Lezárultak este hétkor az urnák, ám számtalan szavazó helység előtt még órákon keresztül sorakoztak a zimbabwei lakosok. Közel 6 millióan jogosultak rá, hogy eldöntsék, maradjon-e hatalmon további öt évre a térség Angliától való függetlenedésében vezető szerepet játszó jelenlegi 84 éves Robert Mugabe elnök, avagy 28 év után eljött az ideje átadni helyét a Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC) frontemberének, Morgan Tsvangirai-nak, vagy Simba Makoni, független jelöltként induló korábbi pénzügyminiszternek. Az országszerte 9 ezer ponton lezajlott voksolás dönti el továbbá azt is, hogy kik tölthetik be a következő időszakban az ország 210 parlamenti, 60 szenátusi és az 1958 tanácsi pozícióját.

Sok mindent elárul egy emberről, de akár egy egész országról is, hogy mit talál viccesnek. A politikai élet főszereplőiről még békés demokráciákban (most ne vitassuk, hogy van-e ilyen) is rengeteg vicc születik. Az elnyomottak pedig szeretik legalább titokban kiröhögni a diktátort. Nem kérdés, hogy a neten található humor nem éppen elérhető az átlag zimbabweinek, így csak azt tudjuk megnézni, min nevet az, aki már emigrált valahova.

Ezt ugyan nem viccnek szánták, de érdemes lesz összehasonlítani a hivatalos eredménnyel: egy felmérés, a Zimbabwe Daily News honlapján (Nagy-Britanniából üzemeltetik):

 

Who will win March 29 election?
Robert Mugabe		7%
Simba Makoni		39%
Arthur Mutambara		2%
Morgan Tsvangirai		52%

És egy másik tipp. Ha a kampánygyűléseken megjelentek számával arányos lenne az eredmény:

Izgul a világ, mert Zimbabwében ma tartják a választásokat. Hamarosan eldől, hogy az országot 28 éve kormányzó Robert Mugabe elnök maradhat-e a posztján. A Nyugat által démonizált, egyesek által hősnek, mások által diktátornak tartott Mugabét megszoríthatja két komoly kihívója: a Mugabe-rezsim ellen és a demokratikus változásért 1999 óta harcoló, ellenzéki Morgan Tsvangirai (MDC) és a Mugabe pártjából (ZANU-PF) év elején kivált, magát függetlennek mondó Simba Makoni. A választási kampány az elmúlt hónapban e három politikus köré szerveződött. A mai nap fontos kérdései:

Így Húsvét után sok mindenen elgondolodik az ember. Különös érzések bukkanhatnak fel lelkünkben, melyekre nem lelünk magyarázatot. Hát ki ez a kicsi lány? Ki ez, aki fittyet hány a politikára? Képes zimbabwei hacukában pompázni, pedig etnikumát hivatalosan egy egész ország rühelli. Ki a csoda Kirsty Coventry? E rejtélyes kérdések sorának próbálunk utánajárni - a BRFK segítsége nélkül. Plusz még blogunk elmeséli azt a csodát is, hogy Zimbabwénak hogy s mint születtek olimpiai (!!!) érmei.

 

Zseniális hacukákban kampányolt Zimbabwe elnöke az elmúlt hetekben. A 84 éves diktátor 28 éve kormányozza gazdaságilag padlóra küldött, hiperinflációval sújtott országát. Mugabe elnököt egy karikatúra makacs, öltönyös emberként ábrázolja, aki egy kidöglött orrszarvún lovagol és ostorral próbálja az állatot száguldásra serkenteni az afrikai semmiben. Az orrszarvú maga Zimbabwe, amely már képtelen talpra állni. De még a karikatúra vizuális élményénél is érdekesebbek a diktátor kampányhacukái!

Nem is oly régen Hod kollega nyújtott élvezetes betekintést Zimbabwe mindennapi echte afrikai valóságába, úgyhogy elérkezett a pillanat, hogy mélyebben lemerüljünk "Mugabeföld" rideg életébe.

Már eleve az komoly fejtörést okoz számomra, hogy mely "rendőrség-kontra-tüntetők" típusú összecsapásról ejtsek itt szót, mivel ezekkel Zambézit lehetne rekeszteni. A már említett korábbi íromány bemutatta Mugabét és a 3000%-os inflációt, hogy a bebörtönzött, üldözött, politikából kirekesztett ellenzékről már ne is szóljunk.

1980-ban sikeresen véget ért a zimbabwei bokorharc - ahogy némiképp gunyorosan nevezik a függetlenségi háborút Dél-Afrikában. Formálisan ugyan független volt már ekkor a 390 ezer km²-es ország, azonban a brit imperializmus megtestesítőjének, Cecil Rhodesnak a nevét kellett elviselnie, plusz Ian Smith által egy fehér gyarmatosító irányította az abszolút fekete többségű államalakulatot. Robi Mugabe '80-ban elcsípte a miniszterelnöki széket, és szűk három évtized alatt kiváló diktatúrát épített ki (ami azért valljuk be, hogy az ambíciózus, ám kissé lökött Hitlerhez képest még semmi). Eleinte szimpatikus lépéseket tett a nemzetállammá válás döcögős útján: tereket, utakat és városokat nevezett át, óriási függetlenségi partyt csapott (amelyre még Bob Marley is készült egy szerzeménnyel), továbbá olyan vezetőket hívott meg az országba, mint Indira Gandhi, India miniszterelnöke, vagy épp Malcolm Fraser, Ausztrália aktuális kormányfője.

Bob Marley danolászik Zimbabwéről

Nem valószínű, hogy a közeljövőben koccinthatunk Robert Mugabéval az Amnesty International karácsonyi buliján, jól vállon veregetve a kis Hitler-bajszost, hogy ez kérem szép munka volt. Mugabe 1980 óta áll a kormány élén, 1987 óta elnöke az egykori Rodéziának és ez idő alatt a fejlett világban szinte mindenkivel sikerült összevesznie. Az Egyesült Államok, az EU és több nemzetközi szervezet folyamatosan jelentéseket tesz közzé az országban uralkodó gyatra állapotokról, a mindennapos politikai elnyomásról, terrorról. Az Amerikai Külügyminisztérium szerint a 2007-es év volt az eddigi legrosszabb, több mint 6000 bejelentés érkezett zimbabwei civil szervezetektől, melyek emberi jogok megsértéséről számolnak be.

A gazdasági nehézségek miatt az utóbbi években a lakosság egynegyede elhagyta az országot és az ott maradottak 80 százaléka is munkanélküli. De legalább 60 000 százalékos inflációjukkal a világon a dobogó harmadik fokára állhatnak.

2005-ben beindult Mugabe Murambatsvina-művelete, mely hivatalosan az elszegényedett, slumös területek kitisztításáról, az illegális lakhelyek és az ott található fekete-kereskedelem eltűntetéséről szólt. A vidám rombolásnak Mugabe szerint 100 ezernél több „áldozata” nem lehetett, de még a legoptimistább becslések szerint is legalább 700 ezer ember vált otthontalanná, egyesek szerint az akció által érintettek száma elérheti a 2,4 milliót.

Mugabe szerint csak 100 ezer embert érintett a Murambatsvina-művelet:

Dióhéjban így érkezünk meg 2008 március 29-éhez, amikor is Mugabe ígérete szerint tiszta és szabad választásokat tartanak majd az országban. Azért gyorsan szögezzük le, Mugabét igenis sokan szeretik Zimbabwéban. Gerillaharcosként harcolt az ország függetlenségéért és most, hogy kampány van, csak úgy ontja a lakosság számára szívet melengető törvényeket. Például néhány napja lépett életbe egy új, mely szerint minden fehérek által birtokolt vállalkozás 51 százalékát a tulajdonosok kötelesek fekete kézbe adni. Emellett mai hír, Mugabe bejelentette, hogy aláírt egy törvényt a tanárok és a köztisztviselők béremeléséről, de hogy milyen mértékben és honnan szedte hozzá a pénzt nem tudni. Szép ajándék még az elnöktől, hogy több száz traktort kiosztott gazdák közt, de nem valószínű, hogy a szabadesésben lévő országnak ilyen intézkedések szolgáltathatják majd a bungee-kötelet.

Mugabénak két kihívója van, akiknek híveit a hivatalos karhatalmi szervek, a New York Times szerint, rendre összeverik, fenyegetik, miegymás. Simba Makoni, egykori pénzügyminisztert állítólag az országot vezető ZANU-PF párt tagjai közül is jónéhányan támogatják, főleg, akik már unják a várakozást arra, hogy Mugabe feldobja a talpát. A másik jelölt Morgan Tsvangirai, aki nagy mértékű szakszervezeti támogatást is élvez, és aki a legutóbbi, 2002-es választások alkalmával a szavazatok 42 százalékát megszerezte. Ó azok a szép napok, a csupán 139 százalékos inflációjukkal!

Rajoy nem adja fel: "Elkapjuk őket!"

 

9-M. A spanyolok már csak így emlegetik a nemrég véget ért választást és az azt körülölelő fiestát. Mariano Rajoy a választás óta nem jelent meg a média képviselői előtt, ám tegnap a Végrehajtó Bizottság ülése után értékelő beszédet tartott egy sajtótájékoztató keretében. A száműzött újságíróktól elzárt tanácskozáson pártjának tagjai felállva tapsolták meg elmés, nemes, természetesen bizakodó felszólalása után és biztosították támogatásukról. Nem kisebb, jelentős tartományok képviselői szólaltak fel mellette, mint Andalúzia, Katalónia, Baszkföld, vagy Madrid. (El Mundo)

A lényegre térve, a kétszer már bukott presidente-jelölt 2012-ben is nekifut, ha azt a Néppárt regimentje is így gondolja a júniusra kitűzött pártelnökválasztáson. A nyilvánosságtól türelmet kért – ezért csak most tűnt fel a képernyőn -, hogy előkészíthesse a terepet a következő választásokra… Hiába, nem lehet elég korán kezdeni, és a jó kacsa is holtig tanul.

Az eddig ért kudarcok tehát nem rettentették el, hogy harmadszor is megkísérelje meghódítani a spanyolok szívét - idén mindössze 900 ezer szavazat volt a differencia Zapatero javára. Bizony, ezen ambícióiban jócskán akadnak követői körültekintve a világ politikai életében… 

"Júniusban saját csapatommal indulok, melynek összetételét csak a választás előtt egy nappal hozom nyilvánosságra." Szent meggyőződése szerint az a legjobb mind pártjának, mind Spanyolországnak, ha a soros, 10-M-en is elindul. És milyen a hispán hazafi, erős, bátor, nem fél a kihívástól, s nem ijed meg a bikától – sem: "Bárki indulhat, állok elébe".

Önbizalmának az adhat okot, hogy előtte Felipe González és José María Aznar is vereséget szenvedtek kétszer, és "mégis itt vannak, jobban mondva voltak" – érvelt Rajoy. Sőt, már kész tervei is vannak a jövőre nézve! Katalónia és Baszkföld biztos szoci szavazói bázisát kívánja megdönteni, valamint azt kiküszöbölni, hogy az emberek ne azért szavazzanak a Spanyol Szocialista Munkáspártra, mert a Néppárttól rosszul vannak. Emellett nyilván az ETA szélsőséges csoportjaival is békét kötne már végre Mariano apó, nem akar úgy nyugdíjba vonulni, hogy maradtak ellenségei.

A börtönviselt demokrata, a kis tigrisnagyi, a fehérszakállú iszlamista és az álmos bácsi sztorija.

Vért nem ontottak, de kemény küzdelem folyt Malajziában, a szombati választásokon. A tigrisként küzdő 89 éves Maimun Yusuf mami 685 szavazatot kapott a királyi Kuala Terengganu-ban, és bár ez a körzetében leadott 66 ezer voks 1%-a csupán, biztosíthatjuk kedves olvasóinkat: a korábban bemutatott maláj mami 100%-ot nyújtott.
(Maimun egyébként kilátásba helyezte, hogy legközelebb, 93 évesen újra próbálkozik majd!) A szupernagyi függetlenül indult, plakátot sokszorosított, saját bloggal reklámozta magát, és mindez mintha kicsiben jelezne valamit, ami nagyban is látszódott a választásokon. Pár szóval így írhatnánk körül: lehetőségek, mozgástér, politikai diverzitás. Malajzia a választásokon ugyanis megmutatta, hogy ez nem egy tekintélyuralmi rendszer, hanem egy egyre inkább plurális demokrácia, ahol ugyan a Nemzeti Front (BN) továbbra is be van betonozva a vezetésbe, de gyengül a tartószerkezet: az ellenzéki pártok jelentős teret nyertek a voksoláson.

A kormány­koalíció szombaton elvesztette Kedah, Penang, Perak és Selangor államokat, ráadásul a Pánmaláj Iszlamista Párt megerősítette pozícióját a fontos Kelantan-ban, ami így most már nem is végvár, hanem masszív, iszlamista, ellenzéki bástya. A kelantani erősödésnek örült persze a fehérszakállú Nik Aziz, a PAS szellemi tanácsadója is, aki – ha Gezanguz szeme nem csalt – pénteken még könnyeit törölgette a Kelantanért mondott ima alatt. A választás a börtönviselt, kritikus demokrata Anwar Ibrahim győzelmét is hozta, az Igazság Pártjával (Keadilan, vagyis PKR). Ibrahim korábban miniszterelnök-helyettes volt (1993-98-ig), de kirúgták az UMNO-ból és 6 évre bedutyizták korrupció és szodómia vádjával, most viszont előkerült és revánsot vett.

Egy maláj lap tegnap a választási eredményt "politikai cunaminak" nevezte, nem véletlenül: az ellenzék négyszer annyi (!) parlamenti és állami gyűlésbeli helyet kaparintott meg, mint 2004-ben. Anwar Ibrahim sikere azt jelzi, hogy ez a lehetőségek és az ellenzéki vágyak valóra váltásának választása volt. Persze - mondhatnánk - igazi váltás nem történt, de az eredmény így is áthúzza a kormánykoalíció számításait. Abdullah Badawi miniszterelnöknek biztosan nincs ínyére, hogy vesztett és hogy egyesek – így ikonikus elődje, Mahathir Mohamad – őt teszik felelőssé a Nemzeti Front (és az UMNO) térvesztéséért, sőt, ösztönzik, hogy mondjon le. De Badawi még maradni akar, és biztosak lehetünk benne, hogy a bácsit fogjuk még párszor durmolni látni a maláj országépítés dinamikus, de álomra csábító légkörében.

No, nem kell megijedni, Kádár apánkat nem élesztették újjá ellopott csontjaiból! Azonban Spanyolország a helyi Szocialista Munkáspártnak szavazott bizalmat az elkövetkező 4 évre az exit pollok szerint. Még eltérő eredményekről számolnak be a mértékadó spanyol híradások, azonban formálódni látszik a Cortes 350 székének eloszlása: Zapatero (aki 2. kormányfői ciklusába kezdhet bele) pártja 163 és 176 közötti helyre számíthat az alsóházban, míg ellenfele, Rajoy Néppártja 145-152 placcot biztosíthat magának. Az AFP szerint a nagyon csekélyke előny, amit a szocik megszereztek ma, kevés lesz a hathatós kormányzáshoz, így kénytelenek lesznek összefogni a kissebb helyi pártokkal is.

Délután 6 órakor 61,09%-os részvételi arányt mutattak ki, ami jelzi, hogy a spanyolok milyen sokan vannak. A tréfát félretéve elmondható, hogy ez az arány a 2000-es választásokénál magasabb, de a 2004-esnél alacsonyabb (akkor valószínűleg az Atocha-pályaudvari merénylet miatt is sokan elmentek szavazni). Az El Mundo és az El Pais spanyol lapok is egybehangzóan állítják, hogy ismét jót tesz a Szocialista Párt esélyeinek egy erőszakos halál: a korábban már említett baszk Isaias Carrasco ETA általi megölése. Országszerte spontán szimpátiatüntetésekről érkeztek beszámolók. Ugyanakkor elég szörnyen hangzik, hogy a meggyilkolt politikus lánya (aki sajnos szemtanúja is volt édesapja halálának) a kampány egyik fő mozgatórugója lett, mivel képe sok spanyol médiumban megjelent. Zapatero ezt cáfolni akarván így nyilatkozott: "Az egyetlen reményem, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy kellene, hogy az egyetlen hír az legyen, hogy választások zajlanak, amin a spanyol nép óhajának megfelelő jelölt győz." (AFP)

Meg kell említeni, hogy az előretörő szocialista eszmerendszer Franciaországot sem kímélte: Nicolas Sarkozy pártja (Népi Mozgalom Uniója) vereséget szenvedett a szociktól a helyhatósági választásokon. Párizst és Lyont is megszerezte a baloldal. (Index)

Eredmények:

Zapatero 11 millió néhányszázezerrel zsebelte be a győzelmet, míg riválisa mögötte szorosan, 10 millió százezer vokssal büszkélkedhetett, vagy nem. Szóval meleg volt a pite a szoci elnöknek. A részvételi arány 75,32 %-os volt. A Spanyol Szocialista Munkáspárt így 169 főt delegálhat a parlamentbe, míg Rajoyék 153 képviselőt ültetnek a székekbe. Mivel előbbi nem számít abszolút többségnek – nem éri el a 175+1 főt, így a szocialistáknak szükségük lesz a kisebb pártok támogatására. Ez némiképp bonyodalmas, mivel mögöttük a CiU és a EAJ-PNV nacionalista pártok sorakoznak. Hogy miért ők? A CiU, nem más, mint a Convergència i Unió katalán közép-jobboldali párt, mely Girona és Barcelona szavazói körzetében felülmúlta a Néppártot is – 11 embert vihetnek magukkal. Utóbbi (PNV = Partido Nacional Vasco), a Baszk Nemzeti Párt ugyan nem produkált hasonló bravúrt felségterületein, de 6 emberük jelen lesz a komoly döntések meghozatalánál...

A szavazásra jogosult hispánok úgy gondolták, teljesen kettészelik az Ibériai-félsziget spanyolajkú darabkáját. Zapatero kisajátította magának egyebek mellett Katalónia nagy részét (Észak-Keletet), valamint Dél-Nyugatot (komplett Andalúziát). Hovatovább, a Kanári-szigetek is teljesen kipirultak.
 

 

… mondhatnák a maláj miniszterelnöknek, miután pártja hatalmon maradt. Hogy is van ez? A szombati parlamenti választásokon Lah bácsi kormánykoalíciója csupán egyszerű többséget szerzett, a korábbi kétharmadoshoz képest. Utóbbi szép eredményt egyébként évtizedeken át tartotta a Nemzeti Front (BN) kormánykoalíció.

Ez alkalommal Abdullah Ahmad Badawi (Lah bácsi) koalíciója csak 139 mandátumot szerzett a 222 fős törvényhozásban. 

Az igazi győztes egyértelműen az ellenzék. A korábbi 19 mandátum helyett most összesen több mint 80 helyet foglalnak el a maláj parlamentben.

Lah bácsi egyébként nem mond le.

Hajnali 9 óra óta nyitva tartanak a spanyol választókörök, és egyszerűen özönlik a nép ikszelni. Arcukat vidám pír futja be, ahogy a spanyolság két vezérére, a szocialista párti José Luis Rodriguez Zapateróra és a néppárti Mariano Rajoyra gondolnak. Ezt követően hazamennek a délvidéki famíliák, elfogyasztják az ízletes ebédet (közben a konyhafalon lógó portrékról Zapatero vagy Rajoy tekint le reájuk bölcsen), majd izgatottan várják az estét, amikor végre megtudhatják a nagy igazságot. A tét nagy, hisz Spanyolország is nagy. 35 millió mosolygós, napbarnította arc szavazhat, majd 20:00-kor, mikor a gyönyörű motívumokkal díszített urnákat lezárják, "szoci" és "népi" összekarolva örvend, hogy mily fantasztikus ez a királyság.

Azonban minden hispán hazafi szíve elszorul, ha Mondragon település nevét meghallja. A kegyetlen ETA nevezetű "baszkszeparatistaterrorista" baráti kör újabb áldozata jut róla eszükbe. A szocialista világnézetű Isaias Carrasco a hazáért áldozta életét, mikor a baszk lövedék életét elvette. A két bölcs vezér ezért nem is kampányol már szombat óta, még a kampánycsend beállta előtt elhallgattak a pártfanfárok.

Hiába azonban János Károly király országának ilyetén felemelő összetartása, a két felet így is elválaszthatják szörnyűséges eszmék. Mit kezdjenek például a "baszkszeparatistaterrorista" ETA-val ("szoci" tárgyalna, "népi" börtönözne)? Jöjjenek-e újabb bevándorlók, és mily sorsra jussanak az eddig bevándoroltak? Vagy egyáltalán, hogy lehet elviselni, hogy a Szocialista Párt 4%-kal vezet az AFP szerint a legutóbbi közvélemény-kutatáson? Hány főt tud adni a 350 koponyát számláló Cortesbe (alsóház), vagy épp a 264 tagból álló, ám a nép által csak 208 választható taggal rendelkező* Szenátusba (felsőház) a két párt? Kínzó kérdések ezek, melyekre csak a sötétség és homály leszállta után kaphatunk megnyugtató válaszokat...

(*A maradék 56 fazont a spanyol autonóm tartományok adják.)

Csaknem 11 millió választópolgárt várnak ma az urnákhoz Malajziában.
214 parlamenti és 501 állami gyűlésbeli hely forog kockán! Reggeli 7:30-kor kezdődik a tánc. A legdurvább csata a Maláj-félsziget északi államában, Kelantan-ban várható. Kelantan az ellenzéki Pánmaláj Iszlamista Párt (PAS) végvára, de a 14 pártot tömörítő kormánykoalíció el akarja foglalni.

A választások fokozottan láthatóvá teszik az ország faji sokszínűségét. Malájok, kínaiak, és indiaiak járulnak hozzá a kulturális mixhez. Az előrejelzés az ellenzéknek új - maláj, kínai és indiai - voksokat jósol, a Nemzeti Front (BN) kormánykoalíció viszont szeretné elérni a 2/3-os többséget, és állítja, hogy "csak egy választás" van: ők. Lah bácsi (Abdullah Ahmad Badawi miniszterelnök) ösztönzi népét, hogy menjenek és "szavazzanak bölcsen".

A lakosság 8%-át kitevő malájziai indiaiak eddig a Nemzeti Front-ot támogatták, most állítólag - a kuala lumpuri, novemberi utcai demonstráció után - az ellenzéki Keadilan-ra (PKR) fognak voksolni. Az urnáknál várhatóan több malajziai hindu fogja kifejezni dühét - véli a BBC tudósítója. De a rendőrség fogadkozik: nem kell félni, biztosítják a rendet. A mintegy 11 millióból 1,4 millióan első szavazók, az összes választók között a nő-férfi arány 50-50%. Érdekes, hogy míg Borneó szigetén a szavazóhelyiségek már 7:30-kor kinyitnak, a Maláj-félszigeten csak 8:00-kor.

Kelantan a PAS végvára. Ez az egyetlen maláj állam, ahol a kormánykoalíció nincs hatalmon. Az iszlamista párt támogatói tegnap több ezren imádkoztak Allahhoz, hogy segítsen a PAS-nak megtartani Kelantant. Az imán ott volt Kelantan főminisztere, a PAS szellemi atyja:
Nik Abdul Aziz Nik Mat (képünkön), aki könnyeivel küzdött. Vajon sikerül megtartaniuk az államot?

Most kaptuk a hírt Kuala Terengganu-ból!:

Blogunk számára az elmúlt hét nem hozott annyi hírt, mint amennyi most fog majd beömleni a virtuális macskaajtónkon. Mint beszámoltunk róla, Malajziában és Spanyolországban javában zajlik a választási kampány-tobzódás (kattintson az adott címkére és mindent megtudhat a harcról!). A spanyolok zavarogtak is egy kellemeset ennek kapcsán. Időközben a thaiok is urnalátogatást tettek vasárnap, illetve Jerevánban szokatlanul súlyos, polgárháború közeli helyzet alakult ki. Ezalatt már régebben Pakisztánban és most Oroszországban is lezajlottak világrengető jelentőségű választások, plusz Kubában Raúl kilőtte a bal felsőt, mely esetek számunkra nem elég egzotikusak a leközléshez, és különben is az Index.hu zseniális beszámolókat karcolt a szerkrendszerébe e témákról.

Miért is ne szavaznának a 89 éves jelöltre a 128 éves választópolgárok? Utóbbiból Malajziában rögtön kettő is van, állítólag. A maláj választási bizottság adatai szerint az országban 8666 szavazó már betöltötte 100. életévét. Tekintve, hogy a várható élettartam férfiaknál 72, míg nőknél 76 év ebben a délkelet-ázsiai országban, ez igazán szép teljesítmény.

A rosszmájúak szerint a 100 évesnél idősebb malájok valójában már alulról szagolják a pálmát. A választási bizottság nem tétlenkedett, az ellenzék tiltakozása nyomán átvizsgálta a listát, és csaknem 700 ezer választópolgárról ki is derült, hogy 2004. január 1-je és 2007. december 31-e között távozott az élők sorából. Azokat, akik 2008-ban, még a voksolásig meghalnak, a törvény szerint már nem húzhatják ki a szavazólistákról. Áprilisban viszont közzéteszik az idei halottak nevét, így bárki meggyőződhet róla, hogy jogosan szavazott-e. 

Azonban a voksolást felügyelő szervek sem most jöttek le a falvédőről. A csalók kiszűrésére vadonatúj módszert vezetnek be az idén: a szavazatukat leadók ujját letörölhetetlen festékkel megjelölik. Így senki sem állhat be még egyszer a sorba, hogy a halottak személyazonosságát felhasználva növelje kedvenc pártja esélyeit. Az más kérdés, hogy a 10,9 millió szavazásra jogosult mennyire díjazza a festett ujjat. Reméljük, a következő szavazásig azért lekopik, különben használhatnak más színt, és pár éven belül bárki lehet beugró szivárvány a bábszínházban.

Aki mégis megpróbál trükközni, és lebukik, az 1000-től 5000 ringgitig terjedő pénzbírságra számíthat, nem is beszélve a két évig terjedő börtönbüntetésről.

A hatásvadász cím mögött nem áll semmi kegyetlenség vagy terrortámadás, azonban blogunkat rendkívüli mértékben érdeklő esemény zajlott le a spanyolok fővárosában (amely az ország mértani közepén van kb.). Ez az esemény pedig egy könnyed péntek esti zavargás volt. Nem is csigáznék tovább senkit, lássuk mit látott az MTI a madridi borzalomból:

Súlyos összecsapások törtek ki pénteken Madrid központjában baloldali fiatalok és rendőrök között, hét tűntetőt előállítottak - jelentette a spanyol rádió. A randalírozók üvegpalackokkal, kövekkel dobálták a rendőröket, akik gumilövedékekkel és könnygázzal válaszoltak. A tomboló fiatalok kukákat, utcai bútorokat, telefonkabinokat gyújtottak fel, és gépkocsikat rongáltak meg. A zavargások csak estére csendesedtek el.

A több száz baloldali fiatal, akik magukat antifasisztának mondták, a Nemzet és Forradalom, illetve a Combat Espana nevű szélsőjobboldali csoportok nagygyűlését akarták megzavarni. Az utóbbi két csoport a március 9-i parlamenti választások alkalmából tartott nagygyűlést a spanyol fővárosban. Az utcai összecsapások akkor robbantak ki, amikor a rendőrség megpróbálta visszaszorítani a baloldali tüntetőket.

89 éves nagyi hajt Malajziában egy parlamenti helyért. Piros bringájával járja az utcát és vadul kampányol. Maimun Yusuf mami (képünkön) az idei választás legöregebb jelöltje, ráadásul pártoktól függetlenül indul! 1000 db arcképes plakátot vet be, jele a kulcs. A hölgynek élete álma részt venni a választáson, de talán arra is vágyik, hogy jól seggbe rúgja a kormány jelöltjét, itt a 80 ezer választóval rendelkező Kuala Terengganu-ban. Ellenfelei azonban szívós férfiak.

A kinyerma-blog folytatja a legelképesztőbb maláj képviselőjelöltek bemutatását. Előző írásunk Lah bácsi (Pak Lah, azaz Abdullah Ahmad Badawi) sokszínű alakját kívánta megismertetni a kedves olvasóval. Emlékeztetőül: Badawi a penangi Kepala Batas-ban indul egyéni jelöltként. Ezúttal viszont átugrunk a Maláj-félsziget másik – keleti – felére! Ez már Terengganu, ami Mizan Zainal Abidin szultán, vagyis a király (!) tartománya. Koszos utcák, mesés tengerpart, köpködők, ételt hangosan felböfögő nők - ír itteni viszonyokról egy helyben tanuló magyar lány. Maimun Yusuf is itt folytatja egyszemélyes kampányát. Ő az idei választások legvénebb képviselőjelöltje! Foglalkozása tradicionális ruhaárus, de fejébe vette: megszerzi a királyi Kuala Terengganu-t.

Előre elnézést kérek a borzasztóan bugyuta címért, de a hányattatott sorsú délnyugati nép magyarosan kissé asszociatívan hangzó neve mellett nem tudtam elmenni, évek óta terveztem egy hasonló ízlés-merényletet. Ezúton elnézést kérek a nemzetközi baszkságtól e tettemért, és invitálnám őket, hogy olvassák el e bejegyzést, hátha pótolhatják rendkívül hiányos tudásom.

Nos, akkor csapjunk is bele a paellába! A tragikus zavargó-rovat egyfajta hispán különkiadása következik, mely a nagyobb spanyol városszétverések és gumibotozások mellett főként a terroristának nevezett fickók áldatlan tevékenységére tér ki.

Kép: Jobboldalt Lah bácsi a maláj függetlenség 50. évfordulóján, egy hatalmas poszteren Kuala Lumpurban. Mellette “Malajzia Szeme” forog.

Lah bácsi: Maláj miniszterelnök 2003 és 2008 között, iszlám szakos bölcsész, költő, az UMNO vezére. Maláj bloggerek szerint azonban alvó politikus és a legpocsékabb kormányfő. Olyan alakja országának, aki még életében ikonná vált. Olyan kormányfő, aki vörös riadó és árvíz idején szeret kiruccanni, ausztrál vizeken ringani. A Lah bácsinak becézett Abdullah Ahmad Badawi most 2/3-osnál nagyobb többséggel akar nyerni a március 8-i választásokon. Ezért tesz is: tegnap felfedte a kormány ciklusértékelő és programadó nyilatkozatát. SELAMAT, AMAN, MAKMUR – csak úgy lüktetnek a hívószavak.