Ravalomanana simán nyert, már az első fordulóban. Mit volt mit tenni, Ratsiraka repülőre szállt, és a Seychell-szigetekre menekült. Még két nap és Franciaországba költözött, ahol azóta is éldegél. 2003-ban távollétében tíz év kényszermunkára ítélték hatalommal való visszaélés és hűtlen kezelés miatt.

Ravalomanana önfeledten kezdhetett bele az ország modernizálásába, pártja, a Szeretem Madagaszkárt biztos többségbe került a parlamentben is. Még az sem tudta kizökkenteni, hogy Albert Zafy nem ismerte el győzelmét, és mindenféle alkotmánysértésekkel vádolta. (Zafy 2001-ben csak 5 százalékot kapott az elnökválasztáson.)

Tavaly le is járt Ravalomanana első elnöki ciklusa. 13-an indultak a választáson, köztük Ravalomanana is. Az egyik tábornok lett volna a 14. jelölt, de a választási bizottság nem fogadta el jelentkezését. Szörnyű bosszút forralt a katonatiszt: amikor néhány héttel a választás előtt Ravalomanana éppen Európában utazgatott, akkor bejelentette, hogy átvette a hatalmat. Ravalomanana gyorsan hazajött, volt egy kis lövöldözés a reptéren, de hamar kiderült, hogy minden maradhat a régiben. A tisztet (Fidynek hívják) letartóztatták, és a puccskísérlet támogatásának vádjával egyúttal bekasztlizták az örökké hőbörgő Zafyt is.

Decemberben Ravalomanana úgy kapott simán 54 százalékot az első fordulóban, hogy a jelöltek között volt Ratsiraka unokaöccse is, aki mit ad isten éppen a nagybácsi fél éves ellenelnökségének székhelyén, Toamasinában polgármesterkedett.

Ravalomanana most azon dolgozik, hogy második ciklusa elején bebiztosítsa hatalmát. Ezért hát a 4-i népszavazás, ami miatt úgy izgulunk, hogy olvasgatjuk ezt a blogot.

Persze hogy Marc Ravalomanana több hatalmat akar, ha egyszer oly nehezen szerezte azt meg. Ellensége az országot huszonegynéhány évig irányító Didier Ratsiraka, aki ugyan a száműzöttek keserű kenyerét majszolja most Franciaországban, de azért hívei mindig puccsra készek.

Most ugorjunk be a múlt feneketlen kútjába!

Didier Ratsiraka nagyon szegény, tengerparti gyerek volt. És rettenetesen okos. Elment tehát katonának. Annyira okos volt, hogy az egyébként folyton éhínséggel nyavalygó ország állami ösztöndíjat adományozott neki. Így került a volt gazda, a gyarmattartó Franciaország elitképzőjébe, a bresti haditengerészeti akadémiára. A szponzorált színeseken kívül a francia elit legjava járatta ide gyermekeit. Ebben a közegben Ratsiraka osztályelsőként vehette át év végi bizonyítványait. Felfigyeltek rá otthon is, és a jó diploma jutalma 1972-ben egy külügyminiszteri megbizatás lett. Az akkor még csak 12 éve független ország elszakadási szerződését ő tárgyalhatta újra a franciákkal, és a jó feltételeknek hála, ezzel igazi kedvenc lett. Az első elnök, Tsirinana hatalmát azonban már a következő évben megdöntötte a hadsereg, mert nem volt sok köszönet a függetlenségben. Továbbra is túl sokan voltak éhesek. De a katonák  se tudtak jobbat kitalálni, minthogy '75-ben megtették Ratsirakát elnöknek. A volt bresti kadét, aki admirálisságig vitte hazája seregében, úgy döntött, hogy a fejlődés szocialista útját választja.

Ebben sem volt azonban sok köszönet. Államosította a bankokat, a bányákat, a biztosítókat, de ettől ezek nem működtek jobban. Egypártrendszert vezetett be. És valahogy ráragadt egy hivatalos becenév is: Deba. Ez azt jelenti madagászkáriul, hogy Nagy Ember. Külföldön meg úgy hívták, hogy a Vörös Admirális. Telt-múlt az idő, és a 80-as évek végére a szocialista szigeten már az emberek 75 százaléka élt az úgynevezett létminimum alatt, vagyis nyomorgott az ország.

1989-ben, mint minden volt komcsi országban, tüntetni kezdett az ellenzék. Ratsiraka az elején nem vacakolt, volt hogy úgy közéjük lövetett, hogy 30-an estek össze holtan.

Most ugorgyunk, fenntartandó a dramaturgiai feszültséget.

Marc Ravalomanana nagyon szegény, fennsíki gyerek volt. És rettenetesen okos. Annyira okos volt, hogy a protestáns misszionáriusok, akiknél általános iskolai tanulmányait végezte, egy csodálatos ösztöndíjat adományoztak neki. Ezzel az ösztöndíjjal a világ végére, Svédországba utazhatott, ahol egy kaszárnya-hangulatú, híresen szigorú bentlakásosban érettségizhetett. A felsőoktatásból azonban már nem kért, és hazament az ő kedves szigetére. Megnősült, és Lalao nevű asszonyával élő bizonyítékává vált Max Weber kedvenc teóriájának, miszerint kapitalizmus és protestantizmus édestestvérek. Lalao otthon erjesztette a házijoghurtot, míg Marc a főváros, Antananarivo utcáit járta ócska biciklijével, amelynek csomagtartója roskadozott a finom tejterméktől.

Lelkész barátai két év múlva ismét a hóna alá nyúltak, és szereztek neki egy jó kis világbanki hitelt, amiből megvehette első joghurt-gyárát. Telt-múlt az idő, és Ravalomanana lett a sziget leggazdagabb embere. Tejben és olajban utazott, bár mára saját tévéje, rádióadói és újságjai is vannak. Amikor 1991-ben először lehetett szabadon választani, ő lett a főváros polgármestere.

A város azonban koszos volt és szegény. Ravalomanana azonban nem vacakolt, volt hogy egyetlen rendelettel száz belvárosi házat dózeroltatott le, hivatalos indoklás szerint mert csúnyák voltak.

Folyt. köv.

Benyovszky Móric egykori királysága komoly döntés előtt áll április 4-én. A következő egyszerű kérdésre kell válaszolnia a több mint hétmillió, idegeneknek kimondhatatlan nevű választóknak:

Egyetért azzal, hogy az alkotmány módosításával gyors és hosszútávú fejlődés induljon országszerte, hogy a madagaszkáriak életszínvonala emelkedjék?

Hát ki lenne képes erre nemet mondani?

A fejlődés záloga az alábbi változtatásokban lesz, ha a szavazni méltóztató többség az igen szócska mellé húzza az ikszét:

 - az angol is hivatalos nyelvvé válik a francia és a madagaszkári mellett

 - átalakítják a megyerendszert, vagyis a 6, meglehetősen önálló tartomány helyébe 22 központilag irányított megye lép

 - kiterjesztik az elnök hatalmát















Vagyis a fejlődés záloga az erős Marc Ravalomanana, aki most az elnök, meg az angol nyelv.

Madagaszkárról utoljára magyarul akkor lehetett cikket olvasni, amikor Oszama bin Laden egyik rokonát kirabolták és lemészárolták valami drágakőbiznisz közben.

Várjuk lélegzetvisszafojtva az eredményeket, és olvassuk a Kinyermát, hogy megértsük, mi az isten történik azon a szigeten.