Nagyjából így lehet összefoglalni azt a helyzetet, ami a parlamenti választások vasárnapi második fordulója után előállt. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy Gediminas Kirkilas, a pártján belül is ciki miniszterelnök szocdemjei csúnyán eltaknyoltak a voksoláson, a kérdés innentől kezdve mindössze annyi volt, tud-e elegendő helyet szerezni az Anyaföld Szövetség névre hallgató jobboldali ellenzéki párt, hogy jobboldali-liberális kormány alakulhasson. A válasz igen is, meg nem is.

A litvánokat a második forduló látványosan nem érdekelte - na nem mintha az elsőnél megszakadtak volna a szavazásvágytól (a múlt héten alkalmam volt találkozni a nyugat-európai litván diaszpóra néhány tagjával, akik még a pártelnökök kilétével sem voltak egészen tisztában). Most alig sikerült 30%-os részvételt produkálni, pedig a 71 egyéni képviselői helyből még 68 eldöntetlen volt, így tulajdonképpen majdnem egész Litvánia szavazhatott volna ismét. A kétségbeejtően alacsony érdeklődés viszont a jobboldalnak kedvezett.

Szinte meg mernék esküdni, hogy déjá vu érzésem van. Komolyan: ha Önöknek a következő címszavakat mondanám: népszerűtlen egészségügyi reform, vizitdíj, helyhatósági választás, elsöprő ellenzéki győzelem, meggyengült kormány, akkor nem 2006. október 1-jére gondolnának? Pedig nem, a helyes válasz 2008. október 17-18 és 24-25, Csehország.

Szláv barátaink kormányzati esetlenkedését már jó tíz-tizenkét éve figyelemmel követheti az, aki figyeli a cseh választási eredményeket. Ennyi ideje képtelenek ugyanis a csehek használható többséget összehozni a parlamentben. Mirek Topolánek miniszterelnök, akinek neve leginkább valami kedves rajzfilmfigurát, talán a Lolka és Bolka új generációját juttathatja eszünkbe (és pártjában is nagyjából hasonló tisztelet övezi) jelenleg is kisebbségben kormányoz, miután közvetlenül a választások előtt kiverte a balhét frakción belüli ellenzéke, és egy megfigyelési ügy miatt kilépett néhány képviselő - persze a kormány előtte is a szakadár baloldali képviselők támogatására támaszkodott. Ironikus módon a mostani, patthelyzet-közeli állapotot egy olyan választás oldhatja meg, aminek alapvetően semmi köze nincsen a képviselőház arányaihoz.

A fent jelzett két időpontban szenátusi és helyhatósági választást tartottak Csehországban. A szenátusi voksolás hagyományosan nem érdekli a cseheket, ehhez képest most mégis viszonylag sokan mentek el szavazni, bár persze a részvétel még így is elmaradt az 50%-tól.

Lassan ki lehet engedni a gordiuszi csomóvá összeállt idegszálakat, abbahagyni a riadt kéztördelést, megvan az azerbajdzsáni elnökválasztás nyertese. Nagy levegő… bizony, Ilham Alijev nyerte a voksolást. A bajszos úriember a szavazatok 88,73 százalékát szerezte meg, amit még Dmitrij Medvegyev is megirigyelhetne. Mindezt úgy, hogy a választást még kimondottan mosolyogva értékelte az EU és az EBESZ is – az USA a diplomatikus „fejlődés tapasztalható” mondattal kommentálta a szavazást, amihez azért képzeljünk hozzá egy amolyan hideg pillantást, mint amilyen Mikola Istvánból meredne elő egy átlagos egyetemi kollégiumba belépve.


Azért daráljuk el gyorsan a „futottak még” kategóriát is – a második helyen futott be Igbal Agazade az „Azerbajdzsán Reménye” nevű párt jelöltje, aki ezek szerint hiába reménykedett. Őt követi Fazil Musztafajev, Gudrat Haszangulijev, a független Gulamhuszejn Alibajli (ők mind 2-3% közötti szavazatot kaptak), majd Fuad Alijev és a méregzsák Hafiz Hadzsijev 0 és 1 százalék közti eredménnyel. A hivatalos adatok 75,64%-os részvételről számolnak be, amelynek tükrében egy kissé fura, hogy az igazi ellenzék „passzív rezisztenciáról” és „általános érdektelenségről” beszél.

A vasárnapi litvániai választásokból egyelőre egyvalamit lehet leszűrni: a kormány fő erejét jelentő szociáldemokraták vesztettek. Ennek ellenére ha ügyesek, és a második forduló is bejön, kormányon maradhatnak. A választást az ellenzéki Anyaföld Szövetség (a konzervatív párt) nyerte, de nem eléggé. A litván választási rendszer ugyanis a miénkhez hasonlóan összetett és kétfordulós. Annyi a különbség, hogy nincsen kompenzációs lista és csak az első kettő jut tovább az egyéni választókerületes ág második fordulójába. Itt pedig csak négy körzet dőlt el (a hetvenegyből) az első körben, háromban szocdem győztest hirdettek, egyben a kisebbségi lengyel jelölt nyert, ami pedig a többit illeti, a konzervatívok negyvenhárom körzetben maradtak állva, de csak huszonötben vezetnek. A potenciális koalíciós partner liberális pártok pedig épp, hogy becsúsztak a listás ágon a parlamentbe, szóval rájuk nemigen lehet támaszkodni a későbbiekben.

Ha a 141 tagú parlamentben összesen 60-65 helye lesz a konzervatívoknak és liberálisoknak összesen, az elég kínos (és könnyen lehetséges). Ebben az esetben a lengyel kisebbség győzködése is kb. annyit ér, mint halottnak a csók. A konzervatívok pedig még így is elmondhatják, ők tényleg mindent megtettek. Magasan nyerték a listás ágat, a szavazótáboruk nagy része el is ment szavazni (ami ritkaság Litvániában, a részvétel idén is 50% alatt maradt, mint az előző választáson), ráadásul az orosz-grúz háború utáni kemény oroszellenes retorika is vonzóan cseng a litván fülekben. Csak éppen nincsenek elegen, és a többi párttal kötött koalíció sem túlságosan vonzó.

Csak egy gyors összefoglalót rittyentenék ide most, hogy van egy kis időm. Nos, kezdjük rögtön a hegyeshalmontúllal. Mivel az osztrák nagykoalíció működésképtelennek bizonyult az utóbbi időszakban, jobbnak látták a (szándékosan nem sógorozok!) lajtántúli mostohatestvéreink, ha előrehozzák a választásokat.

Az [origo] Nagyvilág rovata esztétikusan számol be Ausztria finom kis politikai csődjéről. Ausztria Szociáldemokrata Pártja ugyan győzelmet aratott a hétvégi alsóházi választásokon, ám ez annyi, mint halottnak a csók*. Diadaluk ugyanis 4%-os előnyt jelent, és országosan a voksok 29,7%-át kapták meg csupán. Nem is köntörfalazok tovább, a megoldás az, hogy nincs jó megoldás (mint a középiskolában tanultuk az egyenleteknél). Nagykoalíció? A jobbosokkal, az Osztrák Néppárttal? Neee! Az kudarcot vallott nemrég! Akkor szövetkezés a szélsőjobbos nácionalista pártokkal? Jörggel? Haiderrel? Áh, tőle nem kell tartani, nem ő az irányzat kulcsembere per pillanat.

*...annyi, mint halottnak a csók...

Őspártja, az Osztrák Szabadságpárt döbbenetesen jól szerepelt Heinz-Christian Strachéval az élen, 18%-ot kaszáltak, míg Haider szakadár pártja, a frappáns nevű Szövetség Ausztria Jövőjéért első löketre átlépte a 10,9%-ot. Parlamenti párt lett még a helyi Zöldek szerveződés is, 9,8%-ot csíptek meg. A szocdemeknek egyedül ők lehetnek tárgyalóképes partnereik, de a 2/3-os törvényeket így is besz§pnák, ebben az apró koalícióban.

Werner Faymann, a szocik feje látszólag örült az eredménynek, de a homlokán határozott ráncokkal is lehetett találkozni. Ha valaki azt mondja, hogy jó az a kisebbségi kormányzás...na ott gebasz van a rendszerben. Heinz-Christian Strache most Ausztria legboldogabb embere valószínűleg, bár a szabipárt Karintiában nem tarolt, a Wörthi-tó környékét még mindig Haiderék uralják - 40%-ot szereztek ebben a bundeslandban. Nos a nagy múltú demokratikus pártok bukásának oka egyértelműen az a tény, hogy 16-17 éves kis pöcsök és csajszik is szavazhattak, akik a szavazólapra valószínűleg egy kortárs zeneművész nevét firkantották fel alternatívaként - és ezalatt nem Postás Józsira gondolok (hanem Sepp Postmannra, elnézést).

Snitt. Belorussija on air. Lukasenko úr szokásos hanyag eleganciájával besétált a napsütötte szavazókörbe, vállán egy magától odaröpült kis rigó csivitelt vidáman. Az elnök odaadta igazolványait a vidám, pirospozsgás néninek, aki az adatokat ellenőrizte, majd megkapta szavazólapját, és elvonult a friss faillatot árasztó, újonnan ácsolt szavazófülkébe. Megfontolt döntést hozott, az ország jövője lebegett szeme előtt, aranyló kalászos közt haladó büszke traktorok, elégedett belorusz polgárok, vígan pöfögő gyárkémények szálltak el lelki szemei előtt. X-e nem lógott ki a körből, szabályos volt voksa. Borítékolt, majd vidám integetések közepette elhagyta a szavazókört, és egy jóbarátja Volgájában távozott.

Snitt. Kettes verzió. Az a lőcs lukasenko (nemecsekizálva) rusnya gönceiben betántorgott pár vodka után a szavazókörnek nevezett rohadt tyúkólba. Odakurjantott valamit a géppuskák közül kikandikáló szavazóbiztos néninek, aki máris nyújtotta neki a szavazólapot. Luki belefújta az orrát, a nő kezébe nyomta, és egy gyors padlásseprés után kopasz segítőivel elhagyta a szavazókört. A fekete autók estig járőröztek a kisvárosban, de csak nyolc embert vittek be megverni.

Két különböző szélsőséges példaverziót olvashattunk emitt a szintén hétvégén lezajlott fehérruszki parlamenti választásokról. A lakosság 75%-a ment el ixelgetni, de nem mertek, és nem is tehették volna, hogy nem kormánypárti jelöltre szavaznak. A próbálkozó 70 ellenzékiből előzetes adatok és az index-mti páros szerint senki sem jutott be a törvényhozásba. Természetesen már vasárnap megtartotta az ellenzék első pár száz fős minszki tüntetését, "választási bohózatnak" minősítve a szavazást. Úgy látszik, megszokták a verést szegények, márpedig biztos kapni fognak bakancsot a foguk közé... Mindenesetre az EBESZ hallgat, az EU meg hörög, mint a támadni készülő, ám kennelben lévő véreb. Tenni úgysem tudnak semmit, Fehéroroszország meg idővel úgyis csatlakozik majd Szovjet-Oroszországhoz. Ahogy Dél-Oszétia és Abházia is, önként. Kölcsönös segítségnyújtás.

Kontinensugrás. Ecuadorban életbe lép hamarosan a rákosista alkotmány, mely proletárdiktatúrát csinál az országból. A tőkét kiűzi, Marx fetreng a röhögéstől a sírjában, pláne ha megtudja, milyen liberál vonzatai vannak a dolognak. Ugyanis a melegházasságot sem gátolja de jure az új alapdoku, emiatt a katolikus egyháznak csak úgy fröcsög a nyála a felháborodástól. Mi ez, kérem szépen, a búzák már élni is akarnak? Együttesen? - kiabálják plébánosaik. Rafael Correa elnök pedig Hugo Chávez venezuelai kolléga nyomdokaiba lépve igazi proletárvezér lehet, kis latin-leninné válhat. 64%-kal nyert is, semmi cicó meg kecmec, jön a vörös posztó, államosítás, amcsi tőke kiűzése, orosz hadgyakorlatok a Galápagos-szigeteken, és a Chimborazo átnevezése Szocialista Alkotmány-csúcsra.(AP)

Friss: Szeptember 30-án a fehérorosz BATE Boriszov 2:2-es döntetlent ért el a Juventus nevű itáliai nagycsapat ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében. Az ország örvend, Lukasenko örvend, ki a fene akar tüntetni, amikor győzelemmel felérő döntetlen született??? Lukasenko úr valószínűleg a legboldogabb az eredménytől, legalább senki sem foglalkozik a vértiszta választásokkal...

Úgy gondoltuk, hogy itt az ideje megtörni a nagy kontinensek hegemóniáját a kinyerma-blogon, és Tonga után újabb óceániai paradicsomot kéne kiveséznünk. Ugyanis a távolinak tűnő november 4-én elnököt és parlamentet is választ magának a zsebkendőnyi szigetország. Lássuk mit is kell tudni a megtestesült Mennyországról (apropó, ki tudja, mi a Mennyország fővárosa?):

Először is azt, hogy az ország lakossága annyi, mint Várpalotáé, kb. 21 ezer fő. Babelthuapnak hívják a fő szigetet, emellett van még jó néhány szigetecskéje, atollja a helyi nyelven Belaunak nevezett országnak. Ha Palaut képzeletben el akarjuk helyezni, akkor bökjünk rá virtuális térképünkre Pápua Új-Guineától északra, Mikronéziától nyugatra, a Fülöp-szigetektől keletre, és hopp, máris Palaun vagyunk. Lobogója a japán zászló koppintása, mintegy negatívja, csak a felkelő nap itt nem vörös, hanem kanárisárga, míg a háttér nem hófehér, hanem babakék. A címer szerintem fantáziátlan, úgyhogy nem bocsátkoznék heraldikai elemzésekbe. Fővárosa 2006 óta Koror helyett Melekeok, mostanság puccosították fel olyan fővárosiasra.

Mikronéz és melanéz fickók lakják a pálmafás szigetívet, és van egy marha érdekes, és nehezen "kiirtható" szokásuk. A palaui társadalom ősi hagyományai szerint matriarchális jellegű, magyarán a nők határozzák meg az életét. Földet, pénzt, rangot mind a leánygyermekek örökölnek, ők janizhatnak mindenhol, hogy "új pálmafám van, b*szod, ja te fickó vagy, nem örökölsz semmit..." Seychelle-nek is van egy ilyen szokása, úgy látszik ezeken a déltengeri atollokon divat elnyomni a férfiakat. Felháborító.

Az Egyesült Államok közelgő elnökválasztásáról egyszerűen kötelességünk megemlékezni. Ám mivel blogunk profilja inkább az egzotikum, mint a mainstream, ill. mivel kapacitásunk nem elegendő az USA "meglovaglására és betörésére", ezért úgy döntöttünk, hogy ajánlunk egynéhány kiváló választási rovatot az Internet világában.

Hülyék lennénk, ha nem Index-ősanyánkkal kezdenénk. Az ún. Fehér Ház-blog foglalkozik részletesen demokraták és republikánusok acsarkodásaival. Lapszemléznek, hírügynökségi jelentéseket copypastelnek, érdekes képeket és videókat publikálnak és persze saját írásokat és mindezt olyan blogosan teszik. Vezérük Király András, a dörzsölt déli róka.

Konkurrenciájuknál, az [origo]-nál (ugyebár így kell írni, szegletesen) szintén külön rovata van a voksokért folytatott transzatlanti küzdelemnek. Itt nem a blogformátum dominál, hanem naptárszerűen pörgethetjük végig a főbb eseményeket. Van külön amerikai térkép, McCain- és Obama-portré, és választhatunk, hogy a demokratákról vagy a republikánusokról szóló híreket olvasnánk-e szívesebben. Itt az USA-ból beszámoló Pethő András viszi a prímet leginkább, hisz sose hátrány egy helyszíni tudósító.

Következzen a hazai külpolos oldalak egyik császára, a Kitekintő. Elnökválasztás USA '08 című rovata szép színes. Képek, cikkek, videók és egy bazi nagy térkép dobják fel a honlapot. A térkép különösen érdekes, Google Maps-os alapokon fut, és meg lehet tekinteni rajta, hogy 1932 óta melyik államban melyik elnökjelölt győzött, továbbá a nevesebb hírsite-ok közvélemény-kutatásainak ereménye is látható itt. Csodás és ritka tünemény ez hazánkban, bár olykor kissé lassan működik.

A Figyelő Net (fn.hu) külföld rovatán belül el vannak ugyan különítve az amerikai választási hírek, és a frissítés is rendszeres, mégsem kapott önálló rovatot a világ egyik legnagyobb hatású voksolása.

A HVG honlapján is egy vödörbe gyűjtik a csöpögő választási híreket Amerikáról. Itt azonban kapunk pluszba pár galériát a legfőbb elnökjelöltekről és rengeteg választási linket. Ezek igen hasznosak, köztük vannak a jelöltek honlapjai, közvélemény-kutatások, hivatalos és tájékoztató weblapok is.

Kifejezetten ezzel a témával törődik a www.napivalasztas.hu, azaz a Napi Választás blog és hírsite. Maga a híres tévés riporter, Faix Csaba volt a felelős szerkesztője, és a színvonala sem volt rossz. És hogy miért múlt időben beszélek? Ím, egy idézet a honlapról: "Sziasztok, a napivalasztas.hu nem tudja folytatni azt, amit tavaly júniusban elkezdett. Mostanra annyi médium foglalkozik már az amerikai elnökválasztással, hogy be kell látnunk, nem tudjuk felvenni velük a versenyt. Állott, unalmas és ismert híreket pedig nem akarunk írni. Ezért, bár vérzik érte a szívünk, befejezzük az itteni közvetítést." Ha fasza régi híreket akar valaki olvasni, ajánlom ezt az oldalt. Mellesleg folytonosan hozza a friss témába vágó híreket az N.Y. Timestól, a Washington Posttól, CNN-től, MSNBC-től és Google-től.

Ez a felsorolás csak csepp a tengerben. Amennyiben Ön tud még valamilyen fasza magyar nyelvű honlapot (akár határon túlit is), amely e témával foglalkozik, kérem ne habozzon! Kommenteljen! E-mailezzen! Postagalambozzon!

Választási blogunk egyik legkellemesebb meglepetése született meg. Kambodzsa, melyet nem kényeztetett el a Történelem, végre megtalálta önmagát és nagyságát, és bizonyított a nagyvilágnak. Ugyan nem történt nagy váltás a politikai irányvonalat illetően, ám sikerült békésebb választásokat levezényelni, mint mostanság Zimbabwéban, Mongóliában vagy korábban Örményországban. A részvétel kiugróan magas volt, a lakosok 74,5%-a járult az urnák elé. Hun Sen miniszterelnök pártja, a Kambodzsai Néppárt 59,6%-os abszolút többséget szerzett a parlament alsóházában (azaz 123-ból 90 széket kapnak).

A The Christian Science Monitor (CSM) felteszi a kulcskérdést: mi a fontosabb Kambodzsának? Legyen demokrácia, ami hatalmi acsarkodásokhoz vezet, és nem biztos, hogy önzetlenül szolgálná a társadalmi-gazdasági fejlődést? Vagy maradjon ez a korlátozottnak tűnő parlamentarizmus, melyben ugyan kissé kussoltatva van az ellenzék? Ám Kambodzsa évről évre fejlettebb, nagyobb a jólét, növekszik az államkassza, csökken a külföldi segélyektől való erős függés és a gazdaság sem pang (pl. 2 millió turista csak tavaly). Mindezt a szólásszabadságot néha orrbavágó Hun Sennek lehet köszönni, aki 23 év kormányfősködés után sem unta meg ezt a posztot - és ami ennél sokkal fontosabb, a nép sem unta meg Hunt.

A demokrácia itt különben is más, mint nyugaton. A CSM idéz egy Phnom Penh-i politikai elemzőt, aki szerint "(itt) az az első, hogy az emberek enni tudjanak valamit, csak másodsorban törődnek a demokráciával." Egyszóval ezzel a taktikával a parlamentben döntő többséget szerző Kambodzsai Néppárt még hosszú uralkodás elé nézhet. Ettől függetlenül a többi nagy párt, a FUNCINPEC és Sam Rainsy liberálisai minden követ megmozgatnak, hogy szabálytalannak nyilvánítsák a külföldi megfigyelők által szabályosnak titulált voksolást.

Friss: Fontos momentum történt hétfőn Siem Reap városában, ahol megegyezett a khmer és a thai fél csapataik egy részének visszavonásáról a vitatott hovatartozású Preah Vihear templomtól. A 11. századi csodás épület amúgy nemrég felkerült az UNESCO Világörökségének listájára.

Blogunk értesülése szerint (via AFP) Kambodzsában nem kukoricáznak sokat az ősi örökséggel, hanem választási célokból felhasználják azt. Preah Vihear az idegeket borzoló név, mely miatt thaiföldi és kambodzsai katonák néznek farkasszemet egymással a vitatott határvonal két oldalán. Pontosítsunk: vitatni egyedül a thai kormány vitatja a status quót, amit maga a hágai Nemzetközi Törvényszék állított fel, mondván az ősi templomegyüttes Kambodzsáé. Preah Vihear mindössze 280 km-re fekszik a híres-neves Angkor romvárosától és Siem Reaptól, az Angkor mellé épült üdülővárostól.

Ah, bárcsak ponyvaregény lett volna! De nem... Jesua 2. évezredének végén a Gonosz erői álltak győzelemre a Jó erői felett. A Sátán hordái tarthatatlanok voltak, a Pokol bugyrai kiáradtak, és Belzebúb legnagyobb szolgái a világ népeinek uraivá váltak. Sorban jöttek a kénköves mélyekről a felszínre: Sztálin, Hitler, Mao és a rettegett Saloth Sar. Céljuk az emberi faj tökéletes elkorcsosítása, mészárlógéppé változtatása, és végső soron teljes szanálása volt. Tervükbe azonban hiba csúszott, minthogy a Jó erői elérték, hogy emberi testbe záródtak e sátáni fattyak. Így mindannyiukra a halandóság átka várt életük végén... De addig is rengeteg borzalmat követtek el. És hogy ki Saloth Sar? Íme:

Címnek egy bizonyos hazai politikai jelszó is frappáns lett volna (némi korcsosítással): Khmerjünk nagyok lenni! Node félre az ostoba szóviccekkel! Kambodzsában választások lesznek, ami annál nagyobb esemény, mint sejtenénk, minthogy csak öt évente történik ilyesmi. 1993-ban volt csak az első, mivel addig itt franciák gyarmatoltak, királyok szöszmötöltek, puccsisták acsarkodtak, véres-vörös khmerek henteskedtek, vietkongok okkupáltak, ENSZ-esek békefenntartottak. A Politique Potentielle-t, alias Pol Potot hálistennek elvitte a szívbaj (bár akadnak vélemények, hogy önmagát segítette a dantei Pokol legalsóbb körébe). A demokrácia tehát dúl, és immár a negyedik egyenlő, titkos és általános választások következnek a Vietnam, Laosz és Thaiföld övezte délkelet-ázsiai síkságon.

Az országnak kétkamarás parlamentje van. A Kambodzsa Nemzetgyűlését (123 főt) választja a nép, a Szenátus tagjait (61 főt) pedig az amúgy korlátolt hatalommal rendelkező király - a parlamenti pártok ajánlásai alapján. Ha már a királynál tartunk, elárulom, hogy jelenleg alkotmányos monarchia van (értsd: kamukirályság), és az amúgy választott Norodom Sihamoni királykodik a két magyarországnyi területen. A miniszterelnök a baloldali Hun Sen. A legfontosabb politikai erőnek a KPK (Kambodzsai Néppárt) számít, mely legutóbb, 2003-ban majdnem a szavazatok felét bezsebelte, és még két éve is tudott alkotmányt módosítani, akkora többsége van az országgyűlésben. Legfontosabb ellenzéki pártként kettőt is kiemelhetünk, melyek 1-1 millió szavazatot taroltak 2003-ban. A Sam Rainsy Párt a liberálisok mennyországa, míg a FUNCINPEC (ez hosszú lesz, hajrá, egy levegővel: Nemzeti Egyesített Front egy Független, Semleges, Békés és Együttműködő Kambodzsáért) egy royalista, jobbosabb tömörülésnek mondható. Még megemlíthető a Khmer Demokrata Párt, mely félmillió szavazatot kapott legutóbb.

Amúgy Kambodzsának lenne hova fejlődnie, nagy a csóróság, amin még a neves Angkor romvárosa sem tud segíteni az évi többezer odavonzott turistával. Merthogy a turizmus viszi előre az ország gazdaságát - átlag évi 5%-kal. Van pár száz km tengerpartjuk is, szóval az idill ott van a topon, de a belső területek zömét változatlanul a mezőgazdaság, a halászat és a textilipar tartja el - merthogy számottevő nehézipar sincs Kambodzsában. A halászatra viszont kitérnék, mivel itt található a Tonle Sap (vagy Tonlé Sab franciásan) nevű marha nagy tó, amiben állítólag több a hal, mint a víz.

A napokban további kambodzsai beszámolókkal, és részletesebb elemzésekkel jelentkezünk, plusz újabb mekongias szóviccekkel (pl. khmerőkanál). Addig is ne khmerészeljenek máshova kattintani!

A BBC és Reuters Afrika rovatait – példátlan módon – 3 hónapig vezették az elhúzódó zimbabwei választásokról szóló hírek. Zimbabwe nem világpolitikai súlya, hanem a demokratikus törekvések elfojtása miatt volt annyira fontos a nemzetközi sajtónak. Mugabe elnök – menetrendszerűen – eljátszotta a makacs diktátor szerepét, az ellenzéki MDC pedig mártír lett: a zimbabwei demokraták szerint 100-nál több támogatójukat ölték meg a választás 1. fordulója utáni „állami” erőszakban, éppen eleget ahhoz, hogy a Nyugat fejcsóválva mutogathasson Mugabéra és országára: „kérem szépen, ez nem helyes; tessék demokratának lenni, mert mi is azok vagyunk!”

„Én vagyok Zimbabwe elnöke, és ezt mindenkinek el kell ismernie, ha párbeszédet akar velünk” – üzente az Afrikai Uniónak (AU) Robert Mugabe, aki június 27-én, a zimbabwei elnökválasztás második fordulójában elsöprő győzelmet aratott az ellenzék – visszalépő, de a szavazólapokon azért „díszként” rajta maradó – vezetőjével, Morgan Tsvangiraival szemben.

Az AU – egy-két kritikusabb hangtól (Botswana, Nigéria) eltekintve – nem ítélte el Zimbabwe „egy-emberes” elnökválasztását, a G8-ak ugyanakkor szankciókat (fegyverembargót, utazási- és pénzügyi korlátozásokat) léptettek volna életbe Zimbabwe, Mugabe, és 13 másik helyi főkolompossal szemben. Az ENSZ-BT-ben pénteken (július 11-én) azonban Oroszország és Kína megvétózta a G8-ak javaslatát: úgy tűnik, nem lesz hatékony nyomás Mugabéra, ugyanis a zimbabwei krízis ügyében a világ nem egységes.

Az elhúzódó és a „külső igazságosztók” – Brown brit miniszterelnök és Bush amerikai elnök – megjelenésével sokszereplőssé váló zimbabwei választási témának blogunk most csak azzal a részével foglalkozik, amelyik közvetlenül a voksolással kapcsolatos: nem eredünk a választások után kialakult helyzet nyomába. A továbbiakban – ennek megfelelően – az elnökválasztás két fordulójának összehasonlítása következik, s kiderül majd, hogy kilóg-e a zimbabwei lóláb:

Utcanév-viták Mugabéval és Leninnel

Szocialista blokkból jövő Magyarországunkon jól ismerhetjük a következőt: valaki ráébred, hogy utcája olyan személyről lett elnevezve, aki a jelen perspektívájából már kevéssé szalonképes – mondjuk Kun Béláról, vagy Münnich Ferencről –, és kéri utcája nevének megváltoztatását.

A magyar sajtóban féltucat cikket olvashattunk ebben a témában: olyanokat, amelyek jellemzően érdekességként tálalták a kommunista utcanevek továbbélését, rezisztenciáját napjainkban is. Hazánkban Lenin nevét például 121 település utcái viselték még 2007-ben. De a cikkek nyilvánvaló üzenete az volt: látható a tendencia arra, hogy bizonyos nevek elkerülhetetlenül eltűnnek, vegyük csak a pesti Kodály köröndöt, amely 1938-tól néhány évig Hitler Adolf tér volt, mígnem nevét '45-ben érthető okokból Körönd-re módosították. Hitler – és mindjárt láthatjuk: a zimbabwei Robert Mugabe elnök is – példa arra, hogy az utcanevek eltűnése a névadók deheroizációjának következménye lehet.

Lássuk tehát a BBC legújabb hírét, amely utózöngéjéül szolgálhat a zimbabwei választásoknak: a dél-afrikai Durban kikötőváros nemrég tagadta, hogy egyik utcája, a Mugabe út (Mugabe street) a zimbabwei diktátorról lenne elnevezve: Durban ugyanis nem akar olyan közterületet, amely olyasvalaki nevét viseli, aki idén júniusban erőszakba fulladó, “egy-emberes” választásokon szerezte meg az elnöki címet újra, és akire emiatt tegnap a nagy G8-ak is orroltak. Siyabonga Mngadi, a dél-afrikai utcaátnevezők főnöke egyébként azt állította, hogy a durbani utcát egy „helyi hős” után nevezték el újra 2000-ben. Tényleg lenne még egy, dél-afrikai Mugabe? Na, ez gyanús!
Képünkön a Namíbia fővárosában, Windhoek-ben lévő, diktátorról elnevezett út névtáblája.


Zimbabwe hőséből démonizált diktátor

Ki is az a Mugabe? Egy ember, aki a diktatúra és az intolerancia zászlaját lobogtatja a világban, kampányhacukában és öklét rázva szónokol kampányrendezvényein, és aki teljes munkaidejében diktátor, mégis járt neki a hitvesi puszi június 29-ei elnöki beiktatásán, 84 évesen is. A korábban 11 évet börtönben ülő és a Zimbabwét 28 éve kormányzó Robert Mugabe sok afrikai szemében ma is az angoloktól való függetlenségi harc hőse és Zimbabwe önállóságának jelképe.

Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a Mugabe-képre a világsajtót felkavaró 2008-as zimbabwei választások erősen hatottak: médiafogyasztó polgárok világszerte ismerték meg Mugabét, de immár – markánsabban, mint valaha – a Nyugat által démonizált diktátor formájában, aki nem egy önállóságát, hanem nemzetközi izolációját erősítő, krízisben lévő Zimbabwét kormányoz. A zimbabwei választások nagy nyilvánosságot kaptak, és ez azt eredményezte, hogy a fejekben rögzült: Mugabe semmiképp sem hős, hanem démon, mert országában véresen elfojtja a demokraták – az MDC – törekvéseit. Ez fog bekerülni a demokráciát csepegtető európai töri könyvekbe is, ez a hősi voltától visszavonhatatlanul megfosztott Mugabe. Persze a zimbabwei töri könyvek még 5 évig biztosan mások lesznek: Mugabe érdemeiről tanulnak majd a gyerekek.

A tagadás buborékában

Ha már könyvekről, és Mugabe kortárs recepciójáról beszélünk, meg kell említenünk Heidi Holland új, a diktátor személyiségét megvilágító könyvét, a Vacsora Mugabéval-t (Dinner with Mugabe – The untold story of a freedom fighter who became a tyrant, 2008). Az írónő, aki legutóbb 5 hetet várt egy hararei hotelben, hogy 2 órát beszélgethessen a zimbabwei diktátorral – valószínűleg – tudatosan a választásokra időzítette könyve megjelenését, amely így középpontba kerülhetett, és Heidi duplán arathatta a babérokat. A dél-afrikai Heidi Holland a BBC-nek egy hete a következőképpen írta le a diktátort: Mugabe “maró nyilvános beszédei” mögött egy “szemérmes, nyájas” ember bújik meg, aki azonban Zimbabwe 1980-as függetlensége után egyre inkább a “tagadás buborékában” rendezkedett be, azért, hogy ne kelljen szembenéznie makacsságának, rossz gazdaságpolitikájának és fehér-fóbiájának következményeivel. Heidi és a többi média Mugabe-képében tehát az előbb említett ellentétpárok mutatják magukat: Mugabe hős és démon, illetve – Heidi alapján – humánus és autoriter vonásokkal bíró személyiség.

A Kinyerma-blog és Gezanguz csak ajánlani tudja a Vacsora Mugabéval-t kedves olvasóinak, hiszen ez a könyv igényes és színes levezetőjéül szolgálhat annak a lankadatlan és folyamatos Zimbabwe-figyelésnek, amelyet blogunk olvasóival közösen végzett 2008. márciusa és júliusa között. Köszönjük!

Blogunk reménykedik benne, hogy Zimbabwe pár évtizeden belül stabilizálódik, s olyan ország lesz, amelyet nem a rendőri erőszak, hanem látványosságai: a Viktória-vízesés és Nagy-Zimbabwe impozáns romjai fémjeleznek majd.

Mint korábban említettük, Mongóliában győzött a Mongóliai Népi Forradalmi Párt (MPRP) a vasárnapi általános választásokon, amit a külföldi megfigyelők is szabályosnak találtak. Az általános ribillió már hétfőn érett, de igazán kedd éjszakára tört ki, amit a lapzárták miatt a mértékadó magyar lapok csak késve, csütörtökön tudtak bemutatni az olvasóközönségnek.

A Népszabadság mai száma a címlap felét elfoglaló hatalmas képpel illusztrált cikkben hozta a tragikus est történéseit. Megjegyzik a már tudott adatokat: közel 700 őrizetbe vett, 300 sérült és 5 halott a lap veszteséglistája. Emlegetik az ismertté lett tévés képsort, melyen imára kulcsolt kézzel Bajar miniszterelnök járkál a porig égett MPRP-székházban. Megtudjuk, hogy autók és üzletek is leégtek, fosztogatások és súlyos attrocitások történtek Ulánbátorban. Daváhügijn Ganbold, a lap ulánbátori forrása, egy keretezett beszámolóban gyakorlatilag ugyanezeket erősíti meg.

A napilap szerint a halottak közül ketten a rendőri gumilövedékektől vesztették életüket, bár ezt maga a Népszabi is spekulációnak minősíti. Enkhbajar államfő rendkívüli állapotot hirdetett ki 4 napra, és a rendőrök és katonák kiemelten biztosítják a város főbb pontjait, jelentős épületeit. Ilyen a demokratikus mongol történelemben (értsd 1990 óta) még nem fordult elő.

A Népszabi Álláspont rovatában Miklós Gábor foglalkozik egy publicisztikában a történtekkel "Kék cédula a jurtában" címmel. Szerinte kelet-európai jellegű a szituáció: növekvő munkanélküliség, infláció, szegénység, periferikus tömegek, akik elégedetlenségüket zendüléssel fejezik ki. Megjelenik az elmaradhatatlan 2006 őszi magyar párhuzam is - bár beismerve, hogy az erőltetett. Félti Mongóliát a bányabiznisz elszabásától, a bányamamutok elijesztésétől. A címben említett kékcédulás stiklik ehhez képest már smafunak számítanak.

A Magyar Nemzet is harmadik napja foglalkozik az ulánbátori helyzettel. Az mno.hu a radio.hu -ra hivatkozva közölte, hogy csütörtök hajnalban visszavonták a hadsereget a főváros utcáiról, és helyreállt a huligánok felbolygatta nyugalom. Emellett két ulánbátori kerületben újraszámolják a voksokat. A lapok amúgy kiemelik, hogy peremkerületi szegény és elégedetlen fiatalok végezték a rombolás oroszlánrészét.

A Népszava az első lap tapasztalataim szerint, mely beszámol a ma hivatalosan is bejelentett végeredményről. Eszerint az MPRP 47 széket szerzett a 76 fős Hurálban (országgyülekezetben), míg a Demokrata Párt (a csalást kiáltók) 26-ot. Két kis párt egy-egy jelöltje és egy független képviselő is részt vesz a jövőben a parlament munkájában. Ezenkívül a lap is az MTI híreit idézi hadseregvisszavonásról, sérültekről, szavazat-újraszámolásról.

Mongólia újra hangos - írja a Magyar Hírlap kötelékeit erősítő Máté T. Gyula. Az első kérdés rögtön egy eddig csak érintett problémába gázol bele: "Spontán tüntetés vagy előre megszervezett provokáció?" A provokációt viszont a cikk elveti igen hamar, mondván senkinek sem állt érdekében - még külső hatalmaknak sem. A cikk leírja a történteket, majd még egyszer felteszi a nagy kérdést: csőcselék vagy provokált tömeg?

Külön ki kell még emelnem 'tenegri' nevű kommentezőnk munkásságát, aki de facto ulánbátori tudósítónkká vált, és mongol tudásának köszönhetően olyan hírekről is értesülhettünk, amelyekről magyarul (sőt lehet h angolul) sem. Többek között neki köszönhetően tudtuk meg, hogy a tömeg több kultúrpalotát is megtámadott: az Operát, a Szépművészeti Múzeumot (az anyag egy része meg is semmisült a tüzekben) és a filharmonikusok hangszereit is meglovasították a lovakhoz is értő mongolok. Emellett megtudtuk, hogy az egyik kórház előtti lövöldözésben halt meg két ember, egyvalaki pedig bennégett a felgyújtott pártszékházban. A letartóztatottak pontos száma 718, 221-en kerültek kórházba, 31 embert tartottak még bent tovább, mint a puszta elsősegély. Több külföldi sérültről is van hír a súlyosan sebesült japán tudósító mellett.

Lassan lecsapódnak a tegnapi urnarepesztő választások eredményei Mongóliában, és ezek alapján úgy tűnik, hogy a magukat igazi demokratikus erőkként megjelölő Elbegdordzséknak kevés babér termett június 29-én. A 76 képviselői székkel bíró Állami Nagy Hurálban, azaz az országgyűlésben 41 helyet szereztek a volt kommunisták, a Bajar vezette Mongol Nép Forradalmi Pártja. A Demokrata Párt valószínűleg 25 helyet szerzett meg, míg egy pozíciót független jelölt csípett el. Hangsúlyozandó, hogy a választási bizottság szerint az óriási távolságokkal rendelkező országban a szavazatszámlálás és -összesítés nem kevés macerával és idővel járó meló, így hivatalos végeredmény csak kedden várható. Azonban a jelenlegi állás mellett a kommunisták bátran elbízhatják magukat. Bajar máris kijelentette: "Az MPRP [a komcsi párt] hajlandó együttműködni bármely politikai erővel avagy független jelölttel." Ez persze nem megbízható kommüniké, mivel a demokratákat már kiebrudalták egyszer a koalícióból.

És az ilyenkor szokásos számadatok: a polgárok 74%-a voksolt, ami elmarad a megelőző általános választáshoz képest 7%-kal. 12 párt és 1 koalíció összesen 350 jelöltje mérkőzött a választók kegyeiért, akik már nagyon szeretnének kitörni a nomád nyomorból. Ennek legfőbb esélye az Ásványkincs Törvény elfogadásában lenne, amit az új - esetleg többségi - kormány akár keresztül is vihet. A törvény igazságosabban osztaná el a multik által kifejtett nyersanyagokból befolyó jövedelmeket, és eleve nagyobb állami beleszólást engedne a kitermelésbe. A kommunisták nem bonyolítanák túl a dolgot: minden lakos az "anyaország ajándékaként" kapna 1300 dollárnyi pénzt (egyelőre egyszeri juttatásként) a bányászott termékek után. A demokraták mindössze 860 dollárnyi tőkét juttattak volna szavazóiknak, de beindították volna a maguk új tulajdonosi programját, hogy minden mongol a nemzeti vagyon tulajává válhasson. A program neve nagyon esztétikusan cseng: "Gazdag Mongol".

Breaking news:
Durva összecsapások halottakkal 

Balhéztak kedden Ulánbátorban! Már az MTI is foglalkozik a mongol választásokkal (csak lángoknak kellett felcsapni). Történt, hogy megtartották a fent említett vasárnapi választásokat, melyek végeredményét a demokraták erősen megkérdőjelezik, mondván ez felháborító csalás. Nemzetközi megfigyelők azonban cáfolták a vádakat, ezek szerint az MPRP legitim kormánya lehet(ne) az országnak újabb négy évig. Ez a demokraták híveinek szemet szúrt, úgyhogy hatezren átrongyolva a rendőrsorfalon odakozmálták a kommunisták székházát. Néhány ezer demonstráló fószer pedig a város főterén kezdett heves tüntetésbe. Mindenki kapott természetesen gumilövedéket és könnygázt, cserébe kövek, és palackok szálltak a rend őrei felé. Reméljük a repülő üvegek között nem akadt kumiszos, azt mégis kár lenne elpazarolni...

Legalább 4 halottja, 130 rendőri és civil sérültje van az ulánbátori összecsapásoknak – írja a BBC. Az erőszakos tiltakozások miatt 4 napra rendkívüli állapotot vezettek be a fővárosban, kedden. Enkhbajar köztársasági elnök vészhelyzeti megbeszélést trombitált össze a vezető politikai erők részvételével, melyen Bajarék határozottan állították: minden szabályos volt, Elbegdordzsék pedig, hogy minden szabálytalan volt. Ugyanakkor személyes véleményként megjegyezném, hogyha egy milliós nagyvárosban mindössze néhány ezren tüntetnek, akkor igen valószínű, hogy a békés többség elfogadta a végeredményt (sőt neadjisten még áhította is...).

Amennyiben bővebb információkhoz jutunk a mongóliai általános választások végkimeneteléről, azonnal jelentkezünk. Mostmár az EB meccsei sem gátolhatnak többé ebben...

Valljuk be magunknak, az emberek sehol se szentek, még a békés buddhista Mongol Köztársaságban sem. Alkohol meg narkó akad mindenhol, a kereskedelem zavartalan, de e blog nem foglalkozik koszos illegális szerekkel, hanem a narkotikumok koronázatlan legális királyát szemléljük most pár pillanat erejéig: a PIÁT!

Mongóliáról egyértelműen mindenkinek a kumisz nevű lötty ugrik be, ha megkérdik: "Áruld már el, kedves barátom, mit isznak az iszákos mongolok?" A pannon Wikipedia szerint "A kumisz lótejből erjesztéssel készített enyhén szénsavas édeskés alkoholos ital." Marha nagy trükkje abban áll, hogy ahogy óráról órára erjed, egyre magasabb lesz az alkoholtartalma, és így a tejérzékeny mongoloidok kétszeresen jól járnak: elkerüli őket a cifra kábelezés, és jól bemattolva mehetnek szavazni vasárnap a bolsikra vagy a liberálkapitalistákra.

A kumisz elnevezése török eredetű, de a hatalmas mongol sztyeppék lakói nem mindenhol így hívják. Elterjedt az airag és a csigí elnevezés is. A kumisz nem engedi ivóját könnyen benyomni, mivel általában max. 2,5%-os az alkoholtartalma. Azonban egyes fanatikus mongolok akár 12%-ra is feltuningolják nemzeti italuk, ennek neve a simín arkhi. Bár nálunk is lenne némi alkohol a tejben, rögtön nem lenne probléma az iskolatej-programokkal!

Fontos pia még a szoci múltú országokban elmaradhatatlan vodka. A Bolor és a Soyombo vodka még nemzetközileg is megállja a helyét, ők a leghíresebbek. A Soyombót egyébként az ország zászlajában megjelenő szimbólum után nevezték el. A mongolok arkhinak hívják a ruszki eredetű nedűt.

A városokban már a nyugati cefrék is igencsak fogynak, népszerű lett például a serital is. Egyik legnépszerűbb hazai márkájuk a Khan Bräu. Ja és még egy érdekesség: a sört arany kumiszként emlegetik az ulánbátori kricsmókban. Fontos megjegyeznünk, hogy a mongol férfiak szocializációjában és elismertségének kialakításában rohadt nagy szerepe van, hogy mekkora alkesz az illető. Ha nem bírod a szeszt, papírkutya vagy, ha visszautasítod, nemzetáruló jenkibérenc.

Végül zárjuk posztunkat egy elképesztően cool koktélrecepttel, aminek a neve angolul Mongolian Motherfucker, ami szabad fordításban annyit tesz: mongol mutterkamatyoló. Íme a recept (szigorúan kövér pénztárcájú olvasóinknak):

Egy-egy rész a következő piákból: vodka, kávélikőr (optimálisan Kahlua), dinnyelikőr, banánkrém-likőr, baracklikőr (Southern Comfort). Ehhez lehet hozzálöttyinteni némi citromlevet, cukrot és Sprite-ot, végül egy kis freccsentés gránátalma-szirup. Ezt mixeljük alaposan össze, fogyasszuk egészséggel, és lássunk kettőt barátainkból az est hátralevő részében!

Amint azt szentül megígértük olvasóinknak, megpróbálunk némi betekintést nyújtani a két nagy párt két nagy vezetőjének háttértevékenységébe. Jelölteket szándékosan nem írok, ugyanis itt inkább a pártprogramok csapnak majd vértelenül össze, de a pártlisták élén álló fejesek karizmájának fontos szerepe lehet a voksolás végkimenetelében. Nos lássuk tehát a nyugati műveltségű, harvardi diplomás liberál-reformert, és a régi vágású, a szocrendszert kiszolgáló, és a nemzet érdekeit anyatigrisként védő moszkovitát!

Már csak Isten nyugdíjazhatja a 84 éves zimbabwei diktátor Robert Mugabét (képünkön balra), miután ma kiderült: Morgan Tsvangirai ellenzéki vezető visszalép a 3 hónapja húzódó elnökválasztás második fordulójától. Tsvangirai (jobbra) a pártja elleni erőszak és megfélemlítés miatt lépett vissza, racionális döntésével ugyanakkor a diktátort tette győztessé egy rendkívül kiegyenlített első forduló után, ahol a demokratikus ellenzék (MDC) eddigi legnagyobb sikerét érte el Zimbabwe 1980-as függetlensége óta. 

Konklúzió? Csak annyi, hogy Zimbabwe az elmúlt hónapokban megmutatta: lehetséges egy országban a demokráciára voksoló többség hangjának elnémítása, és erőszakcselekményekkel, és hű honi rendőrséggel egy diktatórikus rendszer életben tartása, ellenzékiek tucatjainak megölésével, s mindezt a legnagyobb természetességgel. Igen, 2008-ban, egy 84 éves makacs diktátor hatalmon tartása érdekében.

A diktátor egyébként katolikus, így logikus – amit Mugabe a támogatóinak mondott –, hogy "csak Isten" mozdíthatja el őt a hivatalából. De addig is kormányozni kívánja hiperinflációval sújtott Zimbabwéját. A diktátor ellen 9 éve harcoló, de most visszalépő Tsvangirainak pedig marad a kisebbség, és a Nyugattal kooperáló "áruló" szerepe hazájában.

Olvass a diktátor kampányhacukáiról!
Nézd meg Mugabét, milyen hévvel beszél a zenés buliban!

Mi a véleményed a kóricáló diktátorokról, a Mugabe-félékről?

Szittya honfitársaim! Tegye ki-ki a szívére a kezét, és vallja be őszintén: Mongóliáról a 'jurta-ló-Dzsingisz kán' profán hármasságán kívül francot se tudunk. Ott fekszik egy marha nagy ország (1,5 millió km²) a sztyeppe közepén, mely ugyanakkor igyekszik a szocrendszer örökségét tovább is görgetni, de alkalmazni is az új köztársasági viszonyokhoz. A rohadt nagy ország mindössze két szomszéddal büszkélkedhet: a szocializmusból a kapitalizmusba rohanó Kínával és a kapitalizmusból a szocializmusba cammogó Oroszországgal.

A mongol lovak hátából gyakran vastag törzsű fák is kinőnek, amennyiben kevés mongol lovagol rajtuk a tavaszi hónapokban.